DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ,
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kicsit sajnálom, hogy Rogán Antal miniszter úrnak sürgős, halaszthatatlan dolga akadt, hogy nem tudja végighallgatni ezt a vitát (Dr. Varga László: Elmenekült.), pedig szerintem tanulságos lesz ez a vita. (Dr. Bárándy Gergely: A vezérszónoklatot illik végigvárni.) El fogjuk mondani azt, hogy álláspontunk szerint ennek a személyre szabott, alapvetően a pilótajátékra hajazó, mégis egy ilyen családsegítő köntösbe öltöztetett törvénynek a gyors, 24 óra alatti, a parlamenten való áterőszakolása nem a családok érdekében van, nem a magyar emberek, nem is az építőipar érdekében van, hanem egy jól meghatározható érdekcsoport, annak is a vezetőjének az érdekében van.
Mi is azzal kezdtük, hogy végiggondoljuk, miért kell ezt 24 óra alatt elfogadni. Ha ilyen stratégiai jelentőségű hibát tudna orvosolni ez a jogszabály, mint az építőipar 20 százalékos csökkenését… Forrást megjelölök, a TAB-ülésen tegnap hallottam az ön képviselőtársaitól, államtitkár úr, 20 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye. Olyan szinten szidták egyébként a magyar építőipar teljesítményét és a magyar gazdaság ez irányú teljesítését, valamint a lakáspolitikát, hogy bármelyik ellenzéki képviselőtársamnak a becsületére vált volna. Ennyi adattal mi nem rendelkezünk, mint önök, önök biztosan sokkal felkészültebbek.
Persze felvetődik két kérdés, hogy miért nem fejezik be a mondatot, ha már elkezdték. Az egyik: csak úgy kellene befejezni ezt a mondatot, hogy ha ennyire rossz az építőipar állapota, ami azért nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőséggel bír, akkor miért nem szólítja fel a minisztert lemondásra. Valamit ő akkor nagyon rosszul csinál. Ha ennyire rossz a lakáshelyzet, hogy még a háború sújtotta Ukrajna is sokkal jobban teljesít, mint ahogyan Magyarország teljesít, akkor úgy gondoljuk, hogy a politikán is változtatni kell, meg valószínűleg a miniszter személyén is változtatni kell.
Még egy kérdés persze fölvetődik. Önök csak a tavalyi hónapban azt döntötték el kormányszinten, hogy 36 milliárd forintot fognak arra fordítani, hogy stadionok épüljenek. Hát azt nem az építőipar építi, államtitkár úr? Ki építi? Ki építi azokat, ha nem az építőipar? Hol lesz az a teljesítmény? Hol realizálódik a reálgazdaságban az a teljesítmény? Ott is megvannak, föl vannak címkézve, hogy melyik cég indulhat, melyik nem? Melyik cég építhet, melyik nem? (Dr. Bárándy Gergely: Persze, hogyne.)
Aztán továbbmentünk a gondolkozásban. Itt arról van szó, hogy önök azokat a fogyasztói csoportokat emlegetik, amelyekről adatot kell szolgáltatnia a biztonságos szervezőnek, a megbízható szervezőnek a Fogyasztóvédelmi Hatóság felé. Azokról a fogyasztói csoportokról beszélgetünk, amelyek létrehozását önök a fogyasztóvédelmi törvény 2012-es módosításával határozatlan időre felfüggesztették, hogy megvizsgálják azoknak a társadalmi hatását, mert mindenki csak a rossz hírüket hallotta ezeknek a fogyasztói csoportoknak. Majd miután a társadalmi vélekedést, a társadalmi véleményeket önök összegyűjtötték, valószínűleg helyesen, 2014. január 1-jé-vel megtiltották, ha ki akarja keresni az államtitkár úr, a fogyasztóvédelmi törvény 16. §-ában megtiltották, hogy ilyen fogyasztói csoportok alakuljanak. Ehhez képest ennek a jogszabálynak kettő alapja van, két fontos pillére van: az egyik a meglévő fogyasztói csoport, a másik pedig maga a biztonságos szervező.
Na nézzük, ki a biztonságos szervező: az a biztonságos szervező, akit a Magyar Nemzeti Bank engedélyével felhatalmaz erre a fajta tevékenységre. Mondják mögöttem, hogy ez maga vicc. Magam se mondhattam volna jobban. A Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködik, és vagy leadja a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak azokat az adatokat, amelyeket eddig is kért, vagy az elmúlt kettő évben is szolgáltatott ilyen adatot a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak.
(10.40)
Na de ez még nem elég, mert még tovább kellett szűkíteni a kört, és csak az lehet egyébként biztonságos szervező, aki azon túl, hogy a Magyar Nemzeti Bank engedélyével őt felhatalmazza, azon kívül, hogy ilyen fogyasztói csoport tekintetében a hatósággal együttműködve adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, legalább két évvel hamarabb ezer ilyen lakást értékesített ebben a formában. Azért ez leszűkíti a kört. Hét olyan társaság van ma Magyarországon, amelyik még 2012 előtt létrejött fogyasztói csoport tekintetében adatot szolgáltat a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak. De ebből a hétből is csak kettő olyan, amelyik képes volt arra, hogy ezer lakást értékesítsen.
Addig szűkítették a kört, ameddig már csak kettő szóba jöhető társaság maradt Magyarországon, és lássunk csodát, ennek a két társaságnak ugyanaz a tulajdonosa! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nahát! - Hogy lehet? - Azta!) Nyéki Zoltánnak hívják. Egy kiváló üzletember lehet (Harangozó Gábor István: Tényleg ilyen pofátlan? - Az elnök csenget.), én nem ismerem. De aztán utánanéztünk ezeknek a cégeknek egy picit. Hogy el tudjam az újdonság varázsát egy kicsit oszlatni, azt kell mondjam, hogy ez nem újdonság, államtitkár úr, önök ellopták ezt az ötletet! Nyéki Zoltánnak egy régi álma az, ami most valóra válik, törvényerőre emelik ezt a régi álmát. Ez az álom annyira régi, hogy 2001. május 8-án, ami egy keddi nap volt, nyilatkozott erről az Index újságnak. (Z. Kárpát Dániel: De érdekes!) Azt nyilatkozta, hogy „Szeretnénk elérni, hogy akik a csoportos vásárlói forma előnyeit kihasználva előtakarékossággal próbálják megoldani lakáshelyzetüket, azok ingatlanvásárlásra fordított megtakarítása lakáscélú megtakarításnak minősüljön, ezáltal az ingatlanprojektekhez hozzárendelhetővé válna a más formákban már igénybe vehető állami támogatás - mondta Nyéki Zoltán, a Poligrupo Kft. ügyvezető igazgatója”, 2001. május 8-án. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyen! - Z. Kárpát Dániel: Hú, de ciki!) Ez egy régi álom, ami mostanra valósággá vált. Igaz… (Z. Kárpát Dániel a vele szemben ülő kormánypárti képviselőkkel vitatkozik. - Az elnök csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem