GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt egy európai parlamenti és tanácsi irányelv kapcsán beszélgetünk a dologról - irányelv kapcsán -, tehát ez azt jelenti, hogy nem az arra való hivatkozásról kell beszélni, hanem ennek a jegyében a magyar törvénykezés keretei között olyan szabályozórendszert kell kialakítani, amely a magyar dolgozó emberek érdekét szolgálja - ez meg azzal homlokegyenest ellentétes.
Az egységes közlekedési szervezetek, szakszervezetek, mint mondtam, ismereteim szerint nem támogatják ezt a gondolkodást. Nem csak a pihenésről szól a történet, nem! Mondhatnék önnek ettől extrémebb példát is. Budapesten van olyan buszközlekedési útvonal, amelynek a két végpontján, mondjuk, az alapvető higiéniai feltételek megteremtése sincs meg. Ha szorítása van az embernek, nem tud elmenni. Hol rendezze el a dolgát? Nem akarok már a primitívségnek arra a szintjére eljutni, hogy azt, amit önök bármikor hat másodperc alatt meg tudnak tenni, mert kimennek ide, a folyosóra, és a mellékhelyiségben elvégzik a dolgukat, azt a buszsofőr nem tudja megtenni, és azért vegzálták, mert menet közben megállt egyszer valahol egy aluljáróban lévő illemhelyiség mellett, mert el kellett végezni a dolgát. Az alapvető feltételeket kellene biztosítani, uraim, nemcsak a pihenőidő biztosítása tekintetében, hanem higiéniai és egyéb más szempontokból is.
De ha a jövedelmekről beszél, akkor csak egy mondatot mondok önnek. Önök tényleg tudták emelni a bruttókat - azokat nagyon. Aztán több járulékot vontak el az emberektől, meg a munkaadóktól, azt meg szétszórták a haverok között. Arról már nem is beszélek, hogy a 27 százalékos áfa és egyéb más dolgok. Tehát ezeken kellene változtatni, és akkor lehetne talán másról és másképpen is beszélni. Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem