DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mint azt ön is mondta, mint arra ön is utalt, a siófoki kórházszövetségi konferencián szinte minden államtitkár, aki ez ügyben illetékes, ott volt, hiszen nekünk fontos az a folyamatos egyeztetés, folyamatos tájékoztatás, ami a törvényjavaslatok benyújtását vagy a döntések meghozatalát megelőzi. Gondolok itt a budapesti szuperkórház ügyére vagy a krónikus ágyak kérdésére. Ez itt a parlamentben már szóba került. Ezekről a kérdésekről először az intézményvezetőknek, a kórházigazgatóknak beszélt a kormányzat, de ezt a javaslatot természetesen szakmai körökben is megvitatja, megkonzultálja az ottani résztvevőkkel, és utána nyújtja be ennek a rendes módja szerint a parlamenthez a törvényjavaslatot, és ezután indul el a kormányrendeletek módosítása.
(16.30)
Ami Beneda helyettes államtitkár úrnak az alapellátással, a háziorvosokkal kapcsolatos kijelentését illeti, azt a közismert tényt mondta el, hogy vannak olyan praxisok, amelyek betöltetlenek, és máshonnan látják el azokat a feladatokat, természetesen mindenkinek megoldott az ellátása, de az ideálishoz szükség van további orvosok háziorvosként való megjelenésére. Nyilván ez hosszabb távon is probléma, hiszen ez még évekig velünk együtt fog élni.
Ezért indított a kormány többféle programot is, mint azt, remélem, ön is ismeri. Egyrészről a praxisjog megvásárlásához nyújt vissza nem térítendő támogatást a kormány, amit csak a praxis megvásárlásának költségeire lehet fordítani. És telepedési támogatást is nyújt, ami viszont abban segít, hogy bármiféle, a helybeni letelepedéshez szükséges támogatást megadjon. Ha megnézzük, 5-10 millió forintos nagyságrendű ez a támogatás az odamenő és legalább egy éve üres praxisokat betöltők számára, ahol legalább ezerfős ellátotti kör van vagy gyermekorvosok esetén 500 fős kör.
Ezzel sikerült már az első évben is az üres praxisoknak körülbelül a 20 százalékát betölteni, bízunk benne, hogy a második éves kör eredménye még magasabb lesz, és így egyre kevesebb praxis marad Magyarországon betöltetlen. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem