TUZSON BENCE,

Teljes szövegű keresés

TUZSON BENCE,
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Néhány felvetésre szeretnék reagálni, ami itt elhangzott a korábbiakban, hiszen Z. Kárpát Dániel képviselőtársunktól hallottuk azt, hogy a Jobbik tulajdonképpen népszavazáspárti. De ha ez az álláspont, akkor egyrészt az önök pártelnökének mai napközbeni hozzászólását is nehezen lehet e tekintetben értelmezni.
Másrészt az ön hozzászólásában is van egyfajta ellentmondás, mert míg korábban az ön álláspontja szerint szavakban erősek voltak, most úgy tűnik, hogy tettekben gyengévé váltak, tekintettel arra, hogy most egy egész másik javaslattal álltak elő, azaz meghátráltak abban a kérdésben, ami a népszavazás alapvető kérdése lett volna. (Gyöngyösi Márton: Eltelt egy hét. - Z. Kárpát Dániel közbeszól.) De vajon miért? Mi az oka annak, hogy a továbbiakban nem mernek az emberekhez fordulni ebben az alapvető kérdésben?
Szét kell választanunk egymástól a kérdéseket. Egy alkotmánymódosításba beemelt ilyen jogszabály-módosítás nem tudja ugyanazt a joghatást elérni, mint e tekintetben a népszavazás. Egyrészt azért sem, mert egy olyan alapvető kérdésről beszélünk, ami miatt érdemes meghallgatni az emberek véleményét, döntsenek e tekintetben az emberek, másrészről azt pontosan tudjuk, hogy a jogszabályok - akár Alaptörvénybe foglalt szabályozás - nem képes megállítani Brüsszelt ebben a tekintetben. A népakarat, a népszavazás igen, az képes erre. (Z. Kárpát Dániel: Akkor mit csináltak fél évig?) Így volt ez Európában más esetekben is, amikor népszavazás volt ebben a kérdésben, az képes volt megállítani Brüsszelt.
Ezért kérem önöket, hogy a későbbiekben is támogassák azt a kérdést, amely a népszavazás alapvető kérdése, hogy az emberek dönthessenek ebben a kérdésben, ami tényleg száz évre is képes meghatározni az ország sorsát.
Valóban fontos kérdés az, hogy akik itt vannak, itt adták be a menekültkérelmüket, hogyan viselkednek itt Magyarországon. Fontos az, hogy a jogszabályokat Magyarországon teljes egészében betartassuk, de fontos az a kérdés is, hogy azokon túl, akik a határainkon akár illegálisan átlépnek, ne adjunk terepet annak, hogy a másik irányból, nyugatról pedig szervezetten érkezhessenek meg ide emberek, mert a baloldal abban a színben tünteti fel sokszor magát, mintha ez egy humánus szempont lenne, mintha az, hogy ha emberek oda megérkeznek akár Nyugat-Európába, és teszem azt, még menekültek is lennének, ami egyébként jogilag elég nehezen képzelhető el, hogyha mondjuk, a Balkán felől érkeznek, de ha menekültek is lennének, akkor is milyen alapon toloncolhatják ki őket egy országból és telepíthetik át őket egy másik országba.
Ez ellentétes a genfi egyezménnyel is, ami expressis verbis kimondja azt, hogy ilyet nem lehet csinálni. Nem lehet olyat csinálni, aki de iure jogilag egyébként menekültnek minősül, majd utána fogják és átrakják egy másik országba, hogy a másik országban folytassanak le vele szemben menekültügyi eljárást, és ahol lefolytatták, abban az országban szabadon mozoghat. De egyébként a nemzetközi egyezmények alapján azok más ország területére utána már nem léphetnek át, azaz ilyen szempontból a menekültügyi eljárásra vonatkozó alapvető szabályokkal és a kitoloncolásra vonatkozó alapvető szabályokkal ellentétes az a szabályozás, amit e tekintetben Brüsszel akar.
Nyilvánvaló tehát, hogy ez az álláspont ebből a szempontból téves, és elég furcsa is ez az álláspont, ami mondjuk, az MSZP részéről ma napközben megjelent, és elég ellentmondásos is az MSZP képviselőinek a nyilatkozata ebben a kérdésben, hiszen ma például Demeter Márta egy kifejezetten bevándorláspárti hozzászólást mondott el az Országgyűlésben, majd utána ön azt mondja, hogy egyébként a népszavazás kérdése egyértelmű, természetes az, hogy erre a kérdésre nemmel kell válaszolni. Igen, ezt mi is így gondoljuk, ezért köszönjük ezt a mondatát. Reméljük, hogy a többi szocialista képviselővel is szembesíteni fogja ezt az álláspontját, és az MSZP egyébként a korábbi döntésével, ami például ennek a kérdésnek a napirendre vételét jelenti, teljesen ellentétes álláspontot foglalt el, a holnapi napon támogatni fogja az MSZP tehát ezt a népszavazási kezdeményezést. Reméljük, hogy a holnapi napon így lesz.
De azért szeretném felhívni a figyelmüket a magyar jog szabályaira. Jelenleg nincs olyan jogi helyzet, amely alapján másfajta döntést hozhatna az Országgyűlés. Nincs letéve az asztalra bármilyen olyan kezdeményezés, ami százezer hitelesített aláírást jelentene. Ilyen nincs az Országgyűlés asztalán. Túl azon egyébként, hogy szerintem olyan kérdést, ami egy nemzeti sorskérdés, nem nagyon szabad összekeverni napi politikai kérdésekkel, a nemzeti sorskérdést mindig külön érdemes kezelni, de nincs az asztalon ilyen kérdés, és mint önök is pontosan tudják, olyan helyzet van, amikor két ilyen jellegű kérdés jogi szempontból már nem is nagyon érhetne össze, hiszen az Országgyűlésnek 30 napja van arra, hogy ezt a döntést meghozza. Abban az esetben, hogy ha önök az önök nyilatkozatai alapján majd júniusban szeretnék benyújtani ezeket az íveket, akkor nem is lesz rá lehetőség, hogy ez a két dolog, még jogilag is lehetetlenség, hogy ez a két dolog egymással összeérjen. Tehát ennek megfelelően ez egy politikai pamflet, amit e tekintetben önök mondanak, ilyen nincs, erről tulajdonképpen jogilag az Országgyűlés ebben a formában nem is határozhat.
Alapvető kérdésről beszélünk tehát, és ennek megfelelően én arra kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy a holnapi nap folyamán ezt a népszavazási kezdeményezést alapvetően támogassák, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy ténylegesen akár száz évekre is meghatározhatja ez a kérdés az ország sorsát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem