V. NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

V. NÉMETH ZSOLT
V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én még Horváth István képviselőtársamhoz szeretnék csatlakozni, aki az elődöktől megörökölt vidékfejlesztési eljárásrendről szólt és a kormányzati mozgástérről. Ezt a megörökölt eljárásrendet a ’80-as évek elejéről itt maradt, viccből ismert szovjet típusú borotválkozó automatához szoktam hasonlítani; mert hát a Ket.-alapú döntési pontozó automatát hozták létre beruházásokra. Hát, ismerjük a viccből, hogy nem lehet borotválkozó automata, mert ha a fejünkre húzzuk, megborotválja, de az egyik embernek ilyen a feje, a másiknak olyan; azt mondták, hogy elöl szőr. Na, hát ez az automata is ezt csinálta.
A mi törekvéseink ennek az automatának a tökéletesítésére tett kísérletek voltak. Volt, amikor az orrát vágta le az embernek, ha javítottuk, akkor a fülét. A mozgástér tulajdonképpen ennyi volt. Tehát nagyon helyesen az új ciklus kezdetén ezt le kellett cserélni. Voltak persze változtatások, lényegesek is, hiszen amúgy a korrupció alapját jelentő gépkatalógus és normagyűjtemény, amibe érdekes módon elképesztő díjak, a piaci árnak akár többszöröse is megjelenhettek, azokat helyre raktuk. Az eljárási időt lerövidítettük, létrehoztuk például a helyesbíthető eljárást, hiszen addig megtörtént az, hogy ha egy vállalkozás amúgy egy ablakot beépített, műanyag helyett fát, jobbat és drágábbat, akkor azt úgy húzták ki az ellenőrzésnél, mintha ott pétisós zsák lett volna rajzszöggel fölfűzve a helyére.
Ezeket kijavítottuk, de újra megismétlem, a borotválkozó automatát tökéletesíteni nem lehetett, azt ki kellett dobni és helyette egy új rendszert beállítani. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem