DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy az elmúlt években harmadszor gondolhatunk együttérzéseinkkel kopt testvéreinkre, hiszen az ellenük elkövetett merényletsorozatok közül, amelyek a magyar hírekben is megjelentek, az első volt 2015. február 15-én, amikor húsz egyiptomi kopt és egy afrikai keresztény brutális lefejezéséről láthattuk az interneten a videókat.
(11.30)
Egy évvel később, 2016-ban a Szent Péter templomban, szentmise közben robbantottak. Itt is számtalan áldozat, számtalan sérült is volt, közülük két asszonyt Magyarország humanitárius felajánlása keretében itt, a Honvédkórházban ápoltak. 2017. február 7-én légi úton érkeztek Magyarországra, és itt részesültek ellátásban.
A harmadik pedig a mostani szörnyű robbantás, ami ismételten történt. Nem véletlen a helyszín, nem véletlen az időpont. Virágvasárnap a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét előtti utolsó vasárnap, amikor Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékezünk, azt ünnepeljük. Akkor, amikor nyilván még nagyobb tömeg jelenik meg, még ünnepélyesebb a szertartás, még nagyobb a szentmise, direkt ekkor robbantottak. Ennek szimbolikus ereje is van, nyilván a kereszténység ellen való merényletről beszélhetünk, és nyilvánvalóan igyekeztek minél több áldozatot is szedni. Ezért tervezték ilyenkorra, nagy tömegbe ezt a merényletet.
Mélyen együttérzünk velük. Orbán Viktor miniszterelnök úr mind az államfőnek, Sisi elnöknek, mind a kopt egyház vezetőjének részvéttáviratot küldött, valamint ismételten fölajánlottuk, ahogy a korábbiakban segítettük a sebesülteket, és itt, Magyarországon ápoltuk őket minél jobb körülmények között, ugyanúgy ezt most is megtesszük. Az előző robbantás után is a magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetőjével közös gyertyagyújtást tartottunk a Bazilikában, amelyen Erdő Péter bíboros úr is részt vett. Azt hiszem, most is fontos volt az együttérzés kinyilvánítása. A következő hetekben, április 25-27-én Magyarországra látogat Anba Gabriel, Ausztria kopt püspöke; azt hiszem, vele is beszélhetünk ezekről a sorozatokról.
Ugyanakkor Magyarország minden módon kívánja mind Egyiptomban, mind máshol támogatni az üldözött keresztényeket, az egyiptomiak számára is hamarosan megnyílik az az ösztöndíjprogram, amelynek lehetőségével üldözött keresztény csoportok Magyarországon tanulhatnak, azoknak a diákjai, fiataljai. Bízunk benne, hogy ezzel tudnak élni onnan is, Egyiptomból is.
Szintén fontos döntése volt a kormányzatnak, amikor ottani iraki és a térségben élő fiatalok és idősebbek számára az oktatáshoz 120 millió forintos támogatásról döntött még 2016-ban. Már 2017-ben döntött arról a kormány, hogy az iraki Telskuf városának helyreállításához olyan mértékű segítséget nyújt, ami legalább 1300 főnek és családjaiknak nyújt lehetőséget a szülőföldjükre való visszatérésben. Amikor az antiókhiai szír egyház, illetve szír ortodox egyház képviselője itt volt, mind a katolikus, mind az ortodox pátriárka kérésére egy-egy millió euróval segíti Magyarország az ottani, helybeni humanitárius segítségnyújtást. Sőt, ezen túlmenően a libaboni menekülttáborokban lévők humanitárius segítségnyújtására is Magyarország támogatást nyújtott. Valamint gyógyszertámogatást is adunk, amivel a Szent József kórház gyógyszerkészletei 6 hónapra biztosíthatók.
Így mind egészségügyi, mind oktatási, mind humanitárius, mind település-újjáépítési támogatással igyekszünk segíteni az ott élő keresztényeknek. Túl azon, hogy együttérzünk velük, imádkozunk velük, azt hiszem, ez kézzelfogható segítség is.
A másik téma kapcsán, amit tisztelt képviselő úr említett, engedje meg, hogy felolvassak egy szöveget: „Hihető jelentéseket kaptam arról, hogy az elmúlt években az amerikai misszió aktívan beavatkozott a belpolitikába, valamint médiakörnyezetét és a civil társadalmat alakítja, gyakran egy adott politikai meggyőződésű csoportokat előnyben részesítve másokkal szemben.” Ez nem egy magyar politikustól vett idézet, bár valóban a Soros-birodalomról szól, hanem Mike Lee szenátortól, az amerikai felsőház tagjától egy idézet, aki aggodalmát fejezte ki, hogy miként áramlanak Európába, egyes országokba, itt éppen egyébként konkrétan Macedóniáról beszélt, amerikai pénzek Soros György Nyílt Társadalom Alapítványán keresztül.
De ugyanígy Christopher Smith, New Yersey-i képviselő (Kunhalmi Ágneshez:), akit most itt kinevet képviselő asszony, meg az MSZP nevet az amerikai képviselők állításain, nos tehát, ő is írt levelet, szintén hasonló problémákat felvetve, az amerikai nagykövetnek, hogy miként lehetséges az, hogy Soros projektjeit akár amerikai adófizetői pénzből is támogatják.
Tisztelt Képviselő Asszonyok! Tisztelt Képviselő Urak! Ezek nem magyarországi, nem Fidesz-KDNP-s állítások, nem ottani felvetések, hanem bizony Washingtonban református törvényhozók ugyanarról kérdezik a kormány egyes tisztségviselőit, mint amiről képviselő úr beszélt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem