NIEDERMÜLLER PÉTER

Teljes szövegű keresés

NIEDERMÜLLER PÉTER
NIEDERMÜLLER PÉTER európai parlamenti képviselő: Köszönöm szépen, elnök úr. „A síneket le kell rakni, az országot építeni kell.” - mondta minap a miniszterelnök, és ebben bizony igaza van. A baj csak az, hogy a miniszterelnök mást mond és mást csinál. Igaz, azt is mondta egykor, hogy ne a szavait, hanem a tetteit figyeljük, a tettei pedig arról árulkodnak, hogy nem az országot, hanem Felcsútot építi, most éppen egy kisvasutat álmodott meg magának, 600 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással. Nem az Európai Unió legszegényebb vidékeinek számító Dél-Baranyát vagy Dél-Alföldnek az infrastruktúráját gondolja meg javítani, nem, hanem kisvasutat épít. És láss csodát, ember, ez a kisvasút éppen a Pancho Arénáig vezet!
De van itt más baj is bőven, hadd soroljak néhány példát! Az Európai Bizottság 15 operatív programból 10-et függesztett fel szabálytalanságok okán. Március közepén a Bizottság 67 milliárd forint felfüggesztéséről döntött a társadalmi infrastruktúra operatív program kifizetéseiben talált súlyos szabálytalanságok miatt. A környezeti és energetikai operatív programban 30 milliárd, a regionális operatív programoknál 35 milliárd forint a tét. Emlékeznek még az Öveges-programban eltűnt 2,1 milliárd forintra? Megkérdezték az önök által támogatott roma vezetőket, hova lett az a sok száz millió forint, amit a roma felzárkóztatásra szánt az Unió? Dehogy kérdezték, eszük ágában sem volt.
Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája - nyilatkozta 2015 végén a miniszterelnök egyik közeli tanácsadója. És azt is tudjuk, hogy a kormány kiemelten támogatja a nemzeti ipart, a hazai vállalkozásokat. Magyarán, azoknak osztogatja az uniós támogatásokat, akiket nemzetinek tart; nem a legjobbaknak, hanem a sajátjainak: például a felcsúti polgármesternek vagy éppen a Videoton labdarúgócsapat tulajdonosának.
Azt kell mondjam, szégyen és gyalázat, ami itt történik. Az uniós pénzek Magyarország modernizációját szolgálják, nem pedig a kormány hatalmának a fenntartását. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem