DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A 2015-ös MNB-jelentést tárgyaltuk alig két hete, és akkor ön azt a kijelentést tette, hogy Magyarországot egy szövetséges NATO-tagállam nagykövetségéről érkező forgatókönyv alapján - ami katonai és titkosszolgálati eszközöket is tartalmazott - érte egy támadás.
(15.30)
Ez kormánybuktató, jegybankbuktató támadás lett volna. Ezt önök megelőzték, legalábbis ezt mondta innen a pulpitusról. De ezt nekünk muszáj komolyan venni, amikor a jegybankelnök ilyeneket mond. Ezért négy kérdést szeretnék feltenni; ha már az előbb homályba burkolózott a válasza, nem tudta megválaszolni Bárándy képviselőtársam kérdését, most akkor egészen pontosan elmondok csak négy kérdést - nem nyolc, csak négy.
Kik, melyik ország az, amelyik megtámadta Magyarországot? Milyen eszközökkel támadták meg Magyarországot? Milyen eszközökkel sikerült elhárítani ezt a támadást a magyar pénzügyi rendszer ellen? Talán a legfontosabb kérdés: 2017-ben, ma fennáll-e még ennek a támadásnak a veszélye.
Ugyanebben a négy kérdésben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményeztük a parlamentben, viszont az önt is támogató Fidesz-frakció úgy menekül ez elől, mint ördög a tömjénfüst elől. Úgyhogy szerintem ön segítsen most a frakciónak, hogy ne kelljen ilyen vizsgálóbizottságot felállítani, azzal, ha most erre a négy kérdésre tud válaszolni.
Utána már csak arra kell megfelelő válaszokat adni, hogy tett-e ön feljelentést, és ha ilyenről tudomása volt, akkor kinek jelentette. Jelentette-e az Információs Hivatalnak, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, az elhárításnak, bárkinek jelentette-e ezt az ellenséges tevékenységet? Köszönöm szépen. Megtisztelve várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem