SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! „Működik a gyakorlat, állami pénzekhez hozzá lehet jutni kapcsolatok révén.” - állapította meg ezt a tényt Szijjártó Péter 2003-ban, amikor is kirobbant a Kiss Elemér-botrány, amikor is kirobbant az az ügy, amelynek hatására Kiss Elemér lemondott a miniszteri pozíciójáról, hiszen a cége, az az ügyvédi iroda, amely az ő cége volt, állami megrendeléseket kapott. Úgy néz ki, hogy a Fidesz mindenben túltesz az MSZP-n, hiszen most kirobbant a Trócsányi László-botrány, ahol az igazságügyi miniszter jelen pillanatban olyan megrendeléseket kap, amelyben nemcsak hogy állami megrendelésekről beszélünk, hanem az állammal szemben lép fel az ő ügyvédi irodája.
Tehát Trócsányi László ma Magyarország minisztere, a kormány tagja, az állam képviselője, akinek az lenne a feladata, hogy szolgálja a magyar nemzetet, a magyar emberek érdekében tevékenykedjen, és az ő cége, az ő vállalkozása abban érdekelt, hogy az állam számára, a nemzet számára, az emberek számára kedvezőtlen, hátrányos eredményt érjen el, közpénzszázmilliókat juttasson az állammal szemben álló, az állammal pereskedő cégeknek; az igazságügyi miniszter cégével nagyobb az esélyük megnyerni ezeket a pereket ezeknek a cégeknek, ez egyértelmű. Ez súlyosan etikátlan, morálisan vállalhatatlan ez a szerep, hiszen gondoljunk csak arra, hogy két helyről vesz fel pénzt, egyszer az államtól kap fizetést azért, mert miniszter, a másik oldalon meg majd fölveszi a cégéből azt az osztalékot, amivel nyereségre tettek szert, hogy az állammal szemben pereskedtek.
Szolgálni az államot és a velük szemben állókat egyszerre nem lehet. Régen ezt árulásnak hívták. Persze az önök erkölcsiségében azt mondják, hogy ügyes, élelmes, okos stratégia, hiszen a Fidesznél a piszkos pénz és a biznisz számít csak, ezt már tapasztaltuk a letelepedési kötvényeknél. Ez a mentalitás vállalhatatlan. Trócsányi László tudtommal még nem mondott le. A kérdésem az, hogy mikor mondatják le a minisztert, ha már magától nem adja be a lemondását. Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem