DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Minden kormányzat a maga értékvilága alapján eldöntheti, hogy a családokra miként tekint, segélyezési kérdésként, mint arra volt példa Magyarország történetében, vagy pedig adócsökkentésekkel igyekszik azt az anyagi hátrányt a családoknál kompenzálni, ami a gyermekek neveléséből adódik. És szintén fontos értékrendbeli döntés egy kormányzattól, hogy lakbértámogatást kíván a családoknak adni, vagy pedig saját tulajdonhoz, saját lakáshoz, saját, új építésű házhoz kívánja hozzásegíteni a családokat.
A Fidesz-KDNP-kormány a második megoldást választotta, adócsökkentéssel segíti a családokat, és mindenkit saját otthonhoz juttat, nem pedig bérlővé tesz a saját otthonában, hiszen azt szeretnénk, ha nemcsak fedél lenne a családok feje fölött, hanem valódi otthonuk lenne. Emlékszünk, hogy még ez a fedél is veszélybe került 2010 környékén, amikor tombolt a devizahitelezés és annak a negatív következményei, sok százezer család nézett szembe a kilakoltatás lehetőségével. Ezzel szemben mi a CSOK-kal, a családok otthonteremtési kedvezményével igyekeztünk segíteni a lakásépítést, bővíteni a gazdaságot, munkahelyeket teremteni, és ezzel ösztönözni a gyermekvállalást azoknál, akik gyermeket szeretnének.
Az idei évben, 2017-ben 211 milliárd forint áll rendelkezésre az otthonteremtési program keretében a családok otthonteremtési támogatására. Ez egy gigantikus összeg, 211 milliárd forint óriási pénz. Eddig, 2017 elejéig közel 40 ezer család vette már igénybe a CSOK-ot, 95 milliárd forint összegben tudtunk támogatásokat adni, átlagosan 2,5 millió forintot kapott egy család. Ha alábontom ezeket a számokat: új lakás vásárlásához 10 ezer családot segítettünk hozzá 57 milliárd forint értékben; használt lakás vásárlásához 28 ezer családot segítettünk hozzá 36 milliárd forint értékben; meglevő lakás bővítéséhez ezer családnak nyújtottunk támogatást 2 milliárd forint értékben; áfa-visszatérítés keretében 23 milliárd forintot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hagytunk a családok zsebében, míg kamattámogatott kölcsönnel 36 milliárd forinttal segítettünk a családokon.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem