VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Én úgy tudtam, hogy a házszabály szerint az azonnali kérdés az a műfaj, amelyben a képviselő a minisztériumot, akár a minisztert vagy egy államtitkárt kérdez, nem fordított esetről van szó. Mi a költségvetést nem támogattuk, a költségvetést nem tudtuk elfogadni, és ennek a része ez az emelés, ezért nem tudtuk támogatni. Méltányolható a kérés, hogy mivel egészségügyi alapellátást látnak el, ezért az egészségügyi bértábla szerint kapják a fizetésüket.
Nagyon jól tudja államtitkár úr is, hogy milyen bérfeszültség van a szociális ellátórendszer mellett a védőnői szolgálatnál is, nagyon jól tudja ön is, hogy a bérminimumot, a 161 ezer forintot, mire elérik, addigra hány évet kell dolgozniuk. A több éve a terepen dolgozó védőnő ugyanannyit keres, mint az akkor a szakmába belépő pályakezdő kolléganője. Konkrét kérdést tettem föl, konkrét választ vártam, konkrét választ nem kaptam.
Kérem államtitkár urat, válaszoljon egyenesen, nyíltan: támogatják-e azt, hogy a védőnők az egészségügyi bértábla alapján az őket jogosan megillető bért kapják meg vagy nem? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem