HOLLIK ISTVÁN,
HOLLIK ISTVÁN,
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Bánki Erik képviselőtársamat, illetve az államtitkár úr által elmondottakat alapvetően két dologgal egészíteném ki. Egyrészt a felszólalásomban szeretnék beszélni azokról az eredményekről, amelyeket a reálkeresetek növekedése terén értünk el, ért el a kormány eddig, illetve azokról a többéves bérmegállapodásokról, amelyeknek köszönhetően az állam alkalmazásában álló emberek, munkavállalók is egyre stabilabban élhetnek; értelemszerűen itt az életpályamodellekről is van szó.
(15.50)
A legfontosabb az, ami talán közhely is lehetne, hogy sikeres gazdaságpolitikát csak a gazdaság szereplőinek együttműködésére lehet alapítani. Még egyszer mondom, ez közhelyszerű, ennek ellenére csak a Fidesz-KDNP kormányzása alatt valósult ez meg, korábban nem. Láttuk is az eredményét. Én is szeretném arra fölhívni a figyelmet, hogy például 2002-ben, amikor a szocialisták kezdtek el kormányozni, akkor tökéletes példáját mutatták be annak, mi következik abból, ha nem együttműködésre építenek egy gazdaságpolitikát. Hiszen a szocialisták valós gazdasági teljesítmény nélkül emeltek egyszeri magas arányban bért 40 százalékkal, ezzel a költségvetést kibillentették stabil helyzetéből, éppen ezért a gazdasági válság már gyenge állapotában találta a magyar gazdaságot, és ennek következményeképpen tulajdonképpen 2009-ben, amikor a szocialisták egyhavi bért vettek el a munkavállalóktól, tulajdonképpen azt vették el, amit 2002-ben odaadtak.
Tehát ha nem együttműködésre épül egy gazdaságpolitika, akkor annak ez lesz az eredménye, felborul a költségvetés egyensúlya, a magyar emberek semmit nem jutnak előrébb, sőt még hátrébb jutnak, mert tulajdonképpen adtak is nekik bért, amit aztán utána hat évvel később elvettek tőlük, a gazdaságpolitika pedig semmilyen sikert nem tud fölmutatni. Sőt, a nyolcéves szocialista kormányzás szaldója a munkahelyek teremtésének összefüggésében az, hogy 200 ezer munkahely szűnt meg a nyolcéves kormányzásuk alatt. Ebből is látszik, hogy együttműködés nélkül nem lehet sikeres gazdaságpolitikát és sikeres foglalkoztatáspolitikát csinálni.
Éppen ezért volt fontos az, hogy tavaly novemberben megállapodott a kormány, pontosabban, ahogy Czomba képviselőtársam mondta, összehozta a megegyezést a kormány, segített abban, hogy a munkavállalók és a munkáltatók meg tudjanak egyezni a következő két év minimálbéremeléséről és garantált bérminimum-emeléséről.
Nézzük, hogy a novemberi megállapodás alapján milyen célokat kívántunk megvalósítani. Elsősorban általános, minden foglalkoztatottra kiterjedő járulékcsökkentés a munkaerőköltségek mérséklésére. Másodsorban a vállalkozások adóterheinek csökkentése a versenyképességük fenntartása, illetve versenyképességük növelése érdekében. S nem utolsósorban a bérfelzárkózás támogatása a minimálbér és a garantált bérminimum jelentősebb mértékű emelésével. Úgy gondolom, mindhárom cél együttes megvalósulása fontos és elengedhetetlen kelléke annak, amit a magyar társadalom általános életszínvonalának javítása érdekében a kormány el szeretne érni.
A fentiek fényében röviden arról, hogy milyen eredmények vannak a bérnövekedés területén. 2017 januárjában a vonatkozó KSH-adatokból máris mutatkozik ennek a bérmegállapodásnak a hatása, hiszen a versenyszférában - még egyszer mondom: a versenyszférában - a bruttó és a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit, a közszférában pedig a versenyszektort is meghaladó mértékben, 12,2 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek januárban. Az imponáló növekedés mellett azt is ki kell emelni, hogy az idén folytatódik a versenyszféra és a közszféra közötti bérolló zárulása a közszférában megvalósuló béremelésekkel.
Emellett azt is fontos megemlíteni, hogy a rendszerváltoztatás óta soha nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság és ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon, mint jelenleg. A garantált bérminimum minimálbért és az átlagos bérnövekedést meghaladó növelése is az egyik sarkalatos pontja a hatéves megállapodásnak. Mindez azért fontos, mert hozzájárulhat a munkaerőhiány mérsékléséhez és a szakképzett munkaerő itthon tartásához is.
(A jegyzői székben dr. Tiba Istvánt
Móring József Attila váltja fel.)
Móring József Attila váltja fel.)
2010-18 között a minimálbér bruttó összege 73 500 forintról 88 százalékkal, 138 ezer forintra, a garantált bérminimumé pedig a duplájára, sőt 102 százalékkal nőtt, 89 500 forintról 180 ezer forintra.
De nézzük meg mindezeket a gyermekvállalás szemszögéből is. Mivel a családok támogatását a polgári kormány az egyik legfontosabb ügyének tekinti, így ennek tekintetében is komoly fejleményeket láthatunk. A családi kedvezmény 2011. évi bevezetésének és 2014. évi kiterjesztésének köszönhetően az elmúlt hat évben a gyermeket nevelő munkavállalók körében a reálkeresetek növekedése lényegesen magasabb volt az átlagosnál, így egy gyermek esetében 22,4 százalékkal, két gyermek nevelése esetén 31,2 százalékkal, három gyermeknél már 51,2 százalékkal emelkedtek a családos munkavállalók reálkeresetei. Az idei évben már a minimálbér nettó összege két eltartott gyermek esetén is meghaladja a 100 ezer forintot, 2018-ban pedig ez már egy gyermek esetén is teljesülni fog.
Ha megengedik, most ejtenék néhány szót a közszférában hozott bérintézkedésekről, hiszen ez is kiemelt jelentőséggel bír a kormány programjában. Az egészségügyben 2012-ben és ’13-ban két ütemben átlagosan 27 százalékkal növekedett a szakdolgozók és az orvosok fizetése. Ennek következtében 2011-hez képest 2019-ig összességében megkétszereződik mintegy 95 ezer egészségügyi dolgozó bére, ami jelentős lépés az egészségügy történetében. A szociális ágazatban 2014-15-ben 20 százalékot meghaladó, a bölcsődékben foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkező gyermeknevelők 2016-ban 30 és 40 százalék közötti, 2017 elején a középfokú képesítéssel rendelkező gyermeknevelők esetében 12 százalékos béremelésről beszélhetünk. 2013-hoz képest 2018-ra tehát összességében 62 százalékkal, ezen belül a következő két évben mintegy harmadával növekszik az átlagbér a szociális ágazatban, mintegy 90 ezer főre kiterjedően.
Mindezek mellett a közszféra más területein is jelentős bérintézkedések történtek. 50 százalékos béremelésben részesült 2013-ban a bevezetett pe-dagóguséletpályamodell alapján 175 ezer fő, a 2015. július 1-jétől indított életpályamodellek alapján a rendvédelemben és a honvédségnél összesen 90 ezer fő, illetve a NAV állományában 22 ezer fő. 25 százalékos béremelésben a felsőoktatásban dolgozók közül 20 ezer ember, az igazságügy területén dolgozók tekintetében pedig 16 ezer ember, valamint az állami tisztviselői életpálya elindításával összesen 35 ezer ember 2017 januárjától a megyei kormányhivatalokban 25 százalékos béremelésben részesült. De nem maradt ki a béremelésből a kulturális ágazat sem, valamint a közoktatásban a nevelő-oktató munkát segítők köre sem, hiszen itt 50 ezer főnek 10-15 százalékkal emelkedett a bére.
Összességében ez azt jelenti, hogy a nemzetgazdaság egészében 2010-16 között, ha a családi adókedvezményt nem is nézzük, átlagosan 18 százalékkal, ha a családi adókedvezményt figyelembe vesszük, akkor majdnem 24 százalékkal nőttek a reálkeresetek. Tehát 2010-18 között a minimálbérek 88 százalékkal nőnek 17 százalékos infláció mellett. Ezzel szemben, ha összehasonlítjuk a korábbi szocialista kormányzással, akkor azt látjuk, hogy az ő nyolc évükben a minimálbér bruttó összege 47 százalékkal növekedett, de mindez úgy, hogy abban az időszakban az infláció 51 százalékos volt, szemben a 2010-17 közötti 17 százalékkal. A minimálbér reálértéke 2002 és 2010 között szintén csak minimális mértékben nőtt, sőt a gyermekes munkavállalóké csökkent, mivel a szocialista kormány lényegében megszüntette egyik első intézkedésével a gyermekek után járó adókedvezményt.
Tehát a Fidesz-KDNP-kormány idejében a családi adókedvezménnyel együtt hat év alatt bekövetkezett reálkereset-növekedés 10 százalékponttal meghaladja a 2002 és 2010 közötti nyolc évben sokkal kedvezőbb gazdasági feltételek között megvalósult 13 százalékos reálkereset-emelkedést.
(16.00)
Emellett a versenyszférában dolgozók átlagos reálkeresete 29 százalékkal, a közszférában dolgozóké 25 százalékkal nőtt a 2010 és ’16 közötti hat évben, szemben a 2002 és 2010 közötti nyolc év alatt a versenyszférában megvalósult 18 százalékos, illetve a közszférában mindössze 7,7 százalékos reálnövekedéssel.
Ha már szóba került, néhány szót a magyar bérekről nemzetközi összehasonlításban is: 2010 óta a 15-64 év közötti népesség körében az Európai Unió országai közül Magyarországon nőtt a leggyorsabb ütemben, de a foglalkoztatás növekedését és a munkanélküliség csökkentését tekintve is az első négy ország között vagyunk a béremelkedések tekintetében. A foglalkoztatás gyors és drasztikus növekedését követően a megváltozott munkaerőpiaci helyzet lehetővé tette, hogy a kormány is hozzájáruljon a bérek európai átlaghoz való felzárkóztatásához.
A munkavállalói jövedelmek szempontjából a bérek vásárlóerő-paritáson történő mérése ad reális képet a különböző országok közötti összehasonlításhoz. Ha vásárlóerő-paritáson nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy 2002 és 2010 között a visegrádi országok közül hazánk növelte a legkisebb mértékben a minimálbért, tehát a szocialista kormányzás alatt. Ez a trend fordult meg 2010-et követően, amikor is 2016-ig Lengyelországgal együtt voltunk éllovasok. A 2017. évi 15 százalékos növekedéssel pedig Magyarország egyedül az élre került, a 2010 óta bekövetkezett növekedést nézve.
Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbség csökkentése nyilvánvalóan célja a kormányzatnak, és ebben a tekintetben értünk is el eredményeket. Természetesen ezek az eredmények messze nem elegendőek, de az látszik, hogy jó úton indultunk el, és ezen az úton kell tovább haladnunk. De az is biztos, hogy a munkabérek csökkentését (sic!) tagállami hatáskörben kell hagyni, mert így lehet a leghatékonyabban kezelni azt. Szükség van arra, hogy a makrogazdasági és a fiskális politikára kifejtett hatásokat is figyelembe vegyük. A fenntartható gazdasági növekedés nemcsak az Európai Unió, hanem Magyarország jövőjét tekintve is nagyon fontos kérdés.
Az arányos gazdasági teljesítmény nélküli juttatások szintjének mesterséges emelése alááshatja sok tagállam, így Magyarország gazdasági stabilitását is. Éppen ezért mi ezt nem támogatjuk. A felzárkózást álláspontunk szerint a tisztességes verseny és a belső piachoz való egyenlő hozzáférés biztosítása teszi lehetővé. A béregyenlőség követelése, hiába mondják ezt a jobbikosok, nem vezet egyenlő bérekhez. Hatásaként az új tagállamok vállalkozásai kiszorulnak a belső piacról éppen azon egyszerű gazdasági mechanizmus alapján, amit Czomba Sándor képviselőtársam itt említett, hogy az itt lévő nemzetközi cégek lényegesen magasabb bért adnak a munkavállalóiknak, mint hazai társaik. Éppen ezért, ha bevezetnénk az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét, az a legrosszabbul és leghátrányosabban a magyar kkv-szektort érintené, őket tenné tönkre ez az intézkedés.
Ennek fényében tehát, a magyar álláspont szerint, az Unió nem írhat elő kötelezettséget bérezés tekintetében. A magyar bérek emelése, a más országokhoz viszonyított helyzetünk javítása miatt alapvető érdekünk, hogy a bérek meghatározása tekintetében nemzeti hatáskörben maradjon. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
