FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Sok olyan dolgot mondott, államtitkár úr, ami nem fedi a valóságot. Én az idő rövidsége miatt egyetlenegy dologra tudok csak reagálni. Úgy fogalmazott, hogy jelentős mértékben növekedtek a bérek. Engedje meg, hogy egy statisztikával cáfoljam ezeket! Régiós összehasonlításban 2006-2015 között a régió országaiban 60 százalékos volt a növekedés ebben a körülbelül 10 évben, nálunk ezzel szemben 16 százalék. Ez az, ami önök szerint jelentős, régiós összehasonlításban pedig nagyon-nagyon alacsony.
Pont ezért kezdeményezte a Jobbik a bérunió-kezdeményezést. Azt tűztük ki célul, hogy elindítunk egy olyan harcot, hogy a nyugat-európai árak mellett a nyugat-európai béreket is elérjük végre; ha már az árunió megvalósult, akkor a bérunió is valósuljon meg hazánkban. Ez egy hosszú harc, egy olyan harc, amit a Fidesz háromszori kormányzása alatt egyetlenegyszer sem vállalt fel. Orbán Viktortól egyetlenegyszer sem hallottuk azt, hogy ezért szabadságharcot hirdetett volna. A Jobbik ezt meghirdette. Kérdés, hogy tudják-e támogatni ezt a harcot. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem