Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úrra reagálva el kell mondanunk, hogy nem éppen tetszetős az a kettős játék, amit folytatnak, hiszen deklaráljuk akkor: önök az országos népszavazás kizárólagos kezelésével több hónapra kiteszik annak a kockázatnak Magyarországot, hogy Brüsszelben addig egy számunkra kedvezőtlen mechanizmus keresztülrugdosásával tulajdonképpen bármit megcsinálhatnak a hazánkkal, és önöknek ez ellen nem lesz eszközük.
Nagyon jól tudja ön is, hogy a párhuzamosság a tekintetben működhetett volna a különböző eszközök között, hogy mondjuk, a kötelező betelepítési mechanizmust kizárják az alaptörvénymódosítással, és kiterjesztik a kérdéskört a visszatoloncolásokra, számos egyéb mutációra, és általánosságban hoznak egy olyan referendumra vonatkozó felhívást, ami által egy össznépi akaratnyilvánítást is ki tudtak volna kérni a kérdésben, és ez sikeres lehetett volna. Önök nem akarták ezt az utat járni, egy több hónapos politikai PR-akcióra készülnek, aminek az a lényege, hogy bár fenntartják az érdeklődést addig is, de mégis kiteszik Magyarországot az említett veszélyeknek.
A konkrét cselekvés terén a Jobbikra ugyanakkor mindig számíthattak, ne állítsa, hogy nem. Szeretném feltenni a kérdést, ki biztosította a kétharmadot a kerítés építéséhez, illetve ki biztosította a kétharmadot ahhoz, hogy honvédeket küldjünk a magyar határhoz. A Jobbik volt az. A kerítés felvetése is egyébként az ásotthalmi jobbikos polgármestertől, Toroczkai Lászlótól származott, de természetesen ez nem stipi-stopi verseny. Ugyanakkor el kell mondjuk, hogy a cselekvés óráján mi ott voltunk, az önök kormányzati tötymörgése és sok esetben impotenciája az, ami nem magyarázható, hogy teljesen triviális kérdésekben miért húzzák az időt hónapokig.
Ez az, ami az ország számára igazi kockázati tényezőt jelent, valamint az, államtitkár úr, még egyszer mondom, ön nem tudja kizárni, hogy ha a brüsszeli boszorkánykonyhában kifőznek valami nagyon aljas dolgot Magyarország ellen, akkor lesz-e fellépési lehetőségünk, vagy egyáltalán marad-e bármi az önök fegyvertárában. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem