Szolnok és vidéke. Hoitsy Páltól
Szolnok és vidéke.
Hoitsy Páltól
Hoitsy Páltól
A pesti síkságnak legtermékenyebb s egyik legszebb része az az aránylag keskeny földszalag, mely a Tisza jobb partja mentén a Zagyva alsó folyásától húzódik dél felé. Talaja áradmányi eredetű fekete televény, mely a kereskedelemben az úgy nevezett „tiszai búzá”-t termi. Értékes föld, melynek termése biztosabb, mint a bánságié; a szárazságot jobban kiállja, mint emez, s talajvizektől is kevesebbet szenved. Színtje jóval meghaladja a Tiszáét úgy, hogy a Tisza-melléknek ezt a részét fenyegetik legkevésbbé az árvizek; itt az áradások legfölebb a víz szabad járásának fennhagyott területeket lepik el. Már a talaj minősége is főképen földmívelésre utasítja itt a lakosságot.
Szolnok a Tisza-partról.
Dörre Tivadartól
E gyönyörű sík, a tanyák- és pusztákkal elég sűrűn tarkázott vidéken legnagyobb és legfontosabb község a több mint tizennyolcz ezer lakosú Szolnok rendezett tanácsú város, mely egyszersmind Jász-Nagykun-Szolnokmegyének a székhelye, a mint hogy már az Árpádok korában is székhelye volt annak a nagy Szolnok vármegyének, mely a Tiszától hosszú vonalban egészen Erdélyig terjedt. Fekvése különösen kereskedelmi tekintetben egyike a legkedvezőbbeknek. A Zagyva torkolatán alúl a Tisza jobb partján nyúlik el. Tornyai nagy messzire felötlenek az útazó előtt, akármely irányból érkezzék ide. Hét felől futnak itt össze a vasútak s ugyanannyi felől az országútak, melyekhez még a Tisza járúl, mint vízi út. Úgy nagy vasúti állomása, mint kikötője fontos közlekedési pontjai a tiszamenti síkságnak a főváros, valamint a Felföld nagy része felé. Vasútvonalai közűl legrégibb a szolnok-czeglédi, mely már 1847-ben átadatott a forgalomnak s így első járt része volt a még ugyanazon év szeptember 1-jén megnyitott pest-szolnoki vasútnak.
Magának a városnak vegyes képe van: a belváros mind útczáiban, mind épületeiben csinosabb, rendezettebb, míg a külsőbb részek inkább falusi szabásúak. Több felekezetű templomai közt legkiválóbb a róm. kath. plébánia-templom; középületei közt pedig legnevezetesebbek: a megye- és városház, az állami főgymnasium parkkal szegélyezett díszes új épülete, mely a Tisza partján áll s az Alföldre néz, a Ferencz-rendű zárda, az ehhez csatolt leányiskola (az előtt nagygymnasium), több hivatali épület és nehány iskola. Régibb épületei közt legtekintélyesebb volt egykor erős vára, melyet a török világ kezdetén, Buda elfoglaltatása után (1550) I. Ferdinánd király építtetett az az előtti földvár helyett. Az építmény egyik tervezője Dobó István, a későbbi egri hős, volt. Két évvel későbben azonban már ezt is elfoglalta az a nagy török sereg, mely Temesvárról, hol Losonczyt legyőzte, Eger megvívására vonúlt át erre. A legnagyobb részt idegen zsoldos várőrség meg sem várta az ostromot, hanem az engedelmességet megtagadva, hűtlenűl cserben hagyta a várnagyot, bedeghi Nyáry Lőrinczet, ki így csak mintegy ötven főnyi magyarral maradván helyt a várban, képtelen volt maroknyi népével útját állni a beözönlő törököknek s hősies küzdelem után fogságba esett (1552 szept. 4.) Ettől kezdve 133 éven át uralta Szolnok a félholdat, mígnem 1685-ben török őrei, mint egykor a Nyáry zsoldosai, Heisler császári tábornok elől megszöktek, s így a vár ismét keresztény kézre kerűlt.
Ezután még II. Rákóczy idejében szerepelt mint vár; azután romba dőlt s végképen elveszté minden jelentőségét, s csak a legújabb korban zúgott föl közelében ismét a harczi zaj, mikor itt 1849 márcz. 5-dikén Damjanics és Vécsey a császári Karger dandárát megtámadták és szétverték. Helyén ma csak rommaradványok láthatók. Szolnoknak számos állami, megyei és községi hivatalán, nyomdáján, hírlapjain, közművelődési és közgazdasági intézetein s egyesűletein, úgy szintén nagy fa-, búza- és szarvasmarha-kereskedésén kivűl egyik főnevezetessége a Tiszán 1887–88. években a régi faszerkezetű vasúti híd helyett tizenöt hónap alatt épített vasszerkezetű hídja, mely kettős vágányával hatalmasan elősegíti a vasúti közlekedést. E négyszáz méter hosszú s egy millió forintba kerűlt remek alkotmány annyiban is különösen nevezetes, hogy hazánkban ez az első nagyobb szabású vasúti híd, mely tisztán magyar vezetés alatt, hazai vállalkozó munkájával s csupa belföldi anyagból épűlt. Van Szolnoknak még egy másik, de csak faszerkezetű hídja is, mely a Tisza két partjának az országútjait köti össze. E folyton örvendetesen emelkedő városban a gazdálkodással, baromtenyésztéssel s halászattal foglalkozó lakosság mellett nevezetes számmal vannak kereskedők és iparosok is. Itt született a magyar irodalomnak egyik érdemes emlékű bajnoka, Verseghi Ferencz költő és nyelvész, kinek a Révai Miklóssal vívott irodalmi harczai oly nagy hatással voltak a magyar nyelv kifejlesztésére. A Tisza-partnak Szolnok körűli részéről, a délnek fekvő szandai és más pusztákról gyönyörködtető látványt nyújt az Alföld csalóka tengere: a délibáb, s ezen felűl Szolnok levegője átlátszó és meglepő színpompájú tisztaságában oly változatokat mutat, melyek kedvéért nyaranta hazánk és a külföld festői és évről évre meglátogatják, heteket töltve az Alföld változatos képeinek tanúlmányával.
Vasúti híd Szolnok mellett.
Dörre Tivadartól
Szolnokkal szomszédos a tőle nyugatra s két órányira fekvő Abony, e csinos mezőváros, mely a szolnok-czeglédi vasút közbülső állomása s az előkelő nemes családoknak egyik kedveltebb lakó és tartózkodó helye. Három négyszögmérföldet meghaladó termékeny határának csaknem a kellő közepén fekszik s messzire mutogatja szép sugár tornyait, melyek körűl a díszesebbnél díszesebb úri házaknak egész serege magaslik ki az egyszerűbb polgári házak közűl. Többnyire tágas útczáinak, nagy számú díszkertjeinek, úgy szintén külső széleinek faültetvényei nemcsak vidám mezbe vonják, hanem jótékonyan is óvják nyáron a nagy hőség és a por, télen pedig a szél ellen. Tízezernél többre menő lakosságának tetemes részét teszi, mint már érintők, az úri osztály, melyet nemcsak tagjainak nagy száma, hanem vagyonossága és fejlett társas élete is igen kedvezőleg jellemez. A polgárság nagy része is jó módban él és sok érzéket tanúsít úgy a közművelődés, mint a közgazdaság ügyei és intézményei iránt. A gazdálkodásban itt is a tanya-rendszer uralkodik, de kivált a város körűl a szőlő- és kertmívelés is kellő gondban részesűl.
Abonytól éjszakra Újszász község esik egy állomásnyira Szolnoktól a budapest-szolnoki vasútvonalnak azon a pontján, hol a hatvani vonal ágazik ki belőle. Csinos falu, melynek legkiválóbb nevezetességei az Orczy bárók kastélya, s ennek vízjátékkal is ékesített díszkertje és fáczánosa. Nagy és szép határát számos tanya élénkíti. Újszásztól keletre a Zagyva partján fekvő Rékas nagy község tűnik föl sugár tornyával. A Zagyván itt híd vezet át. Abonytól délnyugatra Törtel fekszik, egy történelmileg is nevezetes kun vezér nevét viselő nagyobbacska falu a gróf Sztárayak csinos kastélyával; 1848 előtt élénkebb hely volt, mint ma. A túl a tiszai részek kereskedésének erre felé volt az útja a Tiszán át, melyen akkor még állott Czibakházánál a fahíd. Erre jártak az oláh szekeresek a Bánságból, néha Romániából szállított árúikkal. Tíz-tizenöt apró lovat is fogtak olykor kocsijuk elé, s ott fogtak ki pihenőre, a hol alkalmas legelő kinálkozott. Egész ménes támadt, ha nehány kocsi kifogta lovait. Az út a Tiszáig nagy szélességben vitt keresztűl a tetétleni pusztán, nem szorítva árkok közé; egymással párvonalosan ötven kocsinyom is vezetett. Mindenki ott ment a gyepen, csak úgy torony irányában, a hol kedve tartotta, s a hol könnyebb volt a járás. Itt, a tetétleni pusztán ma is áll az a domb, a melyen egykor – a hagyomány szerint – Árpád vezér sátra állott, s melynek Arany János egyik szép költeménye irodalmi nevezetességet is biztosított.
Közel a Tiszához a múlt évek alatt egy új község is alakúlt e tájon, Kara-Jenő. A jász városok alapították. Alig félmérföldnyire esik tőle Várkony falu, mely történelmi nevezetességű arról, hogy I. Endre királyunk itt engedett öcscsének, Béla herczegnek, választást a kard és korona között. Nem sokkal lejebb – útközben két virágzó földmíves falut: Ó- és Új-Kécskét elhagyva – ismét történelmileg nevezetes hely következik: Alpár. Magaskás dombja fennáll ma is, s számos ereklyét rejt magában. Gyűrűk, zablák, csattok és fegyverdarabok mindúntalan kerűlnek belőle napfényre ásatások alkalmával. Történelmi hagyomány szerint itt állott őseink beköltözése idején Zalán fejedelemnek földvára, s Árpád hadaival az alpári síkon vívta a honfoglalás döntő ütközetét. Zalán szétszórt csapatait a Tisza nádasaiba szorították a magyarok; s Zalánnak seregével együtt országa is elesett. Alpáron fölűl, ott, a hol a csata alkalmasint vívatott, a homokterület majdnem egészen a Tiszáig hatol, s Kecskemét város határához tartozik. A kecskeméti élelmes nép itt hordja át termesztményeit a Tisza túlsó vidékeire, nevezetesen a káposztát, burgonyát, gyümölcsöt, stb. Tisza-Ughnál van a rév, melynek helyét meg kellett változtatni, miután új medret ástak a Tiszának. Előbb a „szikrai” csárdánál volt alkalmas kikötőjük a kecskemétieknek, de ebben a folyó-ágban ma már nem folyik többé víz. A szikrai csárda fölötti homokbuczka tetejéről – a legjelentékenyebb magaslat e vidéken – ritka szép kilátás nyílik, s talán az egész Alföldön sem találnánk másik ily helyet, honnan szép időben 10–12 távoli helységnek a tornyát is megláthatjuk.
Alpár.
báró Mednyánszky Lászlótól
