SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elsőként is meg szeretném köszönni államtitkár úrnak, hogy részt vesz a vitában és reagál. Ez, ugye, egyáltalán nem divat, hogy a kormánytagok ezt felvállalják. Tehát köszönöm szépen, hogy megtisztel bennünket véleményével, és így alakulhat ki talán párbeszéd ezekről a kérdésekről, nagyon-nagyon szűkös keretek között.
Azt tetszett volt mondani, hogy joggal várja el a kormány, hogy biztonságos cégek vegyenek részt ebben a folyamatban. Az a tiszteletteljes kérdésem, hogy én tegnap láttam a Törvényalkotási bizottságról adott híradásokat, ott több ellenzéki felszólalásban meg lett nevezve, hogy gyakorlatilag két cég felel meg, egyazon tulajdonossal a jelenlegi szabályoknak. Ön az előbbi felszólalásában azt mondta, hogy szeretnék, hogy többen legyenek. Van ennek esélye? Van erre vonatkozó adatuk, hogy hány felel meg?
Ugyanúgy kérdéses az, hogy milyen országos reprezentativitással valósulhat ez meg. Ugyanis, ha megnézzük ezeknek a korábbi tevékenységét, akár a Cariont, hogy konkrétan hol működik, rendkívül városközpontú és fővároscentrikus a finanszírozási rendszere, ahol működik. Míg ez a lakáskasszákra nem érvényes, hiszen azok a legkisebb banki szolgáltatóknál is elérhetőek voltak. Sőt, nagyon sokan fértek hozzá.
Tehát kíváncsi lennék, hogy azokban a vidéki térségekben, ahol a legnagyobb szükség lenne ilyen jellegű segítségre, egyáltalán hogyan lesz hozzáférhető ez a szolgáltatás. Mert ez a biztonságos szolgáltatás, amit önök elvárnak, ha igazak azok a Törvényalkotási bizottság ülésén elhangzott gondolatok, hogy gyakorlatilag ez a két cég felel meg egyazon tulajdonossal, jelen pillanatban nem biztosítottak. Akkor az a kérdés, hogy miért nem várunk, hogy esetleg egy társadalmi vitával, esetleg egy nagyobb konszenzussal egy olyan rendszert gondoljanak ki, aminek van esélye, hogy valakik belépjenek erre a piacra, hogy valakik megteremtsék a hátterét annak, hogy részt tudjanak ebben venni. Tehát miért kell ezt a monopolhelyzetet teremteni?
Államtitkár úr volt szíves elmagyarázni nekünk a pilótajáték lényegét is. Tetszett volt mondani, hogy egyik lényege az, hogy mindig új tagok lépnek be, és azok finanszírozzák a korábbiakban belépettek jövedelmét. Én nem értek a pilótajátékokhoz, de amit olvastam róla, abból azt is tudom, hogy az van, hogy néhányan elviszik a pénzt, néhányan meg hoppon maradnak. Akkor, ha jogszabály jelen pillanatban nem teremt kormányzati vagy állami biztosítékot amellett, hogy mindenki ki lesz fizetve, akkor mitől más ez, mint a pilótajáték? Mi az, ami biztosítékként megjelenik, hogy kisorsolják az első néhány tagot, aki belépett, azok megveszik az ingatlanukat mindannyiuk pénzén, és majd az utolsó öt, akit nem sorsoltak ki, valóban hozzáfér ugyanezekhez a forrásokhoz? Tehát ha nincs állami biztosíték, akkor mi a biztosíték? Ez nem teljesen világos.
Ugyanakkor tetszett volt mondani azt, hogy azért van ez a konstrukció, mert az új lakások, azt hiszem, azt mondta, nyolcszoros mértékben járulnak hozzá a GDP-hez és így a gazdaság teljesítőképességéhez. Én nem tudok ezzel vitatkozni, mert nincsenek ilyen adataim. De az a kérdés, hogy mi lesz ennek a rendszernek az indikátora. Az, hogy hogyan járul hozzá a GDP-hez, vagy az, hogy mennyi család tudja igénybe venni? Ha a családok a fontosak, és igaz, amit önök állítanak, akkor nem ezt kellene elsődleges szempontként venni, hogy melyik milyen mértékben járul hozzá a GDP-hez, és melyik milyen arányban tudja a gazdaságot erősíteni, hanem azt, hogy melyik esetében, milyen ingatlan vásárlása esetében van meg a nagyobb esélye annak, hogy családok hozzáférjenek.
Márpedig, ha igaz az az állítás, amit Vantara képviselő úr mondott, hogy az eddigi CSOK-tapasztalatok alapján sokkal nagyobb az igény a használt ingatlanokra, akkor ismét ki kellene nyitni ezt a témát, és nem lenne szabad egy napon belül elfogadni a parlamentnek, hanem meg kellene vitatni. Ha itt egyöntetű vélemény van abban, és több párt frakciójában is az a vélemény, hogy igen, a családtámogatások fontosak, igen, az otthonteremtés fontos, és igen, habár még nagyon sokan vitáznak ezzel, hiszen nyugat-európai vagy amerikai példákon nagyon sokan vitatkoznak, hogy mennyire fontos a lakások tulajdonjoga, még ezzel is egyetértek önökkel, hogy igen, nagyon-nagyon fontos. De nem mindegy az, hogy ezt mikor és hogyan és milyen feltételekkel tudja megszerezni egy család; az, hogy mindenki egyenlően fér-e hozzá, mindenkinek megvan-e az esélye.
A legfontosabb dolog, amiről idáig nagyon kevés szó esett, az alapvetően, és kérem államtitkár urat, nézze el nekem, hogy most egy picit visszatérek politikai témára, a konkrét javaslattól eltérően, ez arról szól, hogy a kormány jelenlegi politikája hogyan tudja a béreket rendezni. Mert ezeknek a támogatásoknak a hatása alapvetően azért fontos, mert jelen pillanatban nemcsak áfarekorderek vagyunk, hanem a munkabért terhelő járulékok tekintetében is, miután annyira magasak, hogy nagyon-nagyon kevés tud eljutni az állampolgárokhoz, és nagyon keveset tudnak kézhez venni, akár a bankból fizetéskor a megtermelt javakból, emiatt van rá szükség.
(12.40)
Nem lenne-e célszerűbb ezt az egész támogatási rendszert, miután önök, illetve a miniszterelnök úr is többször elmondja, hogy fontosak a polgári kormánynak a dolgozó emberek tömegei, a bérbe visszajuttatni? Nem kellene-e elősegíteni azt, hogy a bért terhelő járulékok érdemi csökkentésével ne szoruljanak rá családok ilyen különböző szociális ellátásokra vagy támogatásokra? Nincs-e más megoldása és lehetősége annak, hogy ugyanezt a hatást elérjük, és ne támogatásfüggő legyen és ne bizonytalan pilótajáték jellegű legyen, hanem meglegyen a családoknak a saját pénze arra, hogy meg tudják tenni ezeket a lépéseket? Ehhez egyszerűen csak több jövedelemre van szükség, arra van szükség, hogy ne bruttó 140 ezer forint legyen az átlagjövedelem, hanem a többszöröse, amivel meg tudják finanszírozni ezt. Hogyha erre lenne meg a kormányzati szándék, akkor nem egy nagy központi beszedésre és utána egy valamilyen biztonsági háttérrel működő visszaosztási rendszerre lenne igény, hanem gyakorlatilag tudna működni az, hogy a társadalomban - mint ahogy alapvetően a jóléti társadalmakban ez jellemző - saját szabályozó módon a szorgalmas emberek előrejutnak, és a munkájuk eredményeként tudnak egyről a kettőre boldogulni. Most jelen pillanatban arról van szó, hogy gyakorlatilag beszedjük a sok pénzt központi forrásba, és egy nem túl igazságos, nem túl biztonságos rendszerben megpróbáljuk visszaosztani, hogy valamilyen célt szolgáljunk. És a probléma az, hogy ennek a célnak is megkérdőjeleződik mindig a valódisága és az őszintesége, hiszen teljesen mást látunk, amikor arról beszélünk, hogy a családok hogyan tudnak több gyermeket vállalni, hogyan jutnak otthonhoz a fiatalok, és mást látunk, amikor arról beszélünk, hogy milyen lesz a GDP, és hogyan járul hozzá maga a folyamat a gazdaság teljesítőképességéhez.
Én azt gondolom, államtitkár úr, hogy megérne egy közös gondolkozást ez az egész téma, és igazán nagy hiba az, hogy egy nap alatt kell úgy döntést hozni erről, hogy sajtóból kell értesülni, hogy mi zajlik a Törvényalkotási bizottságban, és úgy kell megnézegetni egyáltalán, hogy miről fogunk ma vitázni, mert nincs meg a megfelelő idő arra, hogy ezt érdemben megvitassuk. Szerintem az lenne a szerencsés, ha visszavonnák ezt a javaslatot, adnának időt, hogy beletehessük azt, hogy ez a lehető legjobb legyen, és később, még akár ebben az évben vagy az év első felében visszajönne ez úgy, hogy ez ne váltson ki ilyen indulatokat és érzelmeket, mint amit jelen vita során tapasztaltunk. Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiból.)
