DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Európa biztonságát, kultúráját, hitét ma olyan veszély fenyegeti, ami veszedelmesebb szinte minden eddigi erőnél. Ma a világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása és Európa szervezett megszállása zajlik. Milliók menetelnek Európa felé keletről és délről. Ma már azt is tudjuk, hogy a valódi üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák, terroristák is vannak. Sokakat közülük az európai élet és pénz, másokat a hódítás, a gyűlölet és a pusztítani akarás vezérel. Félő, hogy a migránsinvázió következtében nemcsak a schengeni határok átjárhatósága válik kérdésessé, hanem egyidejűleg a második világháború óta a legsúlyosabb veszély fenyegeti a humánumot, a toleranciát, az európai nemzetek, hívők és ateisták, különböző vallásúak és világnézetűek együttélését.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A történelem során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak be Európába. Európa mai vezetői feltétel nélküli szolidaritást, befogadást, béketűrést követelnek az emberektől. Európa mai vezetői megsértik a nemzetek szuverenitását, mikor felhatalmazás nélkül, önhatalmúlag milliónyi idegent hívnak meg, és osztogatnak szét országok között. Európa mai vezetői elfelejtették megkérdezni az európai embereket arról, akarják-e, hogy Európa lakossági összetétele, kultúrája, rendje és hite mindörökre megváltozzon, pedig nem kisebb a tét, mint az európai civilizáció és kultúra fennmaradása.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A helyzet tehát egyfelől az, hogy újra migránsok százezrei tartanak Németországba, Dániába és Svédországba, azok, akiknek immár a világ leggazdagabb tíz országa közé sorolt Ausztria sem felel meg. Milliók készülődnek, köztük megállapíthatatlan számú hadviselt fiatal, sokan közülük a szélsőséges iszlám harcosai. Másfelől pedig az a helyzet, hogy míg a Közel-Keleten és Észak-Afrikában középkori jellegű, véres vallásháborúk dúlnak, addig a történelem bizonyos szereplői a migrációs hullámot nemcsak ösztönzik, hanem saját céljaik szolgálatába állítják, vagyis a hadszínteret igyekeznek kiterjeszteni Európára, sőt exportálják a síita-szunnita, török-kurd, továbbá az egyéb nemzeti és törzsi ellentéteket. Félő, hogy a migránsinvázió következtében nemcsak a schengeni határok átjárhatósága válik kérdésessé, hanem a legsúlyosabb veszély fenyegeti, tisztelt hölgyeim és uraim, a humánumot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képzeljék, vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy mindez jó, sőt kifejezetten támogatandó, mert úgy gondolják, hogy a több millió migráns beáramlásával és szavazópolgárrá tételével feloldhatják az európai nemzetállami struktúrákat, és egy európai egyesült államot hozhatnak létre. A fentiek okán menekültáradat fenyegeti az európai identitást, mert a migránsok Európában jobb életkörülményeket akarnak, de nem akarják megváltoztatni beállítottságukat és kultúrájukat. A tény az, hogy a nyugati kormányok közel fél évszázados erőfeszítései ellenére párhuzamos társadalmak alakultak ki, mert nem sikerült integrálniuk a bevándorolt közösségeket. A bevándorlók és az európai őshonos lakosság közötti demográfiai különbség pedig akkora, hogy amennyiben korlátlanul beengedjük őket a kontinensre, hamarosan többen lesznek, mint az őshonos lakosság, utánpótlásuk pedig korlátlan.
(21.50)
Nem vagyunk iszlámellenesek, sőt úgy tartjuk, hogy a hazánkban élő muszlim közösség tagjai értékes emberek. Azt szeretnénk, hogy Magyarország a saját ezeréves útját járva továbbra is keresztény nemzet maradjon, a multikulturalizmus pedig csak a volt gyarmattartók sajátja legyen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Európai Bizottság zsarolja Magyarországot, mikor negyedmillió eurót kér egy be nem fogadott migránsért. A magyar kormány nem zsarolható. Az Európai Bizottság és Timmermans elismerte, hogy Brüsszel kényszerbetelepítést akar. A kényszerbetelepítés és a pénzbüntetés nemcsak hogy elfogadhatatlan, de ellentétes is az alapszerződéssel és az európai joggal. Szükség van a népszavazásra, hogy a magyar embereknek legyen lehetőségük nemet mondani a brüsszeli kényszerbetelepítési javaslatra, ugyanis csak a magyarok dönthetik el, hogy kit fogadnak be országukba.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Néhány gondolat a török vízumkényszerről. Az EU területére csak az az ország kaphat vízummentességet, amely minden létező körülmények között megfelel, hiszen az európai emberek, köztük a magyar emberek biztonsága sem lehet alku tárgya.
Azért nem fogadható el a Törökországgal szembeni vízumkényszer eltörlésére tett európai bizottsági javaslat, mert Törökországnak az uniós vízummentesség bevezetéséhez elengedhetetlenül szükséges 72 feltétel közül eddig csak 67-et sikerült teljesítenie. Továbbá az EU hitelességét veszélyeztetnénk, ha nem a felkészültség, hanem egy politikai alku miatt Törökország hamarabb kapna vízumot, mint Grúzia vagy Ukrajna, akik már évek óta próbálják teljesíteni a vízummentesség feltételeit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az MSZP a saját kérdéseivel együtt akarja a kényszerbetelepítésről szóló népszavazást. A mai nap is erről szólt. A szocialisták nem ismerik el azt, hogy a Brüsszel által tervezett kényszerbetelepítés miatt sorsdöntő kérdés előtt áll az ország, továbbá nem támogatják a kormány által kezdeményezett népszavazást a kényszerbetelepítés megakadályozása érdekében. Pedig a kényszerbetelepítés megakadályozásának politikai oldaltól független, összpárti ügynek kellene lennie a magyar emberek védelmében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Kúria 2016. május 3-án döntött: lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében. A kormány által kezdeményezett és jogerősen hitelesített népszavazási kérdés pedig az, hogy akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését.
A kereszténydemokraták alkotmányosnak tartják a Kúria döntését, mellyel engedélyezte az uniós kényszerbetelepítés ügyében a kormány által kezdeményezett népszavazást, mert - röviden, négy pontban összefoglalva - a feltett kérdés országgyűlési hatáskörnek minősül, ugyanis semmi nem zárja ki a törvényhozás jogalkotói kompetenciáját; a kérdés egyértelmű mind a választópolgárok, mind a jogalkotó szempontjából; harmadik: az Országgyűlés hozhat olyan döntést is, mellyel a kormány mandátumát egy európai döntéshozatal során megköti; negyedik pedig: a kérdés nem ütközik tiltott tárgykörbe, mivel az uniós jog speciális és sajátos jogrend, így nem minősül nemzetközi jognak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kényszerbetelepítés ügye nemzeti szuverenitási kérdés. Ha Brüsszel kényszerbetelepítést akar, akkor erről a nemzeteknek kell döntést hozniuk. Brüsszelben, tisztelt hölgyeim és uraim, sajnos egyre őrültebb javaslatok látnak napvilágot. Egyáltalán nem adták fel a kényszerbetelepítés ügyét, mindössze az angliai népszavazást várják, és azt követően ez a terv gyorsan az európai uniós intézmények asztalára fog kerülni. Ezért a magyarországi referendumot mihamarabb meg kell tartani annak érdekében, hogy az embereket meg tudjuk védeni.
A kormány arra fogja kérni az embereket, hogy tegyék világossá: csak a magyarok dönthetnek arról, kiket fogadunk be országunkba és kiket nem. A magyar embereknek joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni. A magyar emberek a népszavazással megállíthatják Brüsszelt, és nemet mondhatnak a Brüsszel által tervezett kényszerbetelepítésre. Már most úgy tűnik, hogy az ellenzék szocialista és liberális frakciója minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy sikeres és eredményes legyen a népszavazás. Bojkottot hirdettek, továbbá bejelentették, hogy a Kúria döntésével szemben az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Kérem, támogassák a népszavazást; a kereszténydemokraták támogatni fogják. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem