DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ez mindenkiben felmerül, éppen ezért az adatvédelmi szabályok legmesszebbmenő betartásával építettük föl ezt a rendszert. Több párhuzamos védelmi megoldás szolgálja, hogy semmifajta illegális adatbetörési kísérlet ne valósulhasson meg. Kizárólag a kezelőorvos és nyilván maga a beteg tudja látni ezeket az adatokat. A gyógyszertárban a patikus is csak annyi adatot lát, amennyi a gyógyszer kiváltásához szükséges. Semmifajta jogosulatlan felhasználó nem érheti el ezt a rendszert.
Ugyanakkor fontos, hogy a beutalók e-beutalóvá válnak, a vények, amivel a gyógyszereket lehet kiváltani, szintén elektronikussá válnak, e-kórtörténet lesz, távkonzílium és digitális képtovábbítás lehet olyan orvosok között, akik nincsenek is egy helyen, de közösen meg tudják vitatni a beteg leleteit, és utána dönteni tudnak a beavatkozásról vagy egy beavatkozás módosításáról.
(Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben
Hegedűs Lorántné váltja fel.)
Azt hiszem, hogy valóban XXI. századi in-forma-ti-kai feltételeket fogunk tudni biztosítani idén ősztől, amikor ez minden közfinanszírozott intézményben indul, jövő ősztől pedig minden egészségügyi intézmény-ben is, közfinanszírozottban, nem közfinanszírozottban egyaránt ez a rendszer fog életbe lépni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem