DR. SZŰCS LAJOS,

Teljes szövegű keresés

DR. SZŰCS LAJOS,
DR. SZŰCS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslatról beszélünk, amelyik egy olyan furcsa helyzetet teremthet itt a Házban, amit nem szoktunk meg. Gyakorlatilag arról szól ez a mostani javaslat, hogy egy olyan helyzetet érzékelt az államháztartásért felelős miniszter és a kormány, hogy néha több a bevétele szerencsére az állami költségvetésnek, mint azt a költségvetés tervezésekor tették, nem úgy, mint az előző időszakban, ahol folyamatos hiánnyal küszködő költségvetésekkel kellett dolgoznunk, és toldozgatni-foldozgatni kellett, ez egy örömteli dolog.
Ez a módosítás apró, de úgy gondolom, nagyon fontos, és úgy került a törvényhozás asztalára, hogy három ponton kerül módosításra benne az államháztartási törvény. A kormány nevében a Miniszterelnökség által benyújtott indítvány arra tesz javaslatot, hogy valamely kiemelt közfeladat ellátására vonatkozó döntést a kormány abban az esetben is meghozhasson, ha az ahhoz szükséges előirányzat időben csak később biztosítható.
Az elmúlt időszakban számos olyan eset történt, amikor a kormánynak gyorsan kellett cselekednie, és úgy kellett döntést hoznia, hogy ezen közfeladatokhoz a forrás biztosítása költségvetés-technikai szempontból a döntés időpontjában nem volt lehetséges. Ha visszagondolnak, például a migránsválsággal kapcsolatos döntések ilyenek voltak a tavalyi évben.
A módosítás új eleme az, hogy a kötelezettségvállalásra sor kerülhet a költségvetési fedezetet biztosító előirányzatok nélkül is, és a forrást a kormányhatározatban meghatározott időpontig, de legkésőbb a tényleges kifizetésig kell majd biztosítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a részletes indoklásban is olvasható, a kormány az Országgyűlés költségvetési jogát és a Költségvetési Tanács ezzel összefüggő jogkörét kiüresítő intézkedésről nem dönthet, az államháztartásért felelős miniszter általi forrásbiztosítás pedig kizárólag a meglévő megtakarítások vagy pluszbevételek felhasználásával történhet, nem pedig a hiányt növelő intézkedésekkel. Vagyis arról van szó, hogy a havonta felhalmozódó költségvetési maradványt hogyan használhatja fel a kormány. Természetesen a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosítás esetében az államháztartásért felelős miniszter továbbra is kötve van annak az első félévre vonatkozó 40 százalékos mértékű felhasználási korlátjához. Éppen ezért a Fidesz képviselőcsoportja nevében kérem, támogassák ezt a törvénymódosító javaslatot. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(21.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem