ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK: Tisztelt Ház! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az előterjesztést a jegyző által ismertetett és a frakciók kérése alapján módosított időkeretben tárgyalja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
(14.00)
A Ház a javaslatot 138 igen szavazattal, 24 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Ház! Most a napirend módosítására tett indítványokról döntünk.
Az MSZP és az LMP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló T/14686. számú törvényjavaslat tárgyalását ma kezdődő ülésünkön ne kezdjük meg. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás. - Nagy zaj.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elutasította. (Gőgös Zoltán: Pedig megvolt!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem