FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európa 2020 stratégia néhány éve célként tűzte ki maga elé, hogy 2020-ra az európai fiatalok 40 százaléka rendelkezzen felsőfokú iskolai végzettséggel. Ez az elhatározás Magyarországra nézve is egy vállalás, amely így kötelezettségekkel jár, ennek ellenére az EMMI felsőoktatási statisztikája szerint a 2006-ban kezdődött hallgatóilétszám-csökkenés folytatódik. A tények azt mutatják, hogy a 2015-ös tanév elején több mint 11 ezerrel kevesebben iratkoztak be felsőoktatási intézményekbe, mint az azt megelőző évben, nem beszélve az azt megelőző évek felsőoktatási jelentkezések számához képesti zuhanásról. Amíg 2010-ben 140 308, addig 2015-ben csak 105 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. Nyilván ezzel együtt jár a végzettségek megszerzésének a csökkenése is.
Súlyos képet festenek ezek a tények a felsőoktatás helyzetéről, amelyek érthető módon kínosak a kormány részére, így nem meglepő az a kormányzati kommunikáció, amely kizárólagosan a demográfiai változásokra vezeti vissza mindezek okát, ugyanakkor a valóságban ez a magyarázat nem állja meg a helyét. A helyzet az, hogy azért jelentkeznek egyre kevesebben a felsőoktatásba, mert nagyon sok fiatalnak nincs meg az egzisztenciális lehetősége a továbbtanulásra.
Számos eset azt mutatja, hogy az önköltséges képzés költségei irreálisan magasak, és akkor még nem beszéltünk a szükséges lakhatási, tanulmányi és egyéb kiadásokról. Véleményünk szerint végtelenül igazságtalan az, hogy a szülők anyagi helyzete, a család pénztárcája határozza meg azt, hogy a gyermekük be tud-e kerülni a felsőoktatásba, márpedig jelenleg ez a jellemző.
Tisztelt Államtitkár Úr! A felsőoktatási végzettségek számának növelése stratégiai jelentőségű az országnak több szempontból is. Egyrészt az egyén számára, hiszen jelentősen megkönnyíti a munkaerőpiacon való elhelyezkedést. A KSH 2011-es jelentése is azt mutatja, hogy a magasabb képzettségi szint általában javítja az elhelyezkedési esélyeket. Ezzel párhuzamosan az is megállapítható, hogy az alacsony végzettségűek munkaerőpiaci helyzete a legkedvezőtlenebb. Egy színvonalas szakképzés létrehozása mellett ezért is lenne fontos a felsőfokú végzettségű fiatalok számának növelése.
A felsőoktatási végzettség stratégiai jelentőségének másik szempontja a nemzet érdeke, hiszen a minél magasabb végzettség, a minél magasabb szintű végzettség az ország versenyképességének a kulcsát jelenti, és annak növekedéséhez vezet. A továbbtanulási lehetőségek szűkítése abból a szempontból is elhibázott, hogy sajnos sok esetben ez a fiatalok elvándorlásának egyik indoka.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor látják be végre, hogy a hallgatóilétszám-csökkenés valójában a kormány elhibázott felsőoktatási politikájának a következménye? Mikor nyitják szélesre a felsőoktatás kapuit a magyar fiatalok előtt? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem