SALLAI R. BENEDEK

Teljes szövegű keresés

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter úr, tökéletesen egyetértünk abban, hogy a támogatásoknak milyen célt kellene szolgálniuk. Amiben nem értünk egyet, az az, hogy én állítom, hogy a Fidesz kormányzása idején nem ezt a célt szolgálja. Jelen pillanatban ugye az a 200-220 ezer alkalmazott azért nem fog növekedni, mert a támogatási rendszer és a földpolitika abszolút nem kapcsolódik a foglalkoztatáshoz. Felvehetik a milliárdosok úgy a támogatást, hogy alacsonyan tarthatják a foglalkoztatást. És ez az eredménye ennek.
Bocsásson meg, miniszter urat nem szeretném csúsztatással vádolni, de nem véletlen az, hogy ön csak az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokat idézte válaszában, hiszen nem erről van szó; hanem a lényegesen nagyobb, 771 milliárdos agrárbüdzsének ez egy picike szegmense, és a területalapúak és az összes egyéb támogatás, amit ágazatonként kifizetünk, az a túlnyomó része. Ez okozza azt a statisztikát, amiről beszélünk. És az, hogy az AKG-ban ön tudja bizonyítani azt, hogy 1500 hektár alatti támogatásokhoz jutott, nem jelenti azt, hogy az össz-támogatáskifizetésnél az előbb elmondott statisztika - amikor gyakorlatilag Csányi Sándor érdekeltsége, Leisztingerék visznek el milliárdokat - ne lenne igaz. Továbbra is az az állításom, hogy a milliárdos támogatásokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) milliárdosoknak adjuk Magyarországon. Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem