TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönettel vettük a képviselő úr jelzéseit és a tapasztalatáról szóló tájékoztatást is, mindenképpen tolmácsolni fogjuk a Fővárosi Önkormányzat felé, hiszen hatáskörrel és lehetőséggel ők rendelkeznek, de természetesen egyébként is figyelembe vesszük a közlekedők véleményét, és valóban így van, beépítjük a következő intézkedéseinkbe. Természetesnek tartjuk attól függetlenül, hogy egy ilyen nagy beruházásnál az első stádiumban, az első időszakban vannak problémák és vannak gondok, amelyeket később javítani is kell. Mindenképpen fontos azért visszatérni egy kicsit az időben, és nem feledkezni el azért arról, hogy 2007 és 2013 között a kohéziós alap összes forrását Budapesten a 4-es metróra kellett költeni. Más, ugyanilyen, mint ez a fonódói beruházás, fontos fejlesztés elmaradt, nem maradt már rá forrás.
Itt is a befejezéséhez a műszaki tartalomban kompromisszumot kellett kötni, és csökkenteni kellett a műszaki tartalmát, hogy egyáltalán használható legyen a beruházás, ha elkészül. Ahogy említette is, ettől függetlenül a Selmeci utcánál és a Margit Kórháznál lévő peron átépítése nem is volt benne egyébként a tervben. Valóban igaz, meg lehet csinálni, és meg lehet oldani a peronszélesítést úgy, hogy az útpályát áthelyezzük, átépítjük és megszüntetünk egy forgalmi sávot, de ez egy drágább műszaki megoldás lehetne, a síneket is át kellene helyezni, és most pillanatnyilag nincsen rá forrás. A lényeg az, hogy ennek benne kellett volna lenni a 2007-2013-as ciklusban a forrásmezőben magyarul, és nem lett belerakva.
Viszont arról mindenképp tájékoztatom, hogy az integrált közlekedésfejlesztési operatív program listájában szerepel a külső Bécsi úti villamos megépítése és az út meghosszabbítása. A vonal az Aranyvölgy állomásig elmenne, azt mindenképpen elérve, és ezzel is tudnánk segíteni a torlódás csökkentését.
A Kolosy térnél 2016. április 30. után lehet arra számítani, hogy a zsúfoltság csökkenni fog, mert oda fogunk érni a beruházással. És ami fontos: bármilyen hiba is van benne, igyekszünk megvalósítani, tehát amit mi elkezdünk, azt önökkel ellentétben be is fejezzük, még Budapesten is. Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem