ZSIGÓ RÓBERT

Teljes szövegű keresés

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Kellő tisztelettel mondom, hogy ön mindent összekever ebben az egy percben is, nem csak az előző két percben. Még egyszer mondom, ez az ügy, amiről ön beszél, nem élelmiszer-biztonsági kérdés, hanem egyrészt európai uniós jogi kérdés, másrészt pedig tisztesség és korrektség kérdése. Nem engedhetjük meg, a magyar kormány eddig sem engedte, és ezután is mindent megtesz azért, hogy azok az multinacionális élelmiszergyártók, akik ezeket a termékeket ugyanolyan néven forgalmazzák nálunk, mint az Unió más területein, rosszabb minőségű élelmiszereket adjanak el itt, mint mondjuk, Ausztriában vagy Németországban. Ez ellen föl fogunk lépni, a V4-csúcstalálkozó is ezért szerveződik mostanában.
Az ön kérdése úgy szól, hogy mindennel meg lehet-e etetni az embereket. Tisztelettel, a kellő tisztelettel kérem képviselő urat, hogy a tisztességtelen multinacionális cégekhez hasonlóan ne etesse ön is mindennel a magyar embereket.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem