BOLDOG ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BOLDOG ISTVÁN
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): A közpénzek tiszta kezelése nem csupán politikai, hanem az Alaptörvényből fakadó jogi kérdés is. Amikor tehát bármely politikai párt a közpénzek átláthatóságát kéri rajtunk számon, akkor emlékeztetnünk kell arra, hogy ezt csak akkor teheti hitelesen, ha ő maga maradéktalanul betartja a törvényeket. Az Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdése ugyanis kimondja, hogy közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzre vonatkozó gazdálkodásával.
Miért hangsúlyozom ezt most ki? Tavaly áprilisban egy oknyomozó hírportál azt szerette volna kideríteni, hogy a Magyarországon működő kilenc pártalapítvány mire költi a rendelkezésére álló forrásokat. Érdekes módon a Jobbik pártalapítványa volt az egyetlen, amelyik a kilenc, jelenleg állami támogatásban részesülő pártalapítvány közül nem volt hajlandó elárulni, hogy mire költik az őket megillető, évente több száz milliós nagyságrendű állami támogatást. (Dúró Dóra: Nem igaz.) A közelmúltban olyan információk láttak napvilágot, amelyek választ adhatnak arra a kérdésre, hogy többek között mire fordíthatott a pártalapítvány 2011-től 2015-ig 1100 millió forintot. Kiderült, hogy a Barikád című pártújság főszerkesztője éveken át a gyakorlatban Vona-Szabó Krisztina volt, a lapot pedig a Magyar Hírek Kft. tulajdonolta (Nagy zaj a Jobbik soraiban. - Az elnök csenget.), amelynek maga Vona Gábor volt a tulajdonosa. Azt gondolom, ez a helyzet számos kérdést vet fel. Először is, hogyan egyeztethető össze a hatályos jogszabályokkal, hogy a pártalapítvány nem, illetve késve számolt be? Vajon beszélhetünk-e jogtalan előnyszerzésről ebben az esetben, amikor egyértelműen kimutatható, egy pártvezető közeli rokona hogyan jutott pénzekhez?
Kérdezem államtitkár urat, hogy a közpénzek elszámolása és átláthatósága jogszerűen történt-e. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem