DÚRÓ DÓRA,
DÚRÓ DÓRA,
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy látom, elég erőteljesen körvonalazódik az a néhány pont, amelyben vita alakult ki mind a szakmai szervezetekkel, akár pedagógus-szakszervezetekkel, ellenzéki pártokkal és a kormányzat álláspontjával, így elsőként ezekről szeretnék én is szólni.
A pedagógus képzettség nélküli, illetve gyógypedagógus képzettség nélküli tanítás kérdése, úgy gondolom, olyan érdemi probléma, ahol senkinek nem szabad behunyni a szemét, vagy senkinek nem szabad ezt az egész kérdést pártpolitikai dimenzióba helyezni. El tudnám én is mondani, hogy mely kormányok milyen intézkedései voltak azok, amelyek odavezettek, hogy pedagógushiány alakult ki Magyarországon, de attól nem leszünk előrébb, ha ezt most megteszem. Ugyanakkor néhány olyan fontos dologra fel kell hívnom a figyelmet a jelenlegi kormány intézkedései közül, amelyek megítélésem szerint hozzájárultak a pedagógushiányhoz.
Egyrészt az, hogy évente körülbelül 4 ezer pedagógus lép ki az oktatási rendszerből, óriási probléma, óriási szám, és a pedagógusképzés nem biztos, hogy fogja tudni ezt a számot pótolni. Ha évente ennyien lépnek ki, akkor felmerül a kérdés, hogyan tudjuk a kilépőket és a még hiányzó pedagógusokat is pótolni a rendszerben. Hiszen jelenleg nem ez történik. Tehát a helyzet nemhogy egyre jobb lenne, nemhogy egyre javulna, hanem egyre rosszabb.
Hoffmann képviselő asszony gyógypedagógus-kényszerről beszélt a javaslat kapcsán, és azt említette, hogy a pedagógushiány jelei már 2010 előtt látszottak. Ez valóban így van. Vannak olyan tantárgyak, amelyek tanítására már akkor sem volt megfelelő számú szakos tanár, és egyébként például az egyszakos tanárképzés bevezetése, lehetővé tétele nagyban hozzájárult ahhoz, ez tény, hogy ez a helyzet kialakult. Ugyanakkor, ha 2010 előtt már látszott ez a helyzet, akkor 2017-re bizony már várhatóak lennének olyan eredmények, amelyek legalább a hallgatói létszámok tekintetében megmutatkoznak, és előrevetítik, hogy a következő években azokban a tantárgyakban vagy akár a gyógypedagógusok esetében növekvő létszámról lehet beszélni a felsőoktatási intézményekben.
Csakhogy erről nem tudunk beszélni. Ha 2010 előtt már látták, hogy ez a helyzet be fog állni, akkor hét év alatt igenis már lehetett volna eredményeket elérni. De nem! A pályaelhagyók száma növekszik, és már Budapesten is, sőt elitiskoláknak tekinthető helyeken is megjelent a pedagógushiány problémaként, már nemcsak a klasszikus természettudományos területen vagy akár a gyógypedagógia területén, hanem a tanítók esetében is. Míg néhány éve akár egy tanítói álláshelyre akár több tucat jelentkező beadta a pályázatát, addig ma már vannak olyan helyek, ahová senki nem jelentkezik.
Itt kell beszélni ennek a helyzetnek a kapcsán az életpályamodellről is. Mert nyilván annak, hogy pedagógushiány van, vannak szakmai indokai, hogy mennyire vonzó szakmailag a fiataloknak az, hogy pedagógusok legyenek, és van egy költségvetési része is, mennyire vonzó, mennyire nyújt biztonságot, tisztességes megélhetést a pedagógusbér. Nem elvitatva azokat az eredményeket, amelyeket ezen a területen ténylegesen megtettek, azért az egy nagyon jelentős körülmény, hogy a minimálbértől elválasztották a pedagógusok bérének emelkedését.
Az eredeti tervek szerint minden év januárjában a minimálbér emelésével együtt egy értékállóságot biztosítottak volna a pedagógusok bérének. Így a minimálbérhez képest megtartotta volna azt a majdnem kétszeres értéket a kezdő pedagógusok bére, amit az életpályamodell bevezetésekor majdhogynem elért. Csak mivel a minimálbérhez nem kötötték, mára olyan mértékben csökkent az olló a minimálbér és a pedagógusfizetések között, hogy körülbelül 1,3-1,4-szerese a minimálbérnek a kezdő pedagógusok bére. És ha azt is hozzávesszük, hogy a szakmunkás-minimálbérhez képest egy kezdő pedagógus nettó 14 ezer forinttal keres többet, akkor ez egy olyan adat, az előzőekkel kiegészítve, ami jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy pedagógushiány van és lesz is a későbbiekben. Nem elvitatva megint azt a szükségletet, hogy a minimálbér emelése indokolt, a szakmunkás-minimálbér bevezetése, emelése indokolt, ugyanakkor látni kell, hogy a pedagógusbérek a minimálbérhez képest nem értékállóak, az eredményezi ezt a helyzetet.
A különböző szakmai szervezeteknek vagy akár konkrétan a pedagógus-szakszervezet tiltakozásaival kapcsolatban úgy látom, egyrészt mindannyiunknak örülnünk kellene, ha minél több pedagógusszervezet részt vesz az oktatási törvények véleményezésében, akkor is egyébként, ha radikális véleményt fogalmaznak meg. Semmiképp sem szeretném azt, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar, amelynek egy szakmai egyeztető testület funkcióját kellene betöltenie, illetve egy szakszervezet, amelynek egy munkavállalói érdekképviseleti funkciót kellene betöltenie, ezek szerepét egymással összekeverjük, nem vitatva el a jogát a Pedagógus Karnak akár attól, hogy munkavállalói érdekképviseleti kérdésekben is megszólaljon, ha az oktatási ágazatról van szó, és a szakszervezetnek sem elvitatva a jogát, hogy szakmai kérdésekben megnyilvánuljon.
Az a megoldás, amit a törvényjavaslat tartalmaz a pedagógushiány kezelésére, szerintem átmenetileg elfogadható. Elfogadható az, hogy azokon a területeken, ahol egyébként nem tudják a hiány miatt szakos tanárral vagy gyógypedagógussal megoldani az oktatást, ott, ha erre van affinitása és lehetősége más tanároknak, akkor bevonjuk őket és az ellátást, ha csonkán is, de biztosítsuk. Az a probléma, hogy a helyzet hosszú távú megoldására semmilyen intézkedést nem tartalmaz ez a javaslat. Akkor lehetne szerintem érdemben elfogadni azt, hogy most átmenetileg javítsunk a helyzeten azzal, hogy ezeket a könnyítéseket megtesszük, ha látnánk azt a stratégiát, hogy a kormányzat a pedagógushiányt hogyan fogja enyhíteni.
Hogyan fog érdemben megoldódni az a helyzet, ami az elmúlt időszakok, nem mondok sem évszámokat, sem konkrét idősávokat, az elmúlt időszakok döntései következében előállt? De mivel ez nincs benne, ezért félő, hogy egy ilyen tessék-lássék megoldás születik, amivel majd kibekkelik a különböző intézmények a helyzetet, de hosszú távon megszokják ezt, és nem fog a szakmai megoldások felé megtörténni az elmozdulás.
(20.10)
Egy másik kérdés ez a bizonyos btm-es gyerekek kérdése. Nagyon furcsának tartom itt az érvelésüket, hogy az, hogy ők mentesítést kapnak az értékelés alól, ez érinti őket hátrányosan. Néha nem tudom, hogy önök tényleg elhiszik-e, amit mondanak ezekkel kapcsolatban, hiszen ez egy olyan terület, amiben majdhogynem az egész szakma indokoltnak tartja azt, hogy a szakértői bizottságok döntése alapján ezek a gyerekek pláne egyéni elbírálás alá kell hogy essenek. Nyilván minden egyes gyerek egyéni bánásmódot igényel és érdemel, de akinek nehézségei vannak, és nemcsak beilleszkedési vagy magatartási nehézsége, hanem tanulási nehézsége van, ezeknek a gyerekeknek az esetében igenis indokolt az, hogy olyan elbírálás alá essenek, ami különbözik attól, ami az ilyen nehézségekkel nem küzdő gyerekeknek jár vagy őket illeti.
Igazából nem nagyon értem, hogy milyen szakmai indokok vannak, amelyekkel alá tudják támasztani azt, hogy ezek a gyerekek nem fogják elveszíteni a motivációjukat, nem fogják magukat hátrányosabbnak érezni azáltal, hogy ugyanolyan elbírálás alá fognak esni, akikkel egyébként nem tudnak versenyezni, azért, mert nehézségekkel küzdenek, és ezt az egyéni elbírálást, ezt az egyéni bánásmódot, amit eddig megkaptak, ezentúl nem fogják megkapni.
Ezeken kívül több olyan intézkedés van, ami nyilvánvalóan támogatható és támogatandó, csak megint egy salátatörvényről lévén szó, egy gombnyomással kell majd szavazni egymással összefüggésben nem lévő részekről. Itt az adjunktusi átsorolást tudjuk említeni, illetve a különböző adatvédelmi szabályozásokat, amiről államtitkár úr is beszélt. Tehát azok valóban támogatható részei a törvényjavaslatnak.
Van néhány jogi pontatlanság, amelyre vonatkozóan módosító javaslatokat is fogunk benyújtani, de az említett fő indokok azok, amelyek miatt ebben a formában a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
