CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy egy Wass Albert-idézettel kezdjem, amely szerint „Otthon az, ahova hazaérsz. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nemcsak alszol, hanem pihensz. Nemcsak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok.”
Valóban nem kell hozzá sok, és a kormány célja az, hogy megfogalmazza azt a szigorú, mérnöki megközelítésből nézve minimumot, amivel olyan épületeket lehet létrehozni, amelyek valóban alkalmasak az otthon teremtésére. A magyar kormány kiemelt célja, hogy minél több magyar család jusson saját otthonhoz, ennek érdekében már számos intézkedést meghoztunk. Mint önök is tudják, az elmúlt hónapokban csökkentettük a lakásépítés áfáját, kibővítettük a családi otthonteremtési kedvezményt és benyújtottuk a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényjavaslatot is. Ebbe a sorba illeszkedik az építésügyi bürokrácia csökkentése, amely elsősorban a lakossági építkezések támogatására, azon belül is a nagycsaládosok és a vidéki építkezések ösztönzésére irányul.
A kormány értelmezése szerint a szolgáltató, ügyfélközpontú, korszerű építésügy és minőségi építészet akkor valósul meg, ha a szabályok kialakítása a polgár és az ügyfél elsődleges érdekeit szolgálja. Idén január 1-jével léptek hatályba az építésügyi törvény azon rendelkezései, amelyek a 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépületek létesítésére, a korábbi kormányok gyakorlatával szemben, lényegesen egyszerűbb szabályokat állapítottak meg. A januári módosítások hatására az ilyen épületek építési folyamata felgyorsulhatott és egyszerűbbé válhatott. A most benyújtott törvénymódosítás célja, hogy az egyszerű és felgyorsult szabályozási környezetben is érvényesüljenek a településképi, értékvédelmi és műszaki szempontok, hogy az épített környezet tervszerű alakításának és védelmének érdekében kiegészítésre kerüljenek a 300 négyzetméteres összes hasznos alapterületű új lakóépületek létesítésére vonatkozó szabályok.
(13.20)
Olyan módosításokról beszélünk, amiket itt a parlamentben többek között az ellenzék is kezdeményezett akkor, amikor a bürokrácia csökkentésével együtt járó esetleges veszélyekre hívta fel a kormány figyelmét. Az otthonteremtéshez, az értékes építészeti tervek megvalósításához nem kell sok, de pontosan tudni kell mind az építtetőnek, mind pedig a kivitelezésben - és itt a tervezéstől az utolsó szakipari munka befejezéséig mindenre kiterjedően gondolunk -, tehát minden résztvevőnek, hogy mi az a minimumelvárás, amit a hatóságok megfogalmaznak.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ez a javaslat erősíti a helyi építési hatóságokat, és rendelkezéseiknek további tekintélyt biztosít. A T/9369. számú törvényjavaslat növeli a helyi építési szabályzat azon rendelkezéseinek számát, amelyekre figyelemmel kell lenni még a 300 négyzetméter alatti lakóépületek létesítése során is. Így például figyelembe kell venni az adott telekre építhető épületek számát és a lakosok számát, a közegészségügyi szempontok szerinti szennyvízelvezetési előírásokat vagy az országos és a helyi településképi, világörökségi, műemlékvédelmi szempontokat.
Ezek az előírások fontos közegészségügyi, környezet- és természetvédelmi garanciákat is tartalmaznak. Az építészeti tervezés mindig is nagy szakmai felkészültséget igénylő, felelősségteljes tevékenység volt. Az építtető családok és az építészek viszonya bizalmi viszonyrendszer. Kormányzati szándék, hogy az állam a családi házak engedélyezése terén a mára kialakult bürokratikus túlterjeszkedésből visszavonuljon.
Jelen törvénymódosításban új felelősségi körök nem szerepelnek, csak a meglévő felelősségeknek és szerepeknek kerülnek pontosan körülhatárolva, meghatározásra a szempontjai. Ezért pontosításra kerül a tervezői és a kivitelezői szerződés szerepe, valamint a javaslat kimondja, hogy egyszerű bejelentéssel építési tevékenységet csak kivitelezési dokumentáció alapján lehet végezni.
A javaslat koncepcionálisan új elemet tartalmaz, a kötelező tervezői művezetés intézményét, amely az építész szakma régi vágya volt. Az épített környezetünk minőségéért felelős alkotó építészek mindig is szerették volna végigkövetni terveik megvalósítását, gondoskodva a minőségi kivitelezésről. Jelen javaslat erre ad lehetőséget.
A Miniszterelnökség elkötelezett a minőségi építészet és a korszerű építésügy megvalósítása iránt, ezért a Magyar Építész Kamarával folyamatos és intenzív egyeztetést folytatott ebben a kérdésben is. Mind a tervező építészek, mind az építtető családok védelme érdekében kormányzati szándék, hogy általánossá és bevett gyakorlattá váljon a ma csírájában már jelen lévő tervezői felelősségbiztosítás. Ennek megfelelően ki fogjuk dolgozni a kötelező tervezői felelősségbiztosítási szabályokat.
Ez jelentős részben kormányrendeleti szintű szabályozást igényel, de a törvényi lábát most kell megteremtenünk.
Beszélnék még a kalákáról is, hiszen a hazai otthonteremtés nem elképzelhető, a múltban sem volt és a jövőben sem lesz elképzelhető különböző baráti segítség bevonása nélkül. A házilagos kivitelezés elterjedésének segítése érdekében a korábbi törvényi szintű szabályozás helyett most a saját vagy a hozzátartozó részére végzett építési tevékenység részletszabályait kormányrendeletbe utalja a javaslat.
Kormányrendeleti szinten a már közigazgatási egyeztetés alatt álló, az egyszerű bejelentéssel kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról szóló előterjesztés részletesen tartalmazza a végezhető házilagos kivitelezés eseteit. Nemcsak a 300 négyzetméter alatti lakóépületek építése esetében, hanem általánosan jellemző, hogy bővülnek és pontosításra kerülnek a jogszerűtlen és a szakszerűtlen építési tevékenység esetkörei.
A javaslattal hadat üzenünk mindenkinek, aki tudatosan kerüli ki a törvényeket és úgy építkezik, hogy majd a végén megszerzem a fennmaradási engedélyt. Megszüntetjük azt a kiskaput, hogy bárki bármilyen esetben fennmaradási engedélyt kérhessen. A fennmaradási engedély megadása a továbbiakban csak és kizárólag objektív alapon lehetséges. Összességében tehát az önök előtt lévő törvényjavaslat gyorsítja az építkezés folyamatát, miközben garantálja a természeti és az épített környezet védelmét is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem a tisztelt Házat a törvénymódosítás támogatására. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem