Erdőgazdaság és vadászat.
Erdőgazdaság és vadászat.
Hogy az erdő Alsó-Ausztria közgazdaságában mit jelent, azt száraz számokkal csak részben lehet kifejezni. Annak fölemlítésével, hogy a tartomány területének több mint egy harmad része (678.778 hektár vagy 34.3%) az erdészeti termelés czéljainak szolgál s Alsó-Ausztria erdei nyersterményei évenkint mintegy 15 milliónyi tekintélyes összeggel járúlnak a lakosság bevételeihez, – ezzel az erdőgazdaság jelentősége még kimerítve nincs; mert még fontosabb az, hogy az erdőgazdaság a lakosság sok ezrének nyújt jutalmazó munkát és keresetet, hogy nyersterményeivel a legfontosabb iparágaknak szolgáltat nélkülözhetetlen segédszert s további földolgozásra és finomításra alkalmas anyagot, s hogy a kereskedést és forgalmat különösen nagy tömege miatt nevezetes árú-czikket táplálja. De még ezzel sincs az erdő teljes mértékben méltányolva; föntartása és kezelése különösen a sűrű lakosságú városok környékén még sokkal fontosabb, mert a közegészségi állapotokra nagy hatása van, a lakosságot védi az éghajlati szélsőségekből származó csapások ellen, s támaszát képezi a nép jóllétének.
Alsó-Ausztria fekvésével az erdőgazdasági állapotoknak nagy változatossága s az erdő-alakok külső jellegének sokfélesége is együtt jár és pedig oly mértékben, a minőben más országokban alig találjuk ekkora területen. A tulajdonképi magas hegységi erdőktől, melyeknek értéke igen gyakran inkább védő hatásukban, mint jövedelmezőségükben áll, a középhegység többnyire jól jövedelmező lombos és tűlevelű erdei képezik az átmenetet a dunai ligetek sarjerdeihez, melyekben a különböző fanemek és cserjék bujazöld lombja és tenyészete éles ellentétben áll a kavicsos és homokos rónák, s a hangafűvel benőtt száraz előhegyek egyhangú fenyveseivel. A tájképileg oly hatásos fekete-fenyő az ő széles, ernyős koronájával Alsó-Ausztriában megtalálta hazáját, a hol egyébiránt a lápok törpefenyvesei, melyeket a vadász az itt tenyésző nyírfajd kedveért oly nagyra becsül, ép úgy otthon vannak, mint Csehország szomszédos wittingaui medenczéjében. A keleti halmos vidéknek túlnyomóan tölgyekkel benőtt közép- és sarjerdői előfordulásuk módja által is már Magyarország szomszédságára vallanak.
A tartománynak a tenyészetek egynemű jelleme s a hasonló mívelési módok szerinti azon fölosztását, melyet Alsó-Ausztria mezőgazdasági állapotainak ismertetésénél is követtünk, az erődállományok jellemzésénél is alapúl vevén, öt vidéket különböztetünk meg, és pedig az Alpesek, az előhegyek és a Bécsi-erdő, a Manhartsberg vidékét, a halmos vidéket és a Bécsi-medencze rónáját. Az erdőterület megoszlása e vidékeken fölötte jellemző. A míg a Bécsi-medencze (ide nem értve Bécset) erdőterülete csak 15, és a halmos vidéké csak 17 százalék, addig a Manhart hegyvidékének 34, az előhegyek és a Bécsi-erdő vidékének 44 százalék erdőterülete van s az Alpesek vidékén az erdő az összes területnek már 59 százalékát teszi.
Az erdőnek birtoklás szerinti megoszlása, mely a kezelés módjára nem jelentéktelen hatású, Alsó-Ausztriában jelenleg olyan, hogy az állam keze alatt csak kis rész marad. Az állami erdők területe 29.612 hektár, vagyis 4.7 százaléka az összes erdőségeknek. Ide tartoznak a Bécsi-erdő, s nehány kisebb alapítványi erdőség. A községi erdő is csekély számmal, 35.085 hektárral, vagyis az összes erdőállomány 5.5 százalékával szerepel, a kolostorok és egyházi alapítványok erdőségei 36.297 hektárral, vagyis 5.7 százalékkal. Ide tartoznak legfőként a heiligenkreuzi, klosterneuburgi, lilienfeldi, zwettli, göttweigi, melki és heitenstetteni apátságok erdőségei. Az erdőterület túlnyomó nagy része tehát (534.704 hektár) magán tulajdon s ez ismét csaknem egyenlő két részben oszlik meg a nagybirtokosok (255.100 hektár, melyből 107.974 hektár hitbizomány) és a kisbirtokosok között (279.600 hektár). Daczára a nagy arányszámnak, melylyel a kis- vagyis parasztbirtok az erődségeknél szerepel, a helyzet nem mondható kedvezőtlennek, és pedig azért nem, mivel a nagybirtokok erdőségei csaknem mind teljesen rendezett állapotban vannak s állandóan ápoltatnak, s mivel itt a parasztok erdősége sincs túlságosan apró részletekre darabolva. Különösen az Alpesek vidékén, a hol a parasztok erdeje van túlsulyban, nem ritkaság, hogy egy kézben 100–300 hektárra menő erdőterület is van. Üzemtervszerű szabályos állapotban az összes erdőterületnek csak egy harmada van, és pedig az összes állami erdő s a magán uradalmak erdeinek mintegy 70 százaléka; a községi erdőknek alig három százaléka van a rendszeres erdőgazdaság ily alapjaira fektetve. A parasztok erdőinél szigorú üzemterv szerint való használatról és kezelésről szó sem lehet, sőt mind a kettő a tulajdonos pillanatnyi szükségletei szerint folytonos módosítást szenved. A kisbirtokok az erdeinek kezelése itt is, a paraszt erdőgazdaságnál általában külterjes, a kihasználás tudniillik leginkább szállalás útján történik és csak kivételesen találunk idősebb és értékesebb erdőrészeket. E mellett az erdei mellékhasználatok, kivált a legeltetés és az alomgyűjtés a fahasználattal szemben inkább előtérbe lép s ez utóbbi a rendszeresen kezelt nagyobb erdőségekéhez képest úgy a fa mennyiségére, mint annak használati értékére nézve általában jelentékenyen hátramarad. Az alsó-ausztriai paraszterdők gazdasági állapota mindazonáltal egészében véve meglehetősen kielégítő; de azért még a nem szakértő szemlélő előtt is feltűnőleg különböznek ezektől a nagybirtokok egyöntetű, jókarban tartott erdőállományai, a melyek Alsó-Ausztriában csaknem kivétel nélkűl igen gondosan ápoltatnak s arra képzett személyzet által kezeltetnek.
Szénégető boksa.
Mařak Gyulától
Az üzemmódot illetőleg az erdők legnagyobb része mint szálerdő kezeltetik, csak 68.864 hektár, vagyis az erdőterület 11 százaléka marad a közép- vagy sarjerdő-üzemre. A szálerdőkben határozottan a fenyő a túlnyomó s a lombos vák csak 90.000 hektárt borítanak, vagyis az egész szálerdőállománynak 16 százalékát teszik. Ha ezzel a közép- és sarjerdőket is egybe veszszük, a lombos erdők az egész erdőállományban 25, a fenyvesek ellenben 75 százalékkal szerepelnek.
Az alsó-ausztriai Alpesek vidéke az erdőgazdasági állapotok tekintetében megegyez a Stiria és Felső-Ausztria szomszédos alpesi vidékeivel. Uralkodó fanem ott a lúczfenyő, mely némely helyeken magában alkot erdőket; kisebb mennyiségben s többnyire alacsonyabb fekvésű helyeken találjuk az erdei-fenyőt, a bükköt és a jegenye-fenyőt, míg a magas hegységben a vörösfenyő, ez a fölötte értékes és voltaképi magas hegységi fa van a lúcz-fenyő közé elegyedve. A tulajdonképi erdők fölött fekvő havasokon a törpe-fenyő jelentékeny területeket foglal el s terjedelmes kihasználás tárgya. A nagybirtokok erdőségeiben a taroló vágás az általános, többnyire vetés vagy ültetés útján való mesterséges felújítással s csak 60–80 évi fordával.
A nagybirtokosságot e vidéken főként két nagy birtokterület képviseli, és pedig báró Rothschild Albertnek az Ybbs mellett fekvő waidhofeni és gamingi uradalma, meg a gr. Hoyos-Spirnzenstein-féle Hohenberg, Gutenstein és Stixenschein hitbizományi uradalmak. Mind a két nagybirtok sok érdemet szerzett az alsó-ausztriai nagy faelszállítási berendezések körűl, ez utóbbiban rendeztetvén be e század elején ama híres faelszállítási-üzlet, a mely lehetővé tette, hogy az akkor még nagy kiterjedésű őserdőkben található fatömegek a Mürz és a Schwarza forrásvidékéről ez utóbbi folyón s a bécsújhelyi csatornán Bécsbe voltak szállíthatók; míg a waidhofeni és gamingi uradalmak akkori tulajdonosai az erdőségeikben volt nagy értékű haszonfa-készletek jobb kihasználása érdekében 1866-ban az Ybbs folyón a schwarzwaldi mód szerint való szálfa-tutajozást hozták legelőször alkalmazásba, s 1872-ben az Erlaf folyót műfa-úsztatásra berendezték. Habár e nagyszerű szállítási eszközök háttérbe szorították is, mindazonáltal, minthogy annak idejében, mondhatni, mérhetetlen s az előtt majdnem értéktelen fatömegeket tettek a népgazdaságra nézve hasznot hajtókká, ezért és mint az erdészet jelentékeny műszaki alkotásai megérdemlik, hogy emlékezetben tartassanak. E két nagybirtokhoz csatlakozik még a Schwarza-vidéki reichenaui uradalom is, mely, mint a Bécsbe vezetett forrásvíznek fő gyűjtővidéke, a székvárosra nézve kiváló jelentőségű.
Facsúsztatás a Reichenau melletti „Eng”-ben.
Mařak Gyulától
Az előhegyek vidékén szintén a tűlevelű fa ugyan még a túlnyomó, de itt már az egészen tiszta, vagy tűlevelű fával vegyes lombos erdők is tekintélyes kiterjedésekben találhatók s ezekben a bükk az uralkodó. A fanövekvés és az értékesítés lehetősége e vidéken általában véve kedvezőbb, mint a tulajdonképi Alpesek vidékén, s ezért itt még a parasztok erdőinek kezelése is belterjesebb. A nagybirtokok erdőségeiben itt már a taroló vágás helyett részben a szállaló vágás nyer alkalmazást, természetes úton való erdőfelújítással. E vidék erdőgazdaságában az első helyet a közel 28.000 hektárnyi kiterjedésű császári Bécsi-erdő foglalja el, úgy kiterjedésénél, mint erdőgazdasági jelentőségénél fogva. Legelőkelőbb fája a bükk, mely itt a bécsi homokkő mésztartalmú agyagtalajában kitűnően díszlik s részben tölgyekkel s más lombos fákkal, részben jegenye-fenyővel elegyesen fordúl elő, mely utóbbi fanem az erdőnek mintegy harmadát képezi. A hol a mészkő meg a dolomit az Alpesek vidékéből ide átnyúlik, ott a Baden és Mödling vidékét annyira jellemző fekete-fenyő találta meg termőhelyét.
Habár az az ok, melynek a Bécsi-erdő csonkítatlan föntartása köszönhető, t. i. Bécsnek tüzelő fával való ellátása, ma már, mikor a Bécsben az előtt annyira kedvelt bükkfa helyét legnagyobb részben a kőszén foglalta el, s midőn a fa a vasútak által nagyobb távolságból is szállítható, nem áll is fönn többé oly mértékben, mint ez előtt: azért az osztrák állami erdőségek e gyöngyének nagy jelentőségét ma is méltányolják, a mit az erdőség gondos és kíméletes ápolása is bizonyít. Vannak itt még egyes, 150–180 éves bükkfa erdőrészletek, a melyeknek oszlopszerű pompás törzsei 40 méter magasságba nyúlt koronáikkal szinte kényszerítenek, hogy a gót ízlésben épűlt székesegyházaink hatalmas csarnokainak mintaképét bennök keressük.
Úgy egész kiterjedésénél, mint erőterülete nagyságánál fogva a legnagyobb vidékek egyike a Manhartsberg vidéke. Ez erdővidék nagyjában Alsó-Ausztriának azzal a területével vág össze, melyet a nép „erdőnegyednek” (Waldviertel) nevezett el. Habár az egykori gazdag erdők nagy részökben helyet engedtek is a mezőgazdasági földmívelésnek, azért itt a parasztbirtokokhoz tartozó szétszórt kisebb erdőrészleteken kivűl szép és tekintélyes erdőterületeket is találunk, melyek között fölemlítjük az uralkodó család rohreggi, gutenbrunni és persenbeugi erdőségeit, a „Gföhler Wald”-ot, valamint a cseh-felső-ausztriai határon elterűlő azon erdőséget, mely a Weitra és Gross-Pertholz hitbizományi uradalmakhoz tartozik.
A Duna felé hajló erdőségek gazdasági tekintetben az alpesi előhegységeikkel egyeznek meg, az utóbb érintett erdő ellenben a határos Cseherdővel. Pompás lúcz- és jegenyefenyő részletek, részben bükkel és fürtös juharral keverten, díszlenek itt a gyakran vad sziklatömbökkel borított gránittalajon. A fakadó-forrásoknak egész kincsét őrzik itt e fák, mert innen fut a Maltsch, a Schwarzau meg a Lainsitz-patak a Moldva-folyó, az Aist meg a Kamp pedig a Duna felé. Ez erdők kezelése, mint általában e vidék minden nagyobb uradalmi erdőségeié, igen gondos, és nagy területeknek ültetés útján történt beerdősítésével is szép sikereket értek el. E vidéken még a parasztok erdei is, a melyek a községi erdőkkel együtt az erdőterületnek mintegy felét teszik, nagyobbára jó karban vannak, birtokosaik nagyon kedvelik az alomgyűjtést, miért is az erdei-fenyő az uralkodó fanem.
Bükkerdő.
Mařak Gyulától
A halmos vidék és a bécsi medencze rónája területén található s Alsó-Ausztriára nézve jellemző két erdő-alakról kell még röviden megemlékeznünk; ezek a ligeterdők, meg a fekete-fenyő erdőrészletek. A ligetek mintegy 25.000 hektárt foglalnak el s jobbára a Duna éjszaki partján Kremstől Bécsig vonúlnak. Többnyire nyár és fűz, részben szil-, kőris és tölgyfa terem rajtuk, mely fanemek a talajvíztől gyakorta átitatott s időnként elárasztott iszap-talajon buján tenyésznek s nagy famennyiséget szolgáltatnak. Habár sarj- és közép-erdő üzemben kezeltetnek, de a részben 30–40 esztendőre erjedő fordánál az itt túlnyomó számban előjövő lágy fanemek gyors fejlődése mellett gyakran inkább a szálerdők jellemvonását mutatják, melyek fáiknak változatos formáival s kivált tavaszkor talajuk fölötte gazdag virágtenyésztével, a különféle cserjékkel és a fákra fölfutó iszalaggal, azonfelűl gyakran apró vízerekkel és nyíladékokkal hangúlatos és vonzó képet nyújtanak, melyből rendesen még az élénkítő vadállomány sem hiányzik.
Alsó-Auszriára kiváló jelentőségű a fekete-fenyő, mely, noha előfordúl máshol is s újabban mesterségesen is nagyban tenyésztetik (így a Karszton), mégis legnagyobb mennyiségben Alsó-Ausztriában van elterjedve. Tulajdonképi hazáját, a hol terjedelmes, hatalmas és festői kifejlődésű koronájával a minden más mívelés alá alkalmatlan mészkősziklákat díszíti, azokban a hegyekben találja, melyek a bécsi és bécs-újhelyi medencze nyugati párkányát képezik, Mödling, Baden, Pottenstein és Gutenstein vidékén le egész Höllensteinig. Ezen a vidéken gyakran igen szép, magas törzsű erdőkké nő. A fekete-fenyő Alsó-Ausztriában részint tisztán, részint más fanemekkel keverten mintegy 80.000 hektárt foglal el. E fa értékét különösen gazdag szuroktartalma növeli, mely a szurokból készűlő gyártmányok iparának szolgál alapúl. Az e czélra gyakran egész koronájukig meghajolt álló fákról való szuroknyerés maga is külön iparág. Habár e haszonvétel jövedelmezőségét az amerikai szurokból készűlt árúczikkek versenye nagyban csökkentette is, a nyers szurok mennyisége mégis 50.000 métermázsára s értéke 400.000 forintra tehető. A szurok-gyártmányok (terpentinolaj, gyanta, közönséges szurok, stb.) előállításával Hinterbrühlben, Pottensteinban, Bécs-Újhelyen, stb. több gyár vagy „szurok-kohó” foglalkozik.
Gyantaszedés fekete lúczfenyőről.
Mařak Gyulától
Alsó-Ausztria erdeinek összes évi fatermelését 2.3 millió köbméterre becsülik, a melyből 25 százalék mint haszonfa, 75 pedig mint tűzifa használtatik fel. Ehhez a fatermeléshez, mint az erdőgazdaság fő haszonvételéhez járúl még az alom- és az erdei takarmánygyűjtés, a szuroknyerés, az erdei magvak stb. jövedelme. Az erdőgazdaság mindezen nyerstermékeinek összes értéke már fönnebb 15 millió forintra becsültetett; ez összegből mintegy 11 millió a termelésre és szállításra esik, így tulajdonképi tiszta jövedelemnek 4 millió forint marad. Ama nagy mennyiségű tűzi és haszonfának, melyet maga a tartomány nem fogyaszt el, természetes gyűjtőhelye Bécs, mely nagy szükségletével a fakereskedés góczpontja. A tartománynak csupán éjszaki részeiből irányúl a fakereskedés Cseh- és Németország felé, hová leginkább a Maltsch és Luschnitz folyók közvetítik, lévén azok már a tartomány határától kezdve tutajozhatók.
