DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is olyan régi hír, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, azaz leánykori és rövidített nevén az OEP megszűnik. Ezt a hírt Lázár János jelentette be. Úgy tűnik, ő lesz az, aki átkíséri a túlvilágra az egyébként nagyon is fontos egészségbiztosítási és pénztárként funkcionáló szervezetet. Lázár János ugyanis közölte, hogy az egyébként jól működő és nagyon is fontos feladatot ellátó szerv két részre oszlik, gyakorlatilag az egyik feladatrészét az Államkincstár veszi át, míg a másikat minisztériumi hatáskörbe, feladatkörbe fogják delegálni.
Az, hogy milyen feszültség van az átszervezés körül, jól mutatja, hogy nemcsak maga az OEP mint az érintett szerv, hanem egyébként több tárca is és az államtitkárság is mindenképpen azt fejezte ki, hogy maradnia kellene önállóságban, a bürokráciacsökkentés nem érheti el az OEP-et.
(23.00)
Lázár János természetesen ezeket lesöpörte az asztalról, és azt mondta, hogy legfeljebb az ütemén lehet ennek az átalakításnak és ezáltal a megszüntetésnek gondolkozni. De hogy hibázni fog, és hibázni fog ezzel a kormányzat, azt jól támasztja alá, hogy nemcsak a minisztériumban, hanem a szakmán belül is komoly feszültség van ekörül, és egyöntetűen a szakma általános véleménye, hogy óriási hibát fog elkövetni ezzel a Miniszterelnökség, ha egy ilyen át-szervezést levezényel. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nem véletlenül sunyít az államtitkárság, az egészségügyért felelős államtitkárság az átszervezésnél, valószínű, ők is érzik, hogy azért nem érdemes szólni, merthogy Viktor nem engedi valószínűleg, hogy megmaradjon ez a szerv.
A bürokráciacsökkentésnek egyébként ez álságos módjában nemcsak hogy haszna nem lesz az átszervezésnek, sem a polgárok, sem a dolgozók, sem az intézmények nem fogják semmilyen hasznát látni az átszervezésnek, sőt inkább károkat fog szenvedni az ellátórendszer. Az OEP napi feladatát, a finanszírozási feladatát jól le fogja rontani az, ha bekerül akár az Államkincstárhoz vagy egyébként a politikai döntések meghozatalát tekintve a minisztériumba a feladatok nagy része. Nyugodtan mondhatjuk, hogy el fogja veszíteni az önállóságát a szerv, és egyébként súlyos fennakadásokat fog eredményezni az ellátásokban, és politikai belenyúlásnak, politikai belebeszélésnek lesz helye folyamatosan a minisztériumban. Márpedig ehhez a pénztári finanszírozási feladathoz vajmi kevés köze van a politikának, a politikának annyihoz van köze, hogy meghatározza, hogy mely feladatokat milyen színvonalon fogunk finanszírozni, és a napi finanszírozásba beleszólnia nem szabad. Éppen ezért azt látjuk, hogy 2000 milliárd forint, tehát mindaz, ami fölött, Egészségbiztosítási Alap fölött az OEP diszponál, azok fölött a pénzek fölött most már politikai akaratként a minisztérium fog dönteni, és végső soron teljesen benyomul a politikai szférába, holott az lenne a helyes, ha különválasztanánk a szakpolitikát, az úgynevezett policyt és ebben az esetben a politikai akaratot, amely ténylegesen csak a legfőbb úgymond hatalom-végre-haj-tás-hoz kapcsolódik.
De ésszerűtlen a bürokráciacsökkentés abban az esetben is, hogy egy viszonylag nagy feladatot kicsi apparátussal látott el eddig az OEP. Az OEP nemzetközi összehasonlításban körülbelül 5 százaléknyi kasszafelhasználásból fenntartott szervezethez képest egy másfél százalékos pénzből gazdálkodott, tehát az egészségbiztosítás, illetve az egészségbiztosítási szerv az egészségügyi kassza másfél százalékából végezte az egyébként óriási finanszírozási feladatot. Nyugodtan el lehet mondani, hogy ennél kevesebb emberrel már nem lehet végrehajtani ezt a feladatot. Tehát az is alátámasztja és aláhúzza, hogy nem bürokráciacsökkentésről, hanem politikai akarathajlításról van szó, és a szervezetnek a politikai értelemben való megtöltéséről van szó, hiszen ennél kevesebb emberrel feladatot ellátni nem lehet. Tehát ezt a feladatot így vagy úgy, ugyanezzel az emberállománnyal kell ellátni. Teljesen ésszerűtlen éppen ezért, hogy a minisztériumba vigyék ezt.
Érdekes faktor az is, hogy mint minden államigazgatási átszervezésnél, az átszervezéseknél az összes energia a saját maguknak a tevékenységére és az átszervezés során érintett változásokra fog ráfordítódni, és nem azoknak a feladatoknak a megoldására kerül majd a fókusz, amelyek ténylegesen a finanszírozás körül megoldandó kérdések lennének. Helyes magatartás tehát az lenne, hogy ezt a szervezetet nem leépíteni és nem átszervezni kellene, hanem megerősíteni és olyan emberekkel bővíteni és azokat az embereket megőrizni, akiknél a szaktudás jelen van, és amely az egészségügyi finanszírozást még hatékonyabbá tehetné. Helyes lépés az lenne és helyes magatartás az lenne, ha a politikai vezérlés visszavenne ebből a tempóból, és nem lepné el, és nem rohanná le az OEP-et.
És hogy miért is érdemes az OEP kérdését szem előtt tartani? Hát bizony a finanszírozás az egyik legfontosabb átláthatósági pont, és hogyha az egészségügyben nem tudjuk megteremteni az átláthatóságot, akkor az egész rendszernek a bizalmát, az embereknek az egészségügybe vetett bizalmát fogjuk megroppantani, éppen ezért üzenjük: el a kezekkel az OEP-től! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem