DR. TÓTH BERTALAN,

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH BERTALAN,
DR. TÓTH BERTALAN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen ellentmondásos vezérszónoki felszólalást hallhattunk a Fidesz vezérszónoka, László Tamás képviselőtársam részéről, mert tulajdonképpen elég hosszadalmasan és részletesen kifejtette, hogy milyen problémákat vet fel ez az egész konfliktus, ami jellemzi napjainkat a személyszállítással kapcsolatban. Elmondta azt, hogy a taxistársadalomnak sem jó ez a jelenlegi helyzet, hiszen egy olyan túlságosan is szabályozott keretben kell működniük, ami megdrágítja nyilván az ő szolgáltatásaikat, miközben van egy alternatív lehetőség, egy közösségi szolgáltatás, ahol viszont vannak olyan problémák, mint a biztonság, mint a fizetési feltételek, mint a fogyasztóvédelem, ami megoldásért kiált.
Ehhez képest viszont ez a törvényjavaslat arról szól, hogy a kormány nem akar szöszmötölni ezzel a szabályozással meg ezeknek a problémáknak a megoldásával, hanem egyszerűen betiltja az Uber szolgáltatásait, hiszen olyan jogszabályi rendelkezéseket hoz, amely alapján nyilván minden sofőr háromszor meg fogja gondolni, hogy egy ilyen közösségi szolgáltatásban szolgáltatóként részt vegyen, hiszen ha igazoltatják és megállapítják, hogy ő engedély nélkül vett részt ebben a szolgáltatásban, vagy aki hasonló autómegosztásos szolgáltatásban vesz részt, akkor azonnal 9 pontos büntetést kap, tehát 9 ponttal nő a büntetőpontjainak a száma.
Ezenkívül meg a javaslat azt is előírja, hogy aki engedély nélkül diszpécserszolgáltatást végez, akkor annak a weblapját blokkolni lehet egy évre. Ez a weblapblokkolás nagyon szimpatikus a kormány számára, ezt láthattuk már más jogszabálytervezettel kapcsolatban is, és én nagyon nem örülök neki, hogy elkezd a törvényalkotásban egy ilyen szankció megjelenni, hogy ha valami nem tetszik a kormánynak és éppen így kívánja megoldani, hogy betiltja, ellehetetleníti, és amúgy pedig blokkol egy internetes weboldalt, ezt én nem tartom egy jó megoldásnak.
Az a szolgáltatás, amiről beszélünk, az úgynevezett sharing economy része, egy együttműködés-, megosztásalapú gazdaságnak a része, aminek rengeteg előnye van, ahogy képviselőtársam is elmondta már. Leginkább a fiatal generáció használja; a mai modern világban, azt gondolom, több gazdaság inkább húzóágazatként tekint ezekre a gazdasági megoldásokra, hogy ezek megosztáson alapulnak, kihasználatlan kapacitásokra épülnek, a kereslet-kí-nálat azonnal találkozni tud, informatikai, technológiai megoldásokon keresztül érhetők el. Fontos eleme a benne szereplő kölcsönös értékelés, ami e rendszerek minőségbiztosításának az egyik alapja, bizalmi jellegű, közösségi élményt is nyújthat, és fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vesz.
Ettől függetlenül valóban felmerülnek olyan problémák, amelyeket szabályozással meg lehetne és meg is kellene oldani, erre a szakértők többféle javaslatot fogalmaznak meg. Lehet helyben való korlátozás, lehet időben való korlátozása az ilyen szolgáltatásnak, lehet a szolgáltatásnyújtók eltérő szabályozása az alapján, hogy alkalomszerűen vagy üzletszerűen végzik ezt a tevékenységet. Lehet olyan megoldás, hogy a hagyományos iparági szereplőkre vonatkozó szabályok egy részének a sharing economy cégekre való alkalmazása történik meg, mint például Londonban vagy Kaliforniában, ahol a taxisokhoz hasonló engedéllyel kell rendelkezni az Uber-sofőröknek. Lehet egyéni megállapodás a résztvevőkkel, az adókat a szolgáltatásnyújtók helyett közvetlenül maga a platformbiztosító fizetné be, tehát ez adózási problémák megoldására lehet egy szabályozás, lehet előírni kötelező adatszolgáltatást, és sorolhatnám. Nyilván próbálok valami tippeket adni, nem a sajátjaimat, hanem szakértők írták le, amivel lehetne szabályozni ezt a szolgáltatásfajtát, mert látható az, hogy így, ebben a formában a szabályozatlanság miatt nem feltétlenül jó sem a felhasználóknak, sem a taxisoknak, és mi leginkább a felhasználók oldalán állunk.
(16.40)
De az, hogy ezekre a problémákra megoldásként egyszerűen betiltjuk, ellehetetlenítjük és blokkoljuk a weboldalt, ez elfogadhatatlan. Ez nem megoldás. Ez meg akarja spórolni. Nem tudom, ennyire el vannak foglalva a minisztériumokban a saját ügyes-bajos dolgaikkal? Sajnos látjuk, hogy igen, leginkább azokkal vannak elfoglalva. De nincs egy olyan kodifikációs csoport, amely külföldi példák, megoldások alapján tudna egy normális szabályozást idehozni, amelyet azután a pártok egyetértésével, a szereplők bevonásával, az ő egyetértésükkel el lehetne fogadni? Észtországban idén tavasszal nyújtottak be törvényjavaslatot, amely elsőként szabályozza a közösségi utazásmegosztást. Lehet, hogy azt is érdemes lenne tanulmányozni. Londonban is, ahogy már említettem, van erre szabályozás. Sőt, a Magyar Taxisok Szakszervezete is kiemelte állásfoglalásában, hogy nem az Uber az ellenfél, hanem az értelmetlen joghézagokban szenvedő hatályos szabályozás. Ezeken kellene változtatni, nem pedig a versenytársakat betiltani.
Azzal, azt gondolom, maximálisan egyet lehet érteni, hogy a jelenleg hatályos szabályozás alkalmatlan a probléma kezelésére, és változtatni kellene ezen. De nem úgy, hogy ezt a szolgáltatást betiltja a parlament. Ráadásul a technika fejlődik, rohamosan fejlődik, és a technikai fejlődést és annak hétköznapi hatásait tiltással soha nem lehet hatékonyan megállítani.
Éppen ezért az MSZP frakciójának az az álláspontja a felhasználók pártján állva, hogy rossz a szabályozás. Ez a szabályozás is rossz, amely előttünk van. Nem jó a taxisoknak, nem jó a felhasználóknak, nem jó az Uber-sofőröknek, akik ebben a szolgáltatásban részt vesznek. Időt kellene szánni rá, és ahogy említettem, hatástanulmányokkal, konzultációval meg lehetne alkotni egy olyan szabályozási keretet, amelyben ez a szolgáltatás sem lehetetlenül el, és a taxisoknak is megfelelő az a szabályozási környezet. Éppen ezért nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem