POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség Alaptörvényben foglalt kötelezettsége, hogy a bűncselekményeket felderítse. A szegedi parkolási ügyben is a rendőrség a törvények adta lehetőségeknek megfelelően dolgozott és végezte a munkáját. Jelenleg az ügy ott tart, hogy a Gyulai Városi Bíróságon az első tárgyalás megtörtént.
Az üggyel kapcsolatban Botka László polgármester úr hasonló módon cselekszik, mint annak idején Bajnai Gordon. Mímel, úgy tesz, mintha ő semmiről nem tudna, mintha ő ott sem lett volna, viszont nyilvánvaló, hogy ez az ügy olyan súlyú, hogy az ilyen típusú mismásolás nem elégséges, hiszen a bírósági ügy zajlik.
307, ingyenes parkolásra jogosító igazolványt adtak ki, amelyből országgyűlési képviselők, európai parlamenti képviselők mellett polgármesteri hivatal munkatársai, rendőrség vezetői is kaptak, de több olyan személy is van, aki érintőlegesen sem köthető semmilyen módon a városházához. Úgy tudjuk, hogy például Ujhelyi István európai parlamenti képviselő úr egyszerre két parkolóhelyet is birtokolhatott.
(12.30)
Nyilván ez egy érdekes dolog, hiszen a régi magyar mondás szerint egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni. Hogy hogyan lehetett felkerülni erre a VIP-listára, Botka VIP-listájára, ezt most még nem tudjuk, de az mindenképpen érdekes, hogy Szegeden a Botka polgármester úrnak kedves gazdagoknak nem kellett a parkolásért fizetniük.
Tisztelt Képviselő Úr! Nehezen képzelhető el, hogy egy ilyen ügyben a polgármester úr ne tudta volna, hogy milyen típusú mechanizmus működik, hiszen a közgyűlésnek erre vonatkozó rendelete nem volt. Ez egy furcsa, egyedi Monopoly, egy furcsa, egyedi társasjáték, amelynél van egy olyan mező, ahol az ingyenparkolást el lehetett nyerni. Mi bízunk abban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy lesz egy olyan mező is, amely a börtön végállomást tartalmazza. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem