A Galga és Tápió vidéke. Hoitsy Páltól

Teljes szövegű keresés

A Galga és Tápió vidéke.
Hoitsy Páltól
Az egész pesti síkságon Vácztól le az Al-Dunáig két említhető patakot neveztünk meg: a Galgát és a Tápiót. Az előbbi Nógrádban fakad, a másik a Cserhát oldalain, még pedig két ágazatban, melyek egyesűlve, a Zagyvába szakadnak.
Alsó folyásában a Galga ép úgy, mint a Tápió, gazdag termésű rónákat szel át s helylyel-közzel apró mocsarakat alkot. A felsőbb folyásuk lankás oldalain alkalmas hazát talált már a letelepűlni vágyó ősember, midőn megúnta a nyájaival való vándorlás fáradalmait és küzdelmeit. Itt történhettek az országban a legelső telepűlések. A nagy közlekedési vonalak erre felé vezettek el. Az éjszakról költöző népek itt vonúltak el nyájaikkal az óhajtva óhajtott dél felé. A nép, melynek elég ereje volt megvédelmezni a vidéket, állandó tanyát ütött rajta.
Az újabb kori telepűlések s a régieknek tanúlmányozása egyaránt megtanították az emberiséget arra, hogy az első telepűlők nem a legbujább termésű földeket, hanem a könnyű műveletű lankás oldalokat keresik. Nem azt a földet foglalják el, mely a legjobb, hanem azt, a melylyel megbirnak. S ez a földdarab kiválóan alkalmasnak kinálkozott. Eléggé termékeny s nagyon könnyű a művelése. Még a homokbuczka tetején is nő némi fű, elegendő, hogy legelőt találjon rajta a házi állat. A mélyebb fekvésű helyeken gazdag fű terem, melyből övig érő rendeket vágtak honfoglaló őseink. A klima száraz természetű, s áradásoktól nem kell tartani. Ellenséges támadásokkal szemben is nehezen leküzdhető akadályt képez a Tisza, mely a Galgát és Tápiót befogadja, nyugat felé pedig természetes védősánczot alkot a Duna. S e két folyó egyszersmind bőséges táplálékot nyújt halaink sokaságában.
Építő anyagban sincs nagy hiány. A halmok teteje tölgyekkel van benőve az őskorban, részben ma is. A mai Kőbányának egy csekély magasságú dombja pedig, melynek anyagát cerithyum-mész képezi, becses épitőkövet szolgáltat, melyet a későbbi kultúra is fölhasznál. Kecskemét városa külön engedélyt kér a budai pasától, hogy temploma építéséhez innen vihessen követ, s a vacsi puszta templomromjaiban ma is láthatjuk az innen vitt anyagot.
Számos emlék tanúskodik róla, hogy e vidék lakott volt azokban az időkben, melyekig a történelem emlékezete elér; egyes leletek pedig azt is kétségtelenné teszik, hogy már jóval előbb népek laktak itt, melyek hátrahagyták működésöknek nyomait. Tápió-Szecső határában az úgy nevezett Felső-Tápió réten, egy körűlbelől 30 méter átmérőjű, sánczczal körűlvett domb falczementet rejt magában, melynek régisége mellett az ugyanott talált cserepek tanúskodnak, valamint egy bronz korszakbeli csákány, mely ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. Kis-Szent-Miklóson, a Nyires legelőn úgyszólván minden egyes korszakból maradt fenn emlék. Kőbalták és kőnyilhegyek a legrégibb idők tanújelei, azután a bronz eszközök sora következik; a római időkből már pénzdarabokat lelünk, s aztán Árpád-házi királyok pénzeit, vegyesen török pénzekkel. Világos tanúságok, hogy e vidék lakott volt minden korszak alatt.
Az első irott emlékek késői időről szólanak. Csak a római hódoltság korából tudjuk, hogy a Duna–Tisza közén egy szarmata nép, a jazygok laktak, berontva olykor az imperium határaiba; máskor a többi barbarokkal folytatva háborút. Lóháton jelennek meg a csatákon; kettőt is visz magával apró hátasaikból egy-egy katona, hogy változtathassa. Félelmetes szomszédai a rómaiaknak; szükségesnek tartják ezek eltiltani őket a Dunától, s annak közelében várost alapítani. Ebből is látható, hogy megtelepűlt városokban laktak, s a Ptolomaeus földleirásából megtudhatjuk egy-két helységöknek a nevét is. Az általa említett Parka jazyg város, a mennyire az ő csillagászati helymeghatározása után eligazolhatunk, a mai Aszód táján eshetett. Az ugyancsak általa megnevezett Kandakon vagy Kandanon hely fekvését a mai Monor és Gomba táján kereshetjük; Pesson helyrajzi fekvése pedig tökéletesen megfelel Nagy-Kőrösének.

Acsai kastély.
Dörre Tivadartól
Minő élet folyt e tájakon a római imperium megdőltétől egészen a magyarok megtelepedéséig terjedő időben, arról igen keveset tudunk. Valószinű, hogy az egymást fölváltó nemzetek elrombolták az itt talált falvakat és városokat, s azok romjain újakat alapítottak. Kőben Kőbányától éjszakra szegény a vidék, új építkezésekhez föl kellett használni a régi romok törmelékeit. De bizonyos, hogy e hátas vidék lakva volt mindig, s egyik czélja volt a hódító háborúknak. Egyik bizonyítéka ennek az a tény, hogy Priscus is, a byzanczi császár követe, itt, a Duna-Tisza-közön keresi föl Attila sátorát. A másik bizonyíték az, hogy honfoglaló őseink itt e tájon ütköztek meg Zalán hadaival, s a cserháti dombok végső nyúlványaitól alig két mérföldnyire délkeletnek a tetétleni halmon ütötte föl Árpád fejedelmi sátorát.
Lakott volt e vidék később is folytonosan, még pedig nemcsak az ország önállóságának békésebb napjaiban, hanem a török hódoltság korszakában is. A megye alsó részében elpusztúlt igen sok falu, s a megmaradottakban is alig maradt lakos; de itt, a megye éjszaki halmosabb részeiben, oldalt az úttól, melyen a hódító haladt, épen maradt a községek nagyobb része. Sőt a délibb részekből elköltözöttek is, e helyeken találtak ideiglenesen tanyát. Úgy szólván csak a Tápió alsó folyása felé fekvő laposabb helyek pusztúltak el, az éjszakra és éjszak-nyugatra fekvők megmaradtak. Tápió-Ságh, Tápió-Sáp, Bicske, Farmos, Szent-Márton, a sok tavú Nagy-Káta, stb. úgy telepűlt újra a török elűzése után; de Kóka, Verseg, Héviz, Tura, Zsámbok, Valkó, Valkó-Szent-László, stb. lakott helyek voltak a török alatt is. Az újra telepűlt községek lakói a világ négy tájai felől sereglettek ide, innen-onnan szállingózó magyarok, felvidéki tótok, stiriai és württembergi németek vegyest. Az összeolvasztó elemet csakis az a magyarság képezte, a mely a harczias idők viharait valamiképen kiállotta.
A betelepűlt községek egy része még alig száz esztendeje áll fönn, nyelvét többé-kevésbé mindegyik megtartotta, de szokásokra és erkölcsökre nézve elenyészően kicsiny a különbség. Monoron példáúl megvan a németeknek ma is külön útczasoruk, de csak a családnevek s az apáról fiúra szállt hagyomány mutatja, melyik a német, melyik a magyar. Berczel kétszer is telepűlt: először hannoveri németek szállották meg II. József alatt, majd, miután ezek kipusztúltak a cholerában, mások jöttek az üresen maradt házakba, részben németek Soroksárról, Solymárról, részben magyarok Czeglédről, Úriból; és ma az utódok között bajos különbséget tenni.
A megyének ebben a részében maradtak meg leginkább a régi birtokos családok. Alig van falu, melyben ne volna egy-egy csinosabb úri lak. Legnagyobb részük a múlt században s e század elején épűlt; újabban kevés. A sok jobbágymunka fölött rendelkező urak nagy terjedelmű tágas házakat építettek, itt-ott még a háborús időkra is tekintettel. Magas, világos, óriási termek jellemzik ezeket az épületeket. Ime bemutatjuk közűlök az acsai kastélyt meg a pilisit. Az előbbi a báró Prónayak majorátusi tulajdona, a múlt század első felében épűlt, s gyönyörű könyvtáráról és szép gyűjteményeiről is nevezetes. A pilisit a Beleznay grófok építették, a múlt század második felében, ma – fájdalom – düledezésnek kezd indúlni, s befoly az eső abba a lakosztályba is, melyben egykor a nagy emlékezetű királyné Mária Terézia szállva volt. Mind a két kastély főurak emelték, de ily tágas lakokat építtetett a múlt században a köznemesség is. Ma már lakályos házakat emelnek mindenfelé, itt-ott villaszerű lakok is láthatók, s inkább a kényelemre, mint a nagyszerűségre vannak tekintettel.

Pilisi kastély.
Dörre Tivadartól
Nagyobb város nincs e vidéken. A főváros közelsége okozta, hogy az ipar és kereskedelem minden tényezője oda siet. Nagy-Káta mezei gazdasággal foglalkozó népes falu; Monor, mely a főváros felé élénk kereskedést folytat élelmi szerekkel; a tormájáról nevezetes Kóka, Tápió-Szent-Márton, Bicske, Úri, Gomba e vidék nagyobbacska helyei. Külön megemlítést érdemel Kartal, hol báró Podmaniczky Géza egy csinos csillagvizsgáló tornyot emeltetett. Mind megannyit mezei gazdálkodással foglalkozó nép lakja, melynek kezében meg van oszolva a birtok, s mely ősi módon folytatja a gazdálkodást. Az Alföld és az éjszaki vidékek között a gazdálkodás módjára nézve is ez a tájék képezi az átmenetet. Itt még nincsenek nagy kiterjedésű puszták, meg van oszolva a paraszt birtok, de a gazdálkodás már alföldi jellegű.
Az ipar csak a legszükségesebb napi szükségletek előállításával foglalkozik. Minden faluban van néhány iparos, egy-két szabó, kovács, bodnár, csizmadia. Kicsi tőkével s kevés segéddel dolgozó emberek ezek, kiknek vágyaik netovábbja, hogy néhány hold földet szerezzenek s azután abbahagyják a mesterséget.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem