DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr, tényleg nem lovagolni akarok az EESZT-nek a dokumentációján meg az esetleg viseltebb dolgain. Pláne úgy egyébként, hogy azt hiszem, pont államtitkár úr volt ez idő tájt a főigazgató akkoriban a GYEMSZI-ben. Én ugye, kikértem ezekre a projektekre vonatkozóan, hogy miket lehet tudni, és itt csatlakoznék képviselőtársamhoz, hogy milyen fontos a nyilvánosság, és tudjuk, hogy ezek a szoft-elemek ezekben a fejlesztésekben mindig benne vannak. Most lehet, hogy nem is találtam meg az összeset, de tényleg nagyságrendileg, hogy mi minden pénzt elköltöttünk arra, hogy az EESZT jó legyen, és ehhez képest szinte senki semmit nem tud róla vagy nagyon kevesen, egy szűk szakmai kör tud róla. Igaz, legyünk igazságosak, hiszen egy pilótaverzióban van, nyilvánvalóan a szakmának kell többet tudnia róla, és ezután jön az, hogy a lakosságnak többet kell tudnia róla.
De már menet közben elköltöttünk például a TÁMOP 6.2.7-13-ban egyrészt egy kötelező nyilvánosság biztosítására 11 millió 800 ezer forintot, és akkor görgetem tovább a listát, mert itt egy nagy Excel-táblából kell kiválogatni őket. Aztán kötelező, kötelezőn túli nyilvánosság ProDICTUM Kft., a TIOP 2.3.-nál 11 millió 500 ezer forint, szintén nyilvánosság biztosítására. Akkor a TIOP 2.3.2-12, ez kötelező nyilvánosság konferencia, 24 millió forint, és hogyha itt fejben számolok, most tartunk lassan, azt hiszem, több mint 40 millió forintnál. Aztán van ilyen, hogy a TIOP 2.3.3-13-ban a DFT-Hungária Zrt.-nél 14 millió forint kötelező nyilvánosság biztosítására, most már lassan a fejmatekben sem vagyok olyan jó, de bőségesen 50 millió forint felett kell hogy járjunk. És akkor még a New Age Ügynökség részére a 6.2.3-12-esben is 15 millió forintot kommunikációs szolgáltatásokra. És tudom, hogy ezeket a szoftelemeket el kell költeni, de elköltöttünk 80 millió forintot úgy a különböző projektelemekre, hiszen ez több uniós pályázatból valósult meg, elköltöttünk gyakorlatilag úgy közel 80 millió forintot kommunikációra, hogy a kötelező nyilvánosságban ott tartunk, hogy Magyarországon ezt baromi kevesen ismerik, bocsánat a pongyola megfogalmazásért. Ezért mondtam a MeNTA-programot pont szúrópróbaszerűen, hogy a kellemes illata ellenére azért baromi sok dolog bűzlik akörül, amikor elköltünk valamire tizenmillió forintot, és egy 800 lájkolószámú oldallal rendelkezik. Gyakorlatilag ezt az alkalmazást szinte egyetlenegy felhasználó sem ismeri. És nem tudom, hogy mennyire fogta meg az embereket, amint én ma próbáltam beregisztrálni rá, kiderült, hogy egyszer már regisztráltam rá, tehát még igazából engem sem fogott meg annyira, hogy használjam, mert már az e-mail-címemre jelezte, hogy egyszer regisztráltam erről. Tehát valószínű, én is egy rövid idő után töröltem az egészet a saját okostelefonomról.
Tehát azért ennél sokkal jobbat és sokkal többet ki lehetne hozni az EESZT-ből. Azt azért szeretném tényleg megkérdezni, bár nem biztos, hogy államtitkár úr tud rá választ adni, hanem esetleg az ÁEEK főigazgatójától kellene majd megkérdeznem, hogy valóban igazak-e azok a szakmai hírek, hogy a rendszernek a ténylegesen működőképessé fejlesztésére egy új céget kellett lényegében felkérni, mert mindaz, ami volt a számítástechnikai oldalon, az nem volt annyira működőképes.
(18.50)
Látom a reakciókat, de akkor ezt akár tételesen is meg tudja cáfolni, mert szakmai berkekben bizony ezek a hírek voltak. És egy ilyen fontos dolognál, amit létrehoztunk az egészségügyben, ha ilyen árnyékok vetülnek rá, az sosem jó, hiszen maga a cél annál sokkal jobb és sokkal magasabb és sokkal fontosabb, mint hogy ilyen aprópénzeken elcsússzon, egy multicégnek a milliárdos nyerészkedésén. És azt is nagyjából megnéztem, hogy az éves árbevételüknek abban az évben egy jókora adagja volt az, amit lényegében az ÁEK-től kaptak megrendelésben, tehát a Magyar Telekom akkori bevételének, a T-Sys-temsnek pontosan, én azt hiszem, majdnem az évi árbevétele felét csak ez a projekt adta meg. Ez egy óriási gigaberuházás, gigamegrendelés. És csak halkan jegyzem meg, hogy a Miniszterelnökségben ekkortájt dolgoztak olyan munkavállalók és olyan államtitkár, aki - én úgy gondolom - a T-Systemsnek vagy a Telekomnak lobbistája volt, majd később, amikor ez itt kipattant a parlamentben - azt hiszem, pont itt, a helyemen álló Novák Előd képviselőtársam pattintotta ki az ügyet -, akkor őt rövid időn belül ebből a tisztségéből menesztették, illetve le is mondatták az államtitkár urat, illetve elhagyta a kormányt. Tehát ez nagyon rossz fény, ami a projektre vetül, ennek ellenére én nagyon remélem, hogy amennyire sok viharon esett át ez a projekt, ez egy nagyon sikeres és a magyar egészségügynek egy nagyon jól működő és a jövőjét jó irányba meghatározó beruházása és intézménye lesz.
Ezekre a kérdésekre szeretnénk igazából választ kapni a mai vitában. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem