Ő

Teljes szövegű keresés

Ő
Ő viseli minden egyes erdőfelügyelőségi bírság kockázatát. Ő bajol a tolvajokkal, mert ahogy a Szentírás is mondja, sokszor más a vető és más az arató, és bizony nagyon sok helyen megdézsmálják a faállományt, és sajnos most már nemcsak a ke-mény-fa-állományokra mennek rá a tolvajok, hanem mindenre, ami elégethető. Mert a hideg nagy úr, és igaz, hogy a nyárfa, mondjuk, pocsék tűzifa, de valamennyi meleget az is ad, nem hűti, hanem fűti a kemencét meg a cserépkályhát az is. Ő bajol a tolvajokkal, ő tesz feljelentéseket a rendőrségen, ha mégis elmulasztja, akkor adott esetben neki lehetnek ebből problémái, és egyszer az életben lát belőle pénzt, és akkor is jól megadóztatják, vagy ha véletlenül nem tudja kisakkozni törvényes módon a számára legmegfelelőbb adózási formát, nem tud erre felkészülni, hiszen nincs sok esetben egy egységes, jól áttekinthető szabályozás, akkor azt látjuk, hogy még akár 30-40 százalék adót is fizet, aztán a megadózott jövedelméből telepítse újra az erdőt, esetleg még kerítse is be, nem akarom részletezni, szintén hektáronként több milliós költségekért.
Ezért annak érdekében, hogy környezetvédelmi szempontokat, állami szempontokat, magántulajdonosi szempontokat, felvásárlói szempontokat egységesen tudjunk kezelni és igazából ebből a szempontból is rendezzük a kérdést, nem elválasztható ettől a problémakörtől az előbb említettek miatt az adózás kérdésköre. És ezt most mindenfajta támadó szándék nélkül mondom, tényleg csak a legteljesebb jóindulattal, és ha úgy tetszik, a szerencsés vagy a szerencsétlen véletlen folytán csöppentem vagy kerültem bele abba a helyzetbe, hogy ezeket az adóügyi anomáliákat sikerült föltárnom vagy fölfedeznem, mert nagyban befolyásolja a tevékenység hatékonyságát, és egyébként az erdőgazdálkodáshoz való kedvet megalapozhatja vagy alapjaiban rombolhatja, veheti el, ha ez a kör, ez a kérdéskör nincsen rendez-ve, és gyakorlatilag egy erdőtulajdonos, a környezetvédelmi szempontokról már nem is beszélve, mindenhol csak falakba ütközik, ellentmondásokba ütközik, magas adóterhekbe, magas telepítési és gondozási költségekbe, mert ez egy, ha úgy tetszik, nagyon szép, nagyon nemes tevékenység, szerintem egy rendkívül különleges tevékenység, különleges szerencséje van annak, aki erdész lehet, erdőmérnök lehet és erdővel foglalkozhat, de jelen pillanatban úgy látom, hogy inkább több a kín, a keserv, a kiadás, az adóteher, mint az ebben fellelhető öröm és előny. Márpedig enélkül hosszú távon, de rövid távon sem képzelhető el eredményes és korrekt erdőgazdálkodás.
Úgyhogy én azt tanácsolom, hogy a következő időszakban egy komoly együttgondolkodás és több tárcaközi egyeztetés induljon meg ezzel kapcsolatban, hogy egységes, világos, egyértelmű szabályozás alakuljon ki, egyforma, egységes adózással, ne ennyire szétszórtan, és ha úgy tetszik, a partikuláris jogalkalmazás lehetőségét megalapozva, mert ez mindenki számára veszélyes. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem