NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Természetesen a válaszát elfogadom, hiszen jól látható a számokból is, hogy működik a megerősített jogi és műszaki határzár, azonban szeretném, ha egy problémára továbbra is tudnánk fókuszálni, ez pedig a külföldről pénzelt ügynökszervezetek ügye. Nem vagyunk egyedül vele Európában. Legutóbb Olaszországból jöttek azok a hírek és számadatok - szeretnék idézni ebből -, hogy Olaszországba az első negyedévben 36 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül, és ennek a 36 ezernek a 70 százalékát az olaszok által nem áttetszőnek nevezett migránsbarát szervezetek, NGO-k vagy ügynökszervezetek utaztatták. Mindenféleképpen az a törvény, amit szeretnénk elfogadni itt a parlamentben, egy világos, tiszta helyzetet fog számunkra jelenteni.
Azt gondolom, az eddig Röszkén lefolytatott tüntetés és az arra ráépülő további akarat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), Soros pártja, a Juhász György (sic!) által bejelentett támadás a kerítés ellen, ez mind-mind azt mutatja, hogy ébernek kell lennünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem