KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Imádom ezt a műfajt, sokkal jobban kijön a terem akusztikája, amikor az üres teremben a falakhoz beszélünk. Sajnos ez egyébként nem vicces, és nagyon szomorú, tisztelet a kivételnek, természetesen Tapolczai Gergely képviselőtársam az üde kivétel ebben az esetben, hiszen a kormánypárti padsorokban egyedül foglal helyet.
Nagyon szomorú viszont az a téma, amelyről beszélni akarok, hiszen környezetszennyezésről van szó, mégpedig budapesti környezetszennyezésről, egy olyan esetről, amely heteken vagy hónapokon át borzolta a kedélyeket, ez pedig az Illatos úti hordók, veszélyes anyagokat, veszélyes hulladékokat rejtő hordók esete, amely civil és lakossági tiltakozás nyomán került a média érdeklődésének középpontjába, majd szintén civil és lakossági, illetve politikai nyomásra a kormány lépett, és elszállíttatta az ott felgyűlt hordókat. Körülbelül 2 ezer tonna, a legkülönbözőbb fajtájú veszélyes hulladékot vittek el különböző hulladékégetőkbe, és jelen pillanatban a telephelyen már nincsenek hordók. A mai délelőtt folyamán egy bejáráson vettem részt az Illatos úti telephelyen, ahol is a telepvezető, aki negyvenvalahány éve dolgozik a telepen, körbevitt minket, és megmutatta, hogy hogyan néz ki most a telep, és bár a hordók valóban eltűntek, az átható vegyszerszag, amitől szinte már rosszul lesz az ember, még ebben a viszonylag hideg időjárásban is, átitat mindent gyakorlatilag.
Ez azt mutatja, hogy a talajban és az épületekben továbbra is jelen van a szennyeződés, és mivel a talajban jelen van - valószínűleg a 140 év tevékenységének következtében még nagyobb mértékben, mint azokban a hordókban, amelyeket elszállítottak -, ezért nem dőlhetünk hátra, és nem tehetjük karba a kezünket, hanem tovább kell dolgozni azon, hogy a telephely teljes területe megtisztuljon, hiszen 140 év terhes örökségét kell felszámolni, azért, hogy a környéken élők kútjainak vize, illetve a talaj ne szennyeződjön tovább, ne terjedjen tovább az a szennyezés, amely egyébként rendkívül sokféle veszélyt rejt magában, pontosan azért, mert abban a vegyi üzemben olyan sokféle veszélyes anyagot gyártottak, amit jóformán lehatárolni sem lehet, több tucatnyi vagy akár még nagyobb számban különböző szerves oldószereket és egyéb vegyi anyagokat, növényvédőszer-, műtrágya- és egyéb alapanyagokat állítottak ott elő, még egyszer mondom, több mint száz éven keresztül.
Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy a jövő beruházásainál ne fordulhasson elő olyan, hogy majd száz év múlva vagy ötven év múlva valakinek megint csak egy ilyen helyzettel kell szembesülnie, hanem már idejekorán előzzük meg a potenciális veszélyforrásokat, veszélyes beruházásokat. Éppen ezért tiltakozott a Jobbik csepeli szervezete a Csepelen épülő vagy készülő konténerterminál ellen, amelynek a biztonsági jelentésében már a kezdet kezdetén az a mondat szerepelt, hogy a konténerterminál területén bármilyen veszélyes anyag előfordulhat, akár 250 tonna mennyiségben is egyidejűleg. Ez ütötte meg a fülünket annak idején, hiszen - és itt a párhuzam az Illatos úttal - szinte bármilyen veszélyes anyag előfordulhat ott, ott is azok közül, amiket azon a telephelyen gyártottak, és a csepeli konténerterminál területén is majd a jövőben, hogyha megvalósul, akkor szintén előfordulhat minden olyan veszélyes hulladék, ami a fantáziára van bízva, tehát gyakorlatilag bármilyen.
Éppen ezért védekezni is nagyon nehéz ellene, és éppen ezért egy olyan környezetben, ahol lakóházak, iskolák, egy egész város tevékenykedik a beruházás közvetlen közelében, nem tanácsos a Jobbik álláspontja szerint egy ilyen beruházást létrehozni, megvalósítani.
A Jobbik továbbra is tiltakozni fog ez ellen a beruházás ellen. Áder János köztársasági elnök úrnak írtunk a közelmúltban levelet ez ügyben, hogy amennyiben ő ilyen szinten kiáll mindig a hazai vizek védelméért és a környezetvédelemért nemzetközi fórumokon, akkor egyszer, ez egyszer itthon is vegye a bátorságot, és álljon ki akár a kormány ellenében is az ilyen beruházások ellen, amely egyébként Budapest egyik ivóvízbázisának a hidrogeológiai védőterületén fog helyet foglalni, illetve a tervek szerint ott fog megvalósulni. Ez számunkra elfogadhatatlan, és nyilván a csepeli emberek számára is, akik nemegyszer kifejezték már tiltakozásukat ez ellen a beruházás ellen, mint ahogy egyébként - és itt visszatérek a kezdetekhez - az Illatos úti környezetszennyezés ügyében is, esetében is.
Nem szeretnénk, hogyha a csepeli konténerterminál lenne a jövő Illatos útja, nem szeretnénk, hogyha újabb környezetszennyezéssel kellene a budapestieknek szembesülni, sőt azt szeretnénk, hogyha a jelenlegi szennyezéseket is sikerülne minél előbb felszámolni, és a budapestieknek is, meg úgy általában a magyaroknak egy egészséges, élhető környezetet biztosítani, ahogy azt egyébként az Alaptörvény is előírja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem