ZSIGÓ RÓBERT

Teljes szövegű keresés

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos mind az élelmiszer-hamisítás, mind pedig az élelmiszer-feketekereskedelem jelen van Európában. A gazdasági problémán, káron túl biztonsági és egészségügyi kockázatot is jelent, hiszen az élelmiszerlánc-bizton-ság egyik alapkövetelménye a nyomon követhetőség, azaz a termék eredetének és előéletének minél pontosabb ismerete. Ezt felismerve Európában az elsők között hoztuk létre 2012-ben a Nemzeti Élelmi-szer-lánc-biztonsági Hivatalt, 2013-ban pedig a kormány döntött az élelmiszer-biztonsági stratégiáról.
Ezen korai intézkedéseknek köszönhetően hazánk élelmiszerlánc-biztonsága Európán belül is kiemelkedő. 2012-től a Nébih központi ellenőrzési csoportja, a Kiemelt Ügyek Igazgatósága teljes hatáskörben, országos illetékességgel hajt végre ellenőrzéseket olyan kiemelt ügyekben, ahol csalás, hamisítás gyanúja merül fel. A szakmai felkészültség, a gyors laborvizsgálatok együtt járulnak hozzá a kimagasló, 89 százalékos felderítési hatékonysághoz. Megalakulásától 2015 decemberéig több mint 1300 ellenőrzés eredményeként 9 milliárd forint adó- és áfaelkerülést akadályozott meg a KÜI eljárásaival, amelynek során 3600 tonna terméket foglaltak le.
Képviselő úr, természetesen fontos kérdés az is, hogy mit tehetünk még, az idő rövidsége miatt csak néhány szóban. Kiemelt figyelmet fordítunk a hamis termékek online terjesztési formáira, folytatjuk a magyar és a tagállami hatóságok közötti együttműködés keretében végrehajtandó akciókat, és az ere-dethamisítások visszaszorítása érdekében több termék esetében, ilyen például a méz, eredettérkép létrehozását szeretnénk elérni.
Összegezve, tisztelt Ház, mindennap azért dolgozunk, hogy a családok asztalára egészséges, biztonságos, kiváló minőségű, lehetőleg magyar élelmiszer kerüljön. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem