BÁNYAI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

BÁNYAI GÁBOR
BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak jelezni szeretném, hogy Józsa képviselő úr ismét nekiesett annak a bizonyosnak, és fasizmust és lopakodó diktatúrát kiált akkor, mikor adózni kellene, mondjuk megadóztatni egy ágazatot, amely elég jó fejlődési pályán van, hisz ’13-ban 175 milliárd, ’14-ben 189 milliárd, ’15-ben 194 milliárd, tavaly már nettó 200 milliárd forint fölé ment az éves évi reklámpiac Magyarországon a bevételét tekintve.
Jól működő, fejlődő szektorról van szó. Miért nem lehet adózni? A világ több mint 200 országában adóznak. Ha adóznak, akkor ott is diktatúra van? Fasizmus van, ha adóztatunk valami bevételt, amit másképp egyébként lehet, hogy nem jön vissza a költségvetésbe?
5,3 százalékos adóról volt szó korábban, amire azt mondta Ikotity képviselő úr - bár elment -, hogy 17,7 milliárd forintnyi bevétel, azaz csekély volt. Én jelzem, hogy minden bevétel, ami a költségvetést gyarapítja, akár csekély, akár nagyobb mértékű, igenis jó bevétel, azt inkább gyarapítsuk, ne kicsinyelljük le a kis bevételeket.
Az pedig, hogy idehozták most már Mészárost és Simicskát és az RTL-t és mindenkit, kérem szépen, mindenki fog fizetni a bevétele után adót. Tény, hogy nem 5,3-at, hanem 9-et. Még egyszer kérem önöket, hogy a nagy bevételű és a kis bevételű reklámpiaci szereplők is egyúttal fizetni fogják ugyanazt az adót. A nagyon sokat kapó, a keveset reklámozó cégeket is megadóztatja ezután is a törvény, illetve az nem igaz, hogy a kis százaléknak adót kellene fizetni, hisz elmondta államtitkár úr, hogy a de minimis eljárás határain belül hogyan lehet az adót megspórolni, kikerülni.
Úgyhogy tisztelettel kérem önöket, hogy ne kiáltsanak diktatúrát akkor, amikor adózni kell. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem