A német irodalom. Wolkan Rudolftól, fordította Katona Lajos
A német irodalom.
Wolkan Rudolftól, fordította Katona Lajos
Wolkan Rudolftól, fordította Katona Lajos
Bukovina németjeinek e tartomány vegyes népességéhez képest is csekély számából könnyen érthető, hogy nem járúlhatnak valami nevezetes mértékben a nagy német irodalom gyarapításához. A tulajdonképeni megtelepűlt s alig egy század óta itt lakó német nép földmívelő levén, természetesen lehetőleg a gazdálkodásra igyekezett fogni a fiait, de különben sem érzi szükségét, sem ideje és ereje nem volt eddig arra, hogy a saját kebeléből olyan német középosztályt teremtsen, a melytől egyedűl volna várható, hogy a német irodalmi munkásságban nagyobb részt vehessen. Régi hazájukból örökségűl magukkal hozott népdalaikat, karácsonyi és húsvéti játékaikat ugyan hűségesen megőrízték új honukban is, de újabbakkal alig gyarapították. Így irodalmi munkásság egyebütt, mint a tartomány fővárosában, Czernowitzban, eleitől fogva alig volt várható. Czernowitzban ugyanis a németség számbeli kisebbsége mellett is vezérszerepet visz; de különben is ott van az egész tartomány szellemi életének természetes fészke. Csakhogy másrészt épen az ottani németség jórészt hullámzó, folyton ki- és beáramló elemekből, nevezetesen hivatalnokokból áll, a kik a birodalom nyugati részeiből többnyire csak hosszabb, vagy rövidebb időre kerűlnek ide, és csak ritkán maradnak itt életfogytiglan. S mégis, az a csekélység is, amit az itteni német irodalom czímén feljegyezhetünk, majdnem pusztán német hivatalnokok műve, a kiknek bölcsője idegenben, a messze Nyugaton ringott s ifjúkori műveltségük is ott gyökeredzik; így valódi, a szó szorosabb értelmében bukovinai eredetű német irodalomról nem is beszélhetünk, ha csak mindazt az éretlen és kezdetleges próbálkozást, a mi itt-ott napilapokban és részint önállóan is napvilágra kerűl, számba venni nem akarjuk. De még az a kevéske is, a mi szóra érdemes, egyedűl a jelen század terméke, vagy még pontosabban szólva, a legutóbbi félszázadé. Igaz ugyan, hogy már a jelen évszáz elején is volt Czernowitznak könyvsajtója, s nem lehetetlen, hogy már akkoriban is termett itt egy s más irodalmi dolgozat, csakhogy azokat senki sem vette figyelembe és számba, senki sem gyűjtötte össze. Csupán a tartományi könyvtár fölállítása óta van a honi szépirodalmi termékek ily egybegyűjtése számára kellő hely; mert annak a hatósági rendeletnek, a mely a czernowitzi egyetem fölállítása előtt a köteles példányok beszedésére a czernowitzi gymnasiumot jogosította föl, kevés foganatja volt, úgy, hogy régibb időből semmi sem maradt fönn. Azonban a veszteség, a mely ilyenformán támadt, legalább a művek számát nézve alig lehet valami tetemes.
A legrégibb fönmaradt lyrai termékek 1850-ből valók, s ezek Staufe-Simiginowicz Lajos Adolf Hymnusai. Költőjük még utóbb is több izben lépett verseivel a nyilvánosság elé s könnyed, tetszetős formaérzékéről tett bennük tanúságot. Ezeken kivűl írt elbeszéléseket is, melyek közűl sok bukovinai színtéren játszik. Fő érdeme azonban mégsem a saját költői alkotásaiban, hanem inkább abban van, hogy fordításaival a művelt Nyugat felé útat egyengetett hona és a vele határos országok román és rutén költészetének („Rumänische Poeten” 1865 és „Kleinrussische Volkslieder” 1888). Némiképen rokon e téren vele a tiroli származású Obrist J. G., kinek részben még bukovinai tartózkodása idején írt költeményei („Georginen” 1870) sorában a rutén lyra egyes mutatványai is olvashatók. Ezeket újabbak és jobbak követték a „Buchenblätter” czímű évkönyv második kötetében. Egészen Bukovina földjéből fakadtak Neubauer Ernő Rudolf „Lieder aus der Bukovina” (1855) czímű költeményei. Szerzőjük igen sokoldalú, de kissé elsietve dolgozik, s övé egyebek közt a tartomány első német újsága megteremtésének az érdeme is. Mind a három említett író a bukovinai gymnasium tanára volt s műveltségük egészen nyugati eredetű. Abban is sok közös vonást találunk náluk, hogy miként igyekeznek a bukovinai német irodalom föllendítésére. Önállóan csak kevés iratuk látott napvilágot, hanem a legtöbb az akkori idők napilapjaiban, melyeket részben ők maguk szerkesztettek, vagy a melyeknek legalább dolgozó társai valának, továbbá sok a bukovinai családi naptárnak szintén ő nekik köszönhető irodalmi mellékletében szétszórtan jelent meg. Ily módon igyekeztek valamennyien a honi irodalom számára folyóiratot teremteni, de rövid pár év múlva mindannyian belátták, hogy fáradozásuk hiábavaló. Hasonló kiábrándúlással végződtek a többi hasonló irányú kisérletek is, melyek mind azt a tanúlságot érlelték meg, hogy Bukovina kevéssé alkalmas talaj az irodalmi törekvések számára. Igaz ugyan, hogy e folyóiratok kérész-életének jórészt közleményeik középszerűségében is rejlett az oka, legalább is ugyanoly részben, mint a közönség részvétlenségében, a melynek szánva voltak.
Honi költőknek szélesebb körben való megismertetésére csak Capilleri Vilmosnak 1864-ben „Buchenblätter” czímmel megindúlt almanachja nyújtott alkalmat, a melyben, mint láttuk, Neubauer és Staufe is közöltek egyet-mást. Érdekes és jellemző azonban, hogy e kis kötet tartalmának a legjava része két román költőtől, Lupul Jankótól és Tódortól való, kik közűl kivált az előbbi kétségtelenűl nagy tehetségű lyrikus volt, habár Lenau hatása érzik versein. Kár, hogy további fejlődésének útját szegte korai halála. Néhány évvel utóbb Capilleri kisérletét, mely Bukovina költőinek közös gyűjteményben való egyesítésére irányúlt, egy ifjú ember ismételte meg, a ki csak akkoriban kerűlt ki a czernowitzi gymnasiumból s a kiből később Bukovina legjelesb költője lett. Ez Franzos Károly Emil volt, kinek ugyancsak „Buchenblätter” czímű gyűjteménye derék, előretörő ifjú tehetségek első kisérleteit közölte; teljes megérlelődésükre azonban, sajnos, szintén nem voltak elég kedvezők a körűlmények. Hasonlót mondhatunk a „Buchenblätter” második évfolyamáról is, melyet Obrist J. G. adott ki, közölvén benne Staufe legsikerűltebb dalait. Új lendűletnek látszott eredni a bukovinai lyra 1875-ben, mely év a tartománynak egyetemet adott. Amster és Staufe maguk köré gyűjték a lantosokat s az új főiskolának egy költői emlékkönyvvel hódoltak, mely több derék honi költői alkotást foglal magában. Az ifjabb tehetségek közűl legyen elég csak Katz P.-t, a világtalan Kaufmann Jánost, ki egy önálló kötet verset id adott ki („Nachtviolen”), Kunz J.-t, stb. említeni, kik mellé Jaksch János és főleg a szép tehetségű Strele R. sorakoznak. E két utóbbi azonban csak rövid ideig tartózkodott Bukovinában.
Az említett gyűjteménynek valódi gyöngyei azonban magától Franzos Károly Emiltől valók. Ő sem bukovinai születésű ugyan, de szellemi fejlődése és szíve szerint megis fia e tartománynak, melyről maga is így énekel „Gruss aus Ost” czímű költeményében:
Bölcsőmet bár nem ringatták
Völgyeid ölén,
Boldog álmú ifjúságom
Innen int felém,
Völgyeid ölén,
Boldog álmú ifjúságom
Innen int felém,
Csillagidnak bűvös fénye
Vonja szívemet,
S bárhová hajt szilaj vágya,
Téged nem feled.
Vonja szívemet,
S bárhová hajt szilaj vágya,
Téged nem feled.
Írói tehetségének legjavát azokban a műveltségtörténelmi rajzokban ragyogtatta, melyek „Halb-Asien” czímmel egybegyűjtve hat kötetet töltenek meg s melyekkel legelőször vonta a birodalom keleti részére: Galicziára és Bukovinára szélesebb körök figyelmét. Fínom érzés és hű ábrázolás párosúl bennük mindenütt, akár a magános pusztaságnak rekkenő forróságú nyári napját, akár a barnowi vásárt írja le. A mit pedig a kis-orosz népdalról írt, annál jobbat e tárgyról senki sem adott még német nyelven. A ghetto életének rajzában valamennyi elődjét fölűlmúlja, s föléjük emelkedik a lelki küzdelmek elmélyedő elemzésében is. „Kampf ums Recht” és „Judith Trachtenberg” czímű elbeszélései is fényes tanújelei nagy tehetségének. Meleg szeretettel s atyjától öröklött hűséggel ragaszkodik zsidó hitsorsosaihoz, de nem vak a zsidóság árnyoldalai iránt sem és becsűletes meggyőződéssel küzd a felekezeti vakbuzgóság ellen, mely itt a monarchia keleti szélén annyi gátat emel a művelődés minden haladása elé.
Franzos tehetsége mellett természetesen Obrist, Staufe, Reichell, Kunz és mások, kik szintén a novella terére léptek, nagyon háttérbe szorúlnak már csak azért is, mivel műveik vagy csak hevenyében, a pillanat hatása alatt születtek, vagy ha kissé kidolgozottabbak is, mind tartalom, mind alak tekintetében kevésbé érdekesek.
Az egyetem megalapítása óta mintha szűnet állt volna be a bukovinai német szépirodalom terén. Az öregebb írók lassanként elhallgatnak, az ifjabb nemzedék pedig eddig még alig alkot csak alakilag is számbavehetőt. Annál inkább megélénkűlt azonban a munkásság a tudományok mezején, s valóban igazságtalanok lennénk, ha legalább futólagos pillantásra nem méltatnók azon férfiak fáradozását, kik a tartomány földje és népe múltjának és jelenének tudományos leírására szentelték legjobb erejüket. Ez irányban már is érezhetők az egyetem fölállításának szép eredményei. De hálás is a talaj az ily irányú kutatások számára, mert példáúl néprajzi tekintetben az osztrák birodalomnak egyik tartománya sem olyan érdekes, mint a kis Bukovina az ő tarka népkeverékével. És e sokféle fajú népességnek csaknem mindenik törzse megtalálta már a maga kutatóját és leíróját. A ruténekről és huculokról Kaindl, a lippovánokról és zsidókról Polek, a czigányokról Ficker írt s valamennyijök munkálatait Staufe foglalta áttekinthető képbe, a ki bukovinai mondákat is gyűjtött. Még élénkebb a munkásság a történetírás terén, kivált a tartománynak Ausztriához csatoltatása óta eltelt éveit illetőleg. A történetbúvárok sorát időrendben a lankadatlan Wickenhauser nyitja meg, s mellette nem kevésbé érdemesűl említhető Polek, ki előadta a bukovinai iskolázás kezdődését és megírta a protestantizmusnak ugyanottani történetét is. Ezekkel egy sorban áll Zieglauer és nyomdokaikon halad Kaindl. Történelmi kutatások számára lassanként gyűjtő góczczá szervezkedik a bukovinai tartományi múzeum évkönyve, mely főkép a fáradhatatlan buzgalmú Romstofer igyekezetének köszöni létrejöttét, ki a tartomány népies építkezéséről is közölt alapos tanúlmányokat. Ugyancsak Bukovina behatóbb ismeretére szolgálnak a tartományi statisztikai hivatal közleményei, melyeket Mischler indított meg.