A Bécs felé való faszállításnál még ma is nagy szerepet játszik a vízen való szállítás; azelőtt még inkább, a mikor vasútak hiányában a tengelyen való szállítás csak korlátolt távolságokból volt eszközölhető, s a mikor a tartomány azon részeiben, melyek nem usztathatták le fájokat Bécsbe, csak csekély haszonnal lehetett értékesíteni a fát: Bécsbe Bajorországból, sőt még Württembergből is jelentékeny famennyiség érkezett a Dunán. Egyébiránt ennek köszönhető az, hogy ma Bécstől még aránylag csekély távolságban is oly hatalmas vén erdőállományok vannak, sőt hogy itt még igazi őserdő jellegű erdőrészletekben is gyönyörködhetünk. Így a weitrai és karlsstifti kerületekben, közvetlen szomszédságában egy egészen a kor magasabb színvonala szerint mívelt és kezelt erdőnek, ott találjuk e század kezdeteig még fönnállott őserdőnek maig is megmaradt egy részét, holott a Mürz legfelső forrásvidékén volt ú. n. Neuwaldnak hatalmas, 50 méterig felnyúló s egy vagy másfél méter átmérőjű jegenye- és lúczfenyő-törzsekből álló erdeiből nehány év óta alig van már meg valami. De az őserdőnek több száz holdra terjedő képét föltaláljuk még a „Rothwald”-ban, a stájer határon, félreeső hegykatlanban, melyet tulajdonosa, Rothschild báró, gondosan őriz ez ős állapotában.
Azokban az időkben, melyekbe az itt közlött képek visszaringatnak bennünket, leginkább a vadászat tette az erdőt tulajdonosa szemében becsessé, s habár ezen az előre haladott erdőgazdaság sokat változtatott, azért az erdőnek az igazi erdészre és vadászra ma is csak akkor van meg a teljes ingere, ha azt vad élénkíti. Ez az állapot, hála a legtöbb erdőtulajdonos vadászat iránti szeretetének s a vadat kimélő törvények és egyesületek hatásának, ma is kielégítő mértékben megvan Alsó-Ausztria erdeiben, sőt némely vadászterületen, tekintve azt, hogy a vadállomány rongálja a fiatalosokat s a mesterségesen beerdősített területeket, még túlságosnak is mondható. Ha nem számítjuk azt a ragadozó vadat, melynek egy oly mívelt tartományban, mint Alsó-Ausztria, már nem lehet helye, a vadnak többi fáját csaknem mind képviselve találjuk. Ott a zerge az Alpesek magaslatain, a szarvas a legtöbb nagyobb erdőkben, a süket- és a nyírfajd úgy a déli, mint az éjszaki hegyvidéken, a fáczántenyészet többnyire a ligetekben. Ezekben, valamint a hegyvidék erdőségeiben szép számmal tanyáz az őz, a mezőn s a kisebbszerű csalitban a nyúl, fogoly, stb. Azonfelűl van Alsó-Ausztriában 24 vadaskert, a melyek többnyire rőt-vaddal, dámvaddal, részben vaddisznóval vannak benépesítve. Legnevezetesebb ezek között a császári vadaskert Bécs mellett, melyben 2.576 hektárnyi területen jelentékeny számú vaddisznó, szarvas, dámvad, virginiai szarvas, mufflon, stb. tanyáz.
Őserdőrészlet a „Rothwald”-ban.
Mařak Gyulától
A vadállomány nagyságának megítélésére támaszpontúl szolgálhat az 1880-iki adatok szerint lelőtt évi vadmennyiség. E szerint terítékre kerűlt 1.300 szarvas és dámvad, 8.500 őz, 200 zerge, 400 vaddisznó, 170.000 nyúl, 400 süket- és nyírfajd, 200 császármadár, mintegy 20.000 fáczán, közel 100.000 fogoly és fürj, 4.500 szalonka, vadkacsa s más hasonló szárnyas és több mint 22.000 darab kártékony emlős és szárnyas vad.
Alsó-Ausztria e gazdag és becses vadhússzolgáltatása nem csekély jelentőségű Bécs élelmezése szempontjából, annál is inkább, mivel a fogyasztásban a szegényebb lakosságnak is nagy része van. De valamint az erdőnek közgazdasági jelentősége is nem csupán jövedelme és terményei szerint itélendő meg, azonképen a vadászatot is általános hatása, nem pedig anyagi haszna szerint kell méltányolnunk.
