DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért a tapolcai kórháznak is jutott 2,3 milliárd forint. (Rig Lajos: Három!) Ebből két célt is meg tudtak valósítani, az egynapos sebészeti betegellátás kiterjesztését, annak a megerősített járóbeteg-szak-ellátással való fejlesztését, és a minőségi szolgáltatást nyújtó krónikus ápolási és rehabilitációs ellátás megtartását sikerült megoldani. Ezen a projekten belül pedig új, korszerű tapolcai mentőállomás is kialakításra került, a tüdőgyógyászati és kardiológiai rehabilitációs szolgáltatásokat is sikerült fejleszteni. Tehát milliárdokat sikerült a tapolcai kórház fej-lesz-té-sére is fordítani, és biztos vagyok benne, hogy a következő fejlesztési időszakban is ez fog megvalósulni.
Szerencsére most abban tudunk licitálni egymás-ra a tisztelt képviselő úrral, hogy hol sikerült kettő milliárdot, hol sikerült hármat, hol sikerült tízet. Nem arról van szó, hogy hol történt bezárás, hol történt leépítés, hol történt forráskivonás, hanem az egyik kórháznak három jutott, a másiknak négy, és jobb annak, akinek négy jutott. Bízzunk benne, hogy minél többeknek jut négy, és ez egy nagyon jó pozitív verseny, bízzunk benne, hogy a következő években is ez lesz az egészségügyre a jellemzőbb. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(17.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem