CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Hogy a kormány számára minden egyes fiatal munkavállaló és leendő vagy éppen mostani vállalkozó fontos, azt bizonyítja az is, képviselő asszony, hogy az ifjúsági garanciaprogramon belül körülbelül már 80 ezer fiatalt vontunk be a programba, és körülbelül 40 ezer fiatal ennek a programnak a segítségével jutott munkához. A munkahelyvédelmi akció keretén belül körülbelül 140-150 ezer fiatal jutott hozzá munkához és alkalmazzák folyamatosan, amely után az adókedvezmények mértéke milliárdos nagyságrendben mérhető.
(13.50)
Ebben… (Z. Kárpát Dániel: Nem a kérdésre válaszol. - Dr. Bárándy Gergely: A kérdésre válaszolj!) Ha csöndben marad egy kicsit, képviselő úr, és zavarában nem kiabál, akkor lehet, hogy tudok válaszolni a kérdésre is. (Z. Kárpát Dániel: Csak nem akar.) Természetesen ezeknek a vállalkozóvá válást segítő programoknak van előzménye is, például a TÁMOP 2.3.6. programban, az Új Széchenyi-terv keretében mintegy 7 milliárd forinttal támogattuk 1600 fiatal vállalkozóvá válását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és lesznek olyan programok, amelyek a vállalkozóvá válását segítik a továbbiakban is a fiataloknak. Úgy, ahogy eddig, ezután is meg fogjuk ezt tenni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem