DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Láthatóan az MSZP frakciója - aki végignézte a listát, láthatja - ma arra készül, hogy minden ágazatnál, minden területen, szociális területen, nyugdíjterületen, az egészségügy területén, és amire még egy-egy képviselő bejött esetleg a frakcióból a mai napon a parlamentbe, végignézi, hogy 266 milliárd forintból mit tenne (Gőgös Zoltán: Sokan vagyunk. Többen, mint ti! - Kunhalmi Ágnes: Válaszolj! - Gőgös Zoltán: Eddig nem válaszoltál. - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.), azt az érzetet, azt a látszatot keltve, mint ha egy kormányzati döntés lenne, hogy egy, a Nemzeti Banknál levő nyereség milyen jóléti célra fordítható.
Nyilvánvalóan önök is tudják, és aki követi alaposabban a parlament munkáját, az is tudja, hogy ez két teljesen különálló tétel. A magyar költségvetésnek ezek az összegek egyáltalán nem részei, így a kormánynak semmifajta döntési lehetősége nincsen, hogy az önök által említett 266 milliárd forintot hova, mire és miként költse. (Dr. Józsa István és Tukacs István: Matolcsyt ki választotta?) Ettől független az, amit a kormányzat megtett igenis az elmúlt években akár a nyugdíj területén is, de ezt nem egy ilyen jogi fikcióban tette meg, ami nem vihető végig jogilag, hiszen a jogszabályok ezt teljes mértékben kizárják. És ezt a szocialisták is tudják, csak azért csinálják, hogy nyilván ezzel is növeljék ennek az ügynek a kommunikációját, bár jogi lehetőség nincs rá, és nyilvánvalóan az Európai Bizottság máris indítana kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, ha ilyet tenne. (Dr. Józsa István: A Bizottság! A Bizottság! Hol a pénz?) De úgy gondolják, hogy ebből, teljesen mindegy, hogy ez jogilag nem kivitelezhető, teljesen mindegy, hogy jogszabálysértő, politikai tőkét tudnak ebből lehúzni, ezért csinálják ezt a sorozatot a mai napon. (Gőgös Zoltán: A kérdésre válaszolj! - Dr. Józsa István közbeszól.)
Ami a nyugdíjak területét illeti. Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-KDNP minden évben inflációval megegyező, sőt összességében, ha a vásárlóerő-értéket nézzük, növelő mértékben emelte a nyugdíjakat. Nem hitelből tette ezt, hanem abból, hogy a magyar reformok működése következtében a gazdaságnak van már olyan ereje, olyan teljesítménye, amiből többletforrása van a nyugdíjkasszának is. Ehelyett önök szigorították a nyugdíj melletti munkavállalás szabályait, eltörölték a 13. havi nyugdíjat, felemelték a nyugdíjkorhatárt, 8 százalékkal csökkentették az induló nyugdíjak összegét, és eltörölték 540 ezer rokkantnyugdíjas korrekciós emelését. (Gőgös Zoltán közbeszól. - Korózs Lajos: Mire költenéd a 266 milliárdot? - Gőgös Zoltán: Arról nem beszéltél! - Közbeszólások az MSZP padsoraiban. - Az elnök csenget.)
Ezt tették önök, mindezen túl pedig egyhavi, azaz 8 százalékos nyugdíjat meg is vontak minden magyar nyugdíjastól. (Dr. Józsa István: Azóta nincs rokkantnyugdíj.) Mi ezt visszaadtuk az elmúlt öt esztendőben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Zaj az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem