DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szakács képviselő úr már sok költségvetést látott, baranyai képviselőként ismerem az ő tevékenységét, tehát amikor ő azt mondja, hogy a rendeleti kormányzásra térünk rá, akkor én tudom, hogy ő politikai szlogent mond, és ez rendben van arról az oldalról. Sallai Benedek képviselő úr esetében már nem vagyok benne biztos, hogy politikai szlogent mond, őróla el tudom képzelni, hogy komolyan mondja azt, amikor azzal vádol itt minket, hogy egyfajta rendeleti kormányzás indulhat el.
A kormánynak semmiféle rendeletalkotási lehetősége nincs a költségvetés kapcsán. Az Országgyűlés költségvetési törvényt alkotott, egyébként sem mehetne semmilyen rendelet ezzel szembe. A kormány mindössze egy egyedi határozatot hoz, ahogy egyébként tette tegnap is, amikor átcsoportosított ott, ahol tegnap is átcsoportosíthatott. Még egyszer mondom, nem a spanyolviaszt találtuk ki, nem jogszabályt alkot a kormány, hisz az mindenkire kötelező lenne, hanem egy egyedi határozatot hoz, ami csak az irányítottra kötelező. Tegnap is megvolt erre a lehetősége. Nincs ebben semmi új, nóvum, csak másként teheti meg, rugalmasabban teheti meg.
Akkor hozok alaptörvényi rendelkezéseket, tehát fölemelem a dolgot az alkotmány szintjére! Azt mondja az Alaptörvény 37. cikk (1) bekezdése, hogy a kormány a központi költségvetést törvényesen, célszerűen, a közpénzek eredményes kezelésével, átláthatóan hajtja végre vagy biztosítja. Az átláthatóságra azt mondtam, nem tud a kormány semmit eldugni, amikor egy ilyen egyedi határozatot hoz, mert bármely költségvetési szerv vezetője, aki kötelezettséget vállal bárhol a kormányzat nagy-nagy rendszerében, az a kötelezettségvállalás annak az informatikai rendszernek, amiről beszéltem, része, rögzíti, ilyen szempontból nyilvánossá válik. Tehát semmilyen eldugásról nincsen szó.
De ez az Alaptörvény azt is mondja, hogy te, kormány, a közpénzeket kezeld eredményesen és célszerűen. Ehhez eszközök kellenek. Amikor migránsválság van, vagy a jó nyavalya tudja, mi tör ránk, amire nem készülhetünk, akkor ehhez eszközök kellenek a kormánynak. Csak erről szól ez az előterjesztés az én felfogásom szerint.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem