Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről
Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk elhunyt.
Dr. Fazakas Szabolcs politikai pályafutását 1973-ban a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdte, később Bécsben és Berlinben is teljesített diplomáciai szolgálatot. A Horn-kormány alatt előbb államtitkár, majd bonni nagykövet; 1996-1998 között az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetője és az Országos Atomenergia Bizottság elnöke volt. A 2002-es országgyűlési választásokon az MSZP országos listájáról szerzett mandátumot, majd 2006-ig a magyar Országgyűlés tagja, az Interparlamentáris Unió magyarországi elnöke. Megbízatása alatt a Külügyi bizottságban dolgozott. 2004-2009 között az MSZP európai parlamenti képviselője, ahol 2006-ig a költségvetési ellenőrző bizottság elnöke, majd 2009-ig a Parlament elnökségi tagja, 2010-től 2017-ig pedig az Európai Számvevőszék tagja volt.
Számos európai alapítvány alapítója, aktív és támogató tagja, haláláig a Magyar Közgazdasági Társaság európai uniós szakosztályának elnöki tisztségét is betöltötte. Politikai-közéleti pályafutása mellett gazdasági szakemberként, több bank és cég igazgatótanácsi tagjaként vagy elnökeként is dolgozott. 1998-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal érdemrenddel tüntették ki, munkásságát az osztrák érdemkereszt szalaggal és német nagy érdemkereszt kitüntetésekkel külföldön is elismerték. A 2020-as évben Luxemburg nagykeresztje kitüntetéssel is díjazták szakmai munkásságát, amelyet azonban már sajnos életében nem tudott átvenni. Életének 72. évében hunyt el.
Dr. Csákabonyi Balázs 1994-től 2010-ig négy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Az 1994-es országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjeként Somogy megye 1. választókerületében, majd a párt országos listájáról szerzett mandátumot. Megbízatása alatt az Alkotmányügyi bizottság alelnöke, illetve a Mentelmi bizottság tagja volt. Politikai pályája mellett közjogi és büntetőjogi szaktekintélynek számító jogászként 1988-tól 1997-ig a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, majd 1991-től az országos Ügyvédi Kamara elnökségi tagja volt.
Hivatását nyugalmazott jogászként is gyakorolta, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége alelnökeként az Országgyűlésben több, a nyugdíjasokat érintő kezdeményezést is tett. Életének 83. évében hunyt el.
Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem