DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP-frakció nevében csak néhány dolgot szeretnék leszögezni. Természetesen támogatjuk az alaptörvény-módo-sí-tást. Az egyik az, hogy annak idején az alkotmányozási folyamatban az Alaptörvény elkészítésénél a Fidesz felszámolta a szociális jogállamot, eltörölte például az egészséges környezethez való jogot vagy azt a jogot, hogy mindenkinek joga van a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez. Egyébként ezzel például kivívták Gyurcsány Ferencnek az elismerését is, mint ezt a múltkor megtudtuk, legyenek erre büszkék.
Az a helyzet, hogy többször előterjesztettünk már alaptörvénymódosítást annak érdekében, hogy a szociális jogállamot helyreállítsuk, tehát hogy a szociális jogok azok jogok legyenek, ne célok. Ha a szociális jogokhoz elvek tapadnak, mint az az elv, amit itt látunk, akkor ezekből intézkedések következnek, Répássy képviselőtársam. Ezeket ki lehet kényszeríteni. Ha csak célokról beszélünk, az nem kikényszeríthető.
Jelenleg a XXI. században, a globális kapitalizmus idején is igen, van nemek közötti elnyomás, van nemek közötti kizsákmányolás. Ezért is létkérdés, hogy szociális joghoz tapadóan alkotmányos alapelv legyen az egyenlő munkáért egyenlő bért, mert ebből egy ilyen helyzetben, akkor, amikor a társadalmi struktúra hozza maga után azt, hogy a nők eleve kevesebbet keresnek tendenciaszerűen, mint a férfiak, kikényszeríthetőek állami eszközök, törvényhozási vagy más jogalkotási eszközök.
Természetesen szó van a közfoglalkoztatottakról is. Azt gondolom, hogy Vágó képviselőtársam a Jobbik nevében félreértette a helyzetet. Arról van szó, hogy ha ugyanabban a munkában, tehát egy közalkalmazotti munkakörben felszámolják a közalkalmazotti státuszt, majd utána közfoglalkoztatottként adott esetben ugyanazt a személyt visszafoglalkoztatják 20 ezer forinttal kevesebbért, azt ma lehet.
Hogyha az LMP alaptörvénymódosítása életbe lép, ezt nem lehet megcsinálni. Ezeket a jogszabályokat, amelyek a közfoglalkoztatottként való visszafoglalkoztatást éhbérért lehetővé teszik, meg lehet semmisíttetni az Alkotmánybíróságnál. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban. - Dr. Józsa István: Így van, igaza van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem