DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Minden vizsgálat, amely korábban elindult, folytatódik, s néhány vizsgálat véget is ért. Éppen ezért döntött úgy a kormányzat, hogy eláll attól a támogatási szerződéstől, amit az ORÖ-vel vagy ezzel a foglalkoztatási szövetkezettel kötött, pontosan azért, hogy itt mindenképpen csak szabályos támogatásokra kerüljön sor.
Ugyanakkor szerintem önnek sem célja az, hogy az Országos Roma Önkormányzatot ellehetetlenítse és ezt a fajta érdekképviseleti formát lehetetlen helyzetbe hozza. Ezért döntött úgy a kormányzat, hogy az ORÖ adósságait részben átvállalja, a másik részben pedig saját vagyontárgyainak, ingatlanjainak az eladásából kell hogy biztosítsa kintlévőségeinek a visszafizetését. Bízunk benne, hogy ez a következőkben meg is fog történni, és az ORÖ teljes mértékben tiszta lappal tud indulni.
A roma fiatalokat semmifajta kár nem érte az elmúlt években, minden számukra nyújtott felzárkózási támogatás vagy egyéb szolgáltatás zökkenőmentesen zajlódhatott tovább. Ön is tudja, hogy egy stratégia keretében haladunk előre, a nemzeti társadalmi felzárkóztatási stratégia keretében; ez volt az első, amelyik európai uniós tagállamokban elkészült. Ez nagyon fontos célokat fogalmaz meg magyarországi szinten, amelynek nyilván uniós relevanciája is van.
De azt is örömmel láthatjuk, hogy az elfogadása óta, pontosabban 2010 óta, amióta egy másfajta társadalompolitika uralkodik Magyarországon, a szegénységet okozó társadalmi problémák érezhető mértékben csökkentek. Csökkent például a 17 évesnél fiatalabbak körében a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata 43 százalékról 33 százalékra - ez óriási mértékű pozitív változás -; 1441-ről 2500-ra nőtt a „Biztos kezdet” gyermekházakban lévő gyermekek száma, akik ott szolgáltatást tudnak igénybe venni; 4 százalékkal csökkent a roma fiatalok körében a korai iskolaelhagyás; az Útravaló-ösztöndíjprogramban 13 ezer hátrányos helyzetű diák vehet részt; és még sorolhatnám a roma szakkollégiumi hálózatot és más intézkedéseket, amelyek érdemben tudtak segíteni a roma származású fiataloknak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem