CSIZI PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elképzelni is nehéz, hogy milyen az, amikor egy kézzel írt számlán majdnem 2,5 milliárd forintos összeg szerepel. Mi, pécsiek nagyon jól emlékszünk erre a kézzel írt számlára, amivel nyolc évvel ezelőtt a 150 járműből álló pécsi buszparkot a pécsi közösségi közlekedést végző cég 2 milliárd 436 millió forintért bérelte vissza ugyanattól a cégtől, akinek közel hasonló összegért pár héttel azt megelőzően eladta. (Felmutatja a felnagyított bizonylatot. - Gőgös Zoltán az elnöknek: Demonstrál, elnök úr!)
Tisztelt Államtitkár Úr! (Gőgös Zoltán: Rossz a szemed, hogy ekkora papír kell?) A cég úgy jutott a városi buszparkhoz, hogy közben egyébként nem történt pénzmozgás. Én nem vagyok jogvégzett ember, ezért a Zalaegerszegi Törvényszék jogerős ítéletére hagyatkozom, ami kimondta, hogy gyakorlatilag színlelt szerződés történt, egyszóval: lopás. Az ügylet egyébként kétmilliárdos adóterhet jelentett a pécsieknek, sőt mindezek mellett a teljes buszközlekedés majdnem összeomlásához vezetett. Az elmúlt években megnyertük az összes fontos pert, és az új városi szolgáltatóval, illetve fejlesztéseivel biztonságossá tudtuk tenni a napi szinten 56 ezer embernek szolgáltatást nyújtó buszközlekedést.
Most így időszerű a kérdés, időszerű a pécsiek kérdése, hogy vajon tudott-e minderről a Magyar Szocialista Párt által vezetett város. Azt az időszakot éljük, amikor egyébként Tasnádi Péter polgármester már kórházban volt, Tóth Bertalan volt a város első számú vezető alpolgármestere, így ezért teszem fel a kérdést államtitkár úrnak, hogy ön szerint tartozik-e egy város alpolgármestere jogi felelősséggel a kezelésében lévő eszközpark felelőtlen elherdálásáért. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem