DR. RÁKOSSY BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. RÁKOSSY BALÁZS
DR. RÁKOSSY BALÁZS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is Sallai R. Benedek képviselő úr felszólalására reagálnék elsősorban, aki nyitott ajtókat dönget számos tekintetben. Hiszen ahogy ön is felszólalásában mondta, minél több forrást kellene gazdaságfejlesztésre, illetve kis- és középvállalkozások fejlesztésére, kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítani. Ez az, amit az előző időszakban tanultunk, 2007 és 2013 között. Éppen emiatt a 2014 és ’20 közötti időszakban ezekre a területekre minden eddiginél több pénzt szeretnénk fordítani. Ennek keretébe tartozik az, hogy gazdaságfejlesztési területre a források 60 százalékát fordítjuk az eddig 16 százalékkal szemben, három olyan kiemelt operatív programunk van, a gazdasági és innovációs operatív program, a területfejlesztési operatív program, illetve a versenyképes Közép-Magyarország program, amely a kis- és középvállalkozásokat, másrészt pedig a kutatás-fejlesztést, innovációt támogatja. Ebbe a keretbe szeretném hozni azt is, hogy ezen programok tervezésébe és kivitelezésébe a helyi szereplőket is az eddiginél nagyobb arányban vontuk be, a területfejlesztési operatív programnak az 1300 milliárd forintos elköltésében, egyrészt a megtervezésében a helyi önkormányzatok, a megyei jogú városok, illetve a megyék szolgálnak partnerül. Ők is fogják elosztani ezt a pénzt.
Ugyanezt a célt szolgálják azok a helyi területfejlesztési stratégiák is, amelyek megtámasztják szakmailag ezen országos fejlesztési terveket. Szeretném itt szóba hozni a Pest megye, illetve Közép-Magyarország fejletlenségével, illetve támogatásával kapcsolatos anomáliákat. Ennek érdekében a közép-magyar régió hosszú éveken keresztül nem került szétválasztásra az előző kormányok önös megfontolásából, azért, hogy a budapesti fejlesztéseket, a pazarló 4-es metró fejlesztését finanszírozhassák európai uniós pénzekből, ezért nem választották szét a közép-magyar régiót. Mi látjuk azt, hogy annak ellenére, hogy Budapest rendkívül fejlett, vannak olyan fejletlenségi mutatószámok, amelyek miatt célszerű volt szétválasztani. Tehát a 2021-et követő időszakban Pest megye Budapesttől függetlenül európai uniós támogatásokra tarthat számot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem