LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Képviselő-társam! Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, hogy az LMP is része azoknak a politikai megszólalóknak, akik politikai hisztériakeltésre használják föl az ügyet ahelyett, hogy az egyszerű tényekről beszélnénk.
Tisztelt képviselőtársam, ön is pontosan tudja, hogy 2017-ben a Magyarországon tevékenységet folytató külföldi egyetemek működési engedélye lejár. Teljesen normális dolog az, hogy az elmúlt két esztendőben a kormány ezeknek az egyetemeknek a működését részletesen megvizsgálta. Jelzem, hogy a vizsgálat során jó néhány egyetem a kormányzat, pontosabban az Oktatási Hivatal kérdéseit még csak meg sem válaszolta. Az is teljesen világossá vált, hogy vannak közöttük olyan felsőoktatási intézménynek nevezett szervezetek, akik nem végeznek valós felsőoktatási tevékenységet.
Ezért javasolta azt az oktatási államtitkárság, hogy a felsőoktatási törvény módosításával ebben a világban próbáljunk egy átlátható, számonkérhető és egy teljesen világos rendszert létrehozni. Három egyszerű föltételt javasolt az oktatási kormányzat, amelyről holnap a parlament vitázni fog. Az egyik, hogy a külföldi egyetem mögött a magyar állam és a származási hely szerint illetékes ország megállapodása legyen.
(17.00)
Ne mondja nekem, képviselő úr, hogy ön, aki ennek az Országgyűlésnek felelős tagja, kifogásolja azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya megállapodjon Magyarországgal az egyébként három amerikai egyetem magyarországi működését illetően.
A másik dolog, hogy az Amerikai Egyesült Államok által elismert tevékenységet folytasson a külföldi egyetem. Képviselő Úr! Azt gondolom, ez is az átláthatóság elvárható kritériuma, és az, hogy Amerikában folytasson tényleges felsőoktatási tevékenységet vagy annak jellegét biztosítsa, szerintem ez sem olyan feltétel, amit ne tudna teljesíteni bárki is. Jelzem, a 28 külföldi egyetemből egy magát elkötelezett liberálisnak valló amerikai felsőoktatási intézmény ment át a vizsgálaton. Ha mi ideológiai harcot folytatnánk, akkor hogy lehet az, hogy ez az amerikai liberális egyetem átment volna ezen a vizsgálaton? (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem