SALLAI R. BENEDEK

Teljes szövegű keresés

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a választ, államtitkár úr. Szerintem Fazekas Sándort inkább hagyjuk most, ne emlegessük az ő GMO-ellenes harcát, az egy másik téma, hogy hogyan kuncsorog Amerikában közben ilyen kísérletekért. Beszéljünk arról, amiben állítólag egyetértünk. Nyilván nem hiszem el, amit mond, hogy nem tudtak róla, de tegyük fel, hogy elhiszem. Amit én tehetek, ezt a feljelentést megtettem.
Elmondom, ön mit tehet: a magyar állam képviseletében a Birtokpolitikai Tanács kezdeményezheti az eredeti állapot helyreállítását, mert a Nemzeti Földalapról szóló törvény rögzíti azt (Moraj a Fidesz soraiból.), hogy milyen célból és hogyan lehet értékesíteni azt a földet. Nyilvánvalóan rosszhiszeműségről van szó, hiszen ha nem kis és közepes családi gazdálkodó családi gazdaság kiépítése céljából vásárolta meg önöktől ezt a földet, hanem spekulatív céllal azért, hogy kivonja a termőföld-minősítésből, akkor rosszhiszeműen járt el, és önök eladóként kezdeményezhetik az eredeti állapot helyreállítását. Ön meg ezt teheti, ha igaz az, amit mond és tenni akar ennek érdekében. Köszönöm szépen. Nem fogadom el a választ. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem